Gulyás Katalin et al. (szerk.): Tisicum. A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Múzeumok évkönyve 28. (Szolnok, 2020)
Régészettudomány - Cseh János: Régészeti krónika - a szerző Jász-Nagykun-Szolnok megyei kutatásai a 2018-as esztendőben
TISICUM XXVIII. a szakálháti időszaknak, másrészt a császárkori barbároknak, azaz a szarmatáknak (csak szórványosabban). Átfúrt bikónikus orsógomb (?), őrlő-/malomkő, patics, állatok csontjai, kagyló került még zacskómba, mint ahogyan a következő lelőhelyrészen is, mely a digó átellenes oldalán helyezkedett el, és elsősorban Kr. u. 2-4. századi telepmaradványokat eredményezett. A méretek (2-3 méter) alapján egy-két házhellyel is számolok, persze csak föltételesen; egyébként úgy tucatnyi kerekded gödör nyomát konstatáltam, valamint kisebb paticsos foltocskákat. Bőséges szarmata anyag mellett (pl. kannelúrás cseréptöredék, besimított minta stb.) az újkőkor itt gyérebb volt. K-ÉK felé még fölvettem egy szerényebb emlékanyagú (őskori és császárkori) lelőhelyet - de ezzel be is fejeződött ennek a partszakasznak a bejárása. A lelőhelykutatás következő állomása a Szandai-lapost határoló partvonulat K-i felének terepszemléje volt, négy topográfiai egységgel (Szolnok 2018/F-l lelőhelyek), régebbi ásatás pontjával. Az első az 1977-1978. évi, a kora neolitikus Körös kultúra (Kr. e. 6. évezred az ún. hosszú kronológia szerint) teleprészletét fölszínre hozó archeológiái föltárásokkal azonos (házak, gödrök, egyéb telepjelenségek). Barbotin, körömcsípés, kőeszköz egy-egy lenyomata volt ennek a kornak. A szomszédos településmaradványok az őskortól, a Körös- és Tiszapolgár- (?) kultúráktól kezdődtek és az Árpádok koráig (pl. agyagbogrács stb.) tartottak. A tipikus rézkori edénytöredékek max. 20-30x40-50 m-es felületen jelentkeztek. A rendes, szokványos kövek, építési törmelék és oszteológia járt együtt a korhatározó régészeti leletekkel, ezenfölül kővéső/-balta fragmentuma is (a H lelőhelyről). Ugyanilyen tárgyi anyagot produkált nagyjából a két utolsó, szerényebb lelőhely is, melyekre nem érdemes több szót pazarolni. Évekkel, de inkább évtizedekkel ezelőtt régészeti jelenségeket bolygattak meg a szandaszőlősi Repülőtér ÉNy-i részén, ahol egy szinte derékszögben megtörő, meglehetősen impozáns sarokmagaslat található, régi tiszai medret, illetve árteret rajzolva ki (2018/J lelőhely). Szolnok környéki terepbejárásaim kezdete óta volt szándékom ennek a pontnak a fölkeresése, részint a megközelíthetőség akadályaiban rejlett, hogy erre csak most keríthettem sort. Fölkapaszkodván az 5-7 m-re biztosan fölmagasodó, kifejezetten homokos talajú promontorium tetejére, ott elhagyott, romos bunker és futó-/közlekedőárkok fogadtak. Ezek falában beásások kevertes töltelékföldjének szürkés-hamus foltjait vettem ki. Az egyikbe - mely úgy méter átmérőjű lehetett - “belepiszkálván” (60-80 cm mélységig) úgy féltucatnyi Árpád-kori kerámia és konyhai hulladék állatcsont került elő. Kronológiai jelentősége leginkább egy peremes fazékrészletnek volt, amelyet befésült hullámvonalköteg díszített. A következő megmozdulásom eme utóbbi partvonulatnak D-i folytatására esett, ahol jó pár esztendővel korábban már jártam, s ahonnan kiszántott őskori (neolitikus) kiszántáshelyeket jegyeztem. Most csupáncsak némi római és középkori leleteket találtam. (Szolnok 2018/K lelőhely, a rögvest jövő lesz az L lelőhely). Nem messze innen, a Tenyősziget területén, egy digógödör mellett "patics-állatcsont nélküli" császárkori település maradványaira leltem (egyetlen AVK-cseréppel kiegészülve), kisebb kerámiasűrűsödési pontokkal, elkent objektumhelyekkel (ekejárással föltehetően markánsabbak lennének a természetesen már beszántott földnyerő mélyedés lejtőjére eső gödörnyomok). Két kengyeli lelőhely került sorra a Gyilkos-lapos elnevezésű É-D-i csapású mélyület, egykori érmeder szembenéző partjain. Középméretű (a 100 m-t nem meghaladó hosszban) szarmata telep fölszíni nyomai voltak a K-i oldalon, míg a Ny-i, keskeny (max. 20-30 m széles) gerincvonulaton, egy jelentéktelenebb lelethely után már "testesebb", őskori mellett ugyancsak középméretű késő népvándorlás kori (Kr. u. 8-10. századi?) korongolt (pl. bekarcolt vízszintes vonalköteggel) és durvakerámia darabjaival mutatkozó topográfiai egység bontakozott ki.8 Október hónap idusán egy új, általam eddig (összefüggően) nem kutatott belső-tenyőszigeti területrész terepbejárását kezdtem el (sorjában Szolnok 2018. évi M-N-0 lelőhelyek, N esetében Észak és Dél részekkel). Az 1977-1978. évi föltárásoktól pár perc "sétányira" - a vicinális betonút túloldalán -, pár száz méterre, az itteni promontóriumhoz csatlakozva, a Csikó-lapos Ny-i magasfekvésű partján (volt Tóth-tanya a Csikó-part határrészen), agyagkitermelő gödör, digó mentén, annak rézsűjében főként ritka, díszített korai-középső bronzkori (?) edénytöredékek hevertek a földön. A következő N lelőhely északi tagja (hajdani Hegedűs-tanya): közel a partélhez 10-15 m átmérővel jellemezhető leletkoncentráció újkőkorinak látszó edényfragmentumokkal, több, illetve sok paticsdarabbal (házhely vagy gödör?) - déli tagja (volt Göblyöstanya helye): nagyjából ugyanakkora felületen szórvány patics és állati csont kíséretében újkőkori (AVK?) és tiszapolgári díszítésű (vonalazás és pontozás) korai rézkori edénytöredékekkel mutatkozott (még tovább délebbre - szintén elpusztult tanyaépületek között - féltucatnyi középkori cserép is volt; ez azonban kimaradt a lelőhelyek sorából). A ma már nem létező Perge-tanyánál apró lelőhelybe botlottam (10-20 m nagyságrendű); csupán kerámia volt, mégpedig réz- vagy bronzkori, többek között belsődíszes fragmentum. A következő két, illetőleg három régészeti pont a Tenyő-sziget DK-i sarkába esett, a Csatornaőrház környékére (Ö-P lelőhely). Az előbbi kis telepecske 10-15 m-nél aligha nagyobb kiterjedéssel, őskori (neolit?) kerámiával, őrlőkővel (féltucatnyi-tucatnyi nagyságrendű leletanyag). A másik lelőhelyet (V. sz. mellékcsatorna) A és B, 30-50 m nagyságú gócra osztottam, mindkettőn prehistorikus (talán csiszolt kőkori?) edényrészekkel, ámde az A jelzésűn mezei állat kitúrta földben cserepekkel és perforált agyag orsókorong fele részével - kelta grafitos edényáru a két közép-La Téne évszázadra datálja a településhelyet. A hónap közepét követően Kengyel közigazgatási területén tevékenykedtem, a Kiskengyel-lapos külső, magas fekvésű partoldalán több mint km hosszan, a középkori szolnoki sóúttól D-re (Gyárosi-földek). Ez a munka egy második terepbejárásnak számított az évtizedekkel ezt megelőző kezdet után. Először a Vígh József-tanya környezetében (a Gyilkos-lapos holtmedrének torkolatánál) néztem meg régebbi lelőhelyeket (középkori/ késő középkori faluhely maradványai a volt Polyák-tanyához kapcsolódóan pelyvás téglával, egyebekkel, mely talán a két világháború közötti Balogh Béla- és Sőregi János-féle pusztakengyeli kutatások színhelye; szemben a “kétházas" gepida lelőhely; a Fehér-tanya föltárt kelta házrészlete térségében még ilykorú cserepet is leltem). Három hosszú ''nagylelőhely" sorakozott egymáshoz csatlakozóan (Kengyel 2018/SZT-V lelőhelyek) - az első díszes fragmentummal meghatározható őskori 8 Ezen hetek valamelyikében egy borús-borongós délelőttön, innen valahová a kengyeli-szajoli-tiszatenyői határba kalandozván különös középkori-bal ládái - mondai, regébe illő hangulatú, félreeső tájékra csöppentem, messze a lakott világtól; elhagyatott földút mentén kiszáradt fa, rajta leszálló, éppen megtelepedő, méltósággal alátekintő nagytestű mezei ragadozómadárral - avis rapax agrestis, a "dűlő légterének urával" mondhatni - régiségtani munkámnak illő/ méltó, konveniens, stílszerű hátteret adván. 114
