Gulyás Katalin et al. (szerk.): Tisicum. A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Múzeumok évkönyve 27. (Szolnok, 2019)

Történettudomány - Vadász István: A tiszafüredi múzeum újjáalakulása és első évei (1947 - 1955)

Vadász István A tiszafüredi múzeum újjáalakulása és első évei (1947-1955) Az 1877 óta csaknem folyamatosan működő Tiszafüredi Múze­um- és Könyvtáregylet gyűjteményét eddig pontosan fel nem tárt mértékű károsodás érte a II. világháború során. Hosszú ideig úgy tudtuk, hogy egészen az 1940-es évek végéig rendezetlen volt a gyűjtemény sorsa, ám az utóbbi években előkerült néhány doku­múzeumbarát, Cseh József a nyári szabadsága ideje alatt az őská­oszból rendbeszedte.”3 Egy látogatói vendégkönyvből4 az derült ki, hogy 1947 augusztusában már látogatható volt a gyűjtemény, mivel ez áll a látogatói bejegyzéseket 1. kép: A tiszafüredi múzeum régi látogató vendégkönyvének részlete az 1947. augusztus 20-i bejegyzésekkel mentum, amelynek alapján pontosabb képet kaphatunk az 1945- öt követő újrakezdésről. Egy 1955-ben keltezett levélből1 kiderül, hogy a II. világháború után, 1945 nyarán Ács György tiszafüredi segédjegyző négy napig rendezte a gondozatlanul maradt, szétzi­lált gyűjteményt, majd Szabó Imre cserkészparancsnok irányítása mellett a tiszafüredi cserkészek segítettek a raktári rendezésben.2 A továbbiakról egy még későbbi dokumentum tudósít: „...ömlesz­tett állapotban, gazdátlanul kallódott és halódott a múzeum érté­kes és gazdag anyaga, míg egy tiszafüredi születésű, Pesten élő 1 Cseh József Budapesten élő múzeumpártoló levele Gráf Ottó tiszafüredi múzeumvezetőhöz, 1955. június 3-i keltezéssel. Kiss Pál Múzeum Irattára (továbbiakban: KPM Irattár), 16/1955 iktatószámon. Itt kívánom megjegyez­ni, hogy több korabeli szereplő - köztük Gráf Ottó - életútjának, szerepének alaposabb elemzése további feladatot jelent. 2 Az 1944/45 utáni újrakezdésről lásd: ORBÁNNÉ SZEGŐ Ágnes 2007.6.19-26. 3 Adalékok a tiszafüredi múzeum történetéhez címmel Vincze Imre múzeum­vezető levele a Szolnok Megyei Múzeumok Igazgatósága részére, kelt 1964. január 11. KPM Irattár, 2/1964 iktatószámon. Megjegyzésként hozzá kell tenni, hogy Cseh József nem tiszafüredi születésű volt, de rokonai éltek a városban. Rövid életrajza a Honismeret című kiadvány 1987. évi 5. számá­ban olvasható (GESZLER Ödön 1987. 70-71.). További kiegészítésként jel­zem, hogy az irattárból előkerült levelek esetében mindig szöveghű idézetet közlök, a gépelési elírásokat és a helyesírási, stilisztikai hibákat is megtartva. 4 A Kiss Pál Múzeum jelenleg feldolgozás alatt álló gyűjteményrészében ta­lálható az a dokumentum, amelyben a múzeumlátogatók 1947. augusztus 20. és 1967. május 14. közötti bejegyzéseit tanulmányozhatjuk. A100 szá­mozott oldalból álló füzet, amely „Pénztárkönyv” felirattal lapult gyűjtemé­nyünkben a 7-88. oldal között tartalmaz látogatói bejegyzéseket. A „Pénz­tárkönyvet” a Kiss Pál Múzeum régi látogatói vendégkönyve az 1947-1967 közötti évekből címmel a múzeum 2014 májusában mutatta be a Hónap Műtrágya sorozatban - lásd: http://www.djm.hu/kiss-pal-muzeum/a-honap­­mutargya/2014.html Hozzáférés: 2018. október 29. 201

Next

/
Oldalképek
Tartalom