Földvár, 1999 (1. évfolyam, 3-9. szám)
1999-09-01 / 6. szám
10 Földvár 1999. szeptember "Légy több a látszatnál" Örömmel folytatom, amit abbahagytam Interjú Szalai István tanárral- Az esetek többségében a pedagógus az akit az adott környezetében nem nagyon kell bemutatni, főleg ha tősgyökeres és munkássága évtizedekben mérhető. Most azonban mégis arra kérlek tanár úr, mondj valamit magadról, hisz négy év azért nagy idő, amit nem Tiszaföldváron töltöttél.- Valóban tősgyökeres tiszaföldvári vagyok. Szüleim is itt éltek, itt tanítottak. Én 66-ban végeztem a tanárképző főiskolát matematika-kémia-műszaki ismeretek szakon. Azóta tanítottam az Ószőlői Általános Iskolában.- Tanítottál 1995-ig. Akkor tettél valamit, ami sokunkat meglepett, ugyanakkor csodáltuk is a bátorságodat. Nekem úgy tűnt, lezártál egy szakaszt az életedből s ugyan a pályán maradtál, de ahogy mondani szokás, más műfajt kezdték Hogyan lehetne összefoglalni azt a bizonyos első 30 évet?- Akkor zajlott a fiatalságom. Rengeteg élmény. Szerettem a munkámat, szerettem a gyerekeket, jó volt egyik-másik jobb képességűvel külön is foglalkozni. Nagyszerű érzés tudni, hogy a tanítványok sorában ma már egyetemi tanár is van, akit én indítottam útnak. Igyekeztem szíwel-lélekkel tenni a dolgomat. Hozzájárult ehhez persze az is, hogy elég gyenge fizikai állapotban kezdtem el a munkát. Igen komoly műtét után voltam, és valóban az életkedvemet adta vissza az első osztályom. Ezt mindig el is mondom nekik, ha találkozunk. Éppen négy éve volt a 25 éves találkozónk. Akkor, amikor elvállaltam az érsekvadkerti katolikus általános iskola igazgatói feladatait.- Ekkor már nyíltan vállalhattad a vallásosságodat. Volt idő, amikor nem. Komoly kockázatot vállalt akkor a pedagógus, aki nem tagadta meg a hitét. Te például, ha jól tudom, amikor módod volt rá, Tiszakécskére jártál át vasárnaponként szentmisére.- Nekem azért ebből a szempontból szerencsém volt, hisz nem okozott különösebb problémát, hogy másik ideológiát képviseltem. Az is igaz, soha nem csináltam a magánügyeimből közügyet. Általában nem is nyílok meg akárkinek és nem is akármikor. Ügy gondoltam, az az én életem és ha valaki másképp gondolkodik, az meg az ő baja. Persze nem is propagáltam soha, hisz nem akartam fejjel a falnak menni. Kialakítottuk a magunk életét, ezért ténylegesen az én vallásosságomat nem zavarta az akkori rendszer. Tulajdonképpen ezért is volt természetes számunkra, hogy amikor már lehetett - a rendszerváltás után - a fiunkat a helyi gimnáziumból átírattuk Kecskemétre a pioristákhoz. Ugyanígy nem gondolkodtam sokáig, utána néhány évvel, hogy 51 éves fejjel nekem lehet-e mennem Érsekvadkertre, egy katolikus iskola igazgatójának. A katolikussággal azért az is összefügg, úgy rendeztük az életünket a feleségemmel, hogy egyikünk szülei se károsodjanak azért, mert összeházasodtunk. Nekünk teljesen természetes volt, hogy amíg ők éltek velük is törődnünk kellett. Amikor sorra eltávoztak közülünk, rá egy évre nyílott meg a váltás lehetősége. Volt bennünk valami űr. Úgy gondoltuk, egy katolikus iskolában majd sikerül betölteni azt. Fogtuk a motyót és mentünk. Sokat nem gondolkodtunk rajta.-A 25 éves osztálytalálkozó, az első osztályoddal, egyúttal a búcsú is volt.- Érdekes az élet. Szüleim itt töltöttek évtizedeket. '66 szeptemberében megkaptam az első osztályomat, azt amelyiket anyukám tanított az első három osztályban. Talán a kötődés azért is mélyebb. Ők voltak, akik a betegségem után életet adtak, s való igaz a 25 éves találkozó idején döntöttünk a váltás mellett.- Elmentetek tehát Érsekvadkertre. Milyen elképzelésekkel indultál útnak?- Nem a pozíció vonzott, hanem az, hogy katolikus. Mi oda a feleségemmel elsősorban katolikus emberekként mentünk. Nekem effektiv vezetői ambícióim, tapasztalataim nem is voltak. Csupán