Gulyás Katalin et al. (szerk.): Tisicum. A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Múzeumok évkönyve 27. (Szolnok, 2019)
Történettudomány - Vadász István: A tiszafüredi múzeum újjáalakulása és első évei (1947 - 1955)
TISICUM XXVII. tartalmazó könyvben: „...vezetősége által 1947. augusztus 20-án rendezett Ismertető előadás után a résztvett hallgatóság a múzeumot megtekintette. Szabó Imre, Cseh József.’* Ezt követően a gyűjtemény, illetve a tárlat továbbra is nyilvános volt. A látogatói bejegyzések ugyanis ettől kezdve lényegében véve folyamatosak. 1949. szeptember 25-én például az alábbiakat jegyezték be: „A járási falunapon összesen 142 látogató (gyermekeket kivéve, illetve be nem számítva) látogatta meg a múzeumot. Varga Ferenc,5 6 7 Cseh József.”1 Az pedig különösen érdekes, hogy semmi rendkívülit nem jeleznek a látogatói bejegyzések 1949 decemberének végén, noha a szakirodalom ezt az időpontot korszakhatárnak tartja a tiszafüredi múzeum életében. A hivatalos iratokban ugyanis az szerepel, hogy 1949 decemberében, Sztálin születésnapjára megnyílt az újjászervezett falumúzeum Tiszafüreden. Ez részben a kialakuló Sztálin-kultusz kezdetével, illetve a múzeumügy állami felügyeletének kiépítésével, s mindezekhez kapcsolódóan egy - a korszakra jellemzővé váló - propagandisztikus lépéssel van összefüggésben. Egyrészt 1949. november 16-án megjelent a múzeumokról és a műemlékekről szóló 1949. évi 13. törvényerejű rendelet, amely a muzeális gyűjtemények állami kezelésbe vételét jelentette.8 Ehhez kötődhetett az az akció, amely a tiszafüredi Falumúzeum alapítását jelentette. Ez az ország első, községi jogállású településén szervezett falumúzeumként jött létre tehát, igen különös politikai körülmények között, „sztálini munkafelajánlás”-ként. Az Ethnographia 1950. évi 1-2. számában közreadott ismertetés szerint „1949. december 21-én megnyílt az ország első falumúzeuma Tiszafüreden. Ennek a múzeumnak a jelentősége nemcsak abban áll, hogy sztálini munka felajánlásból jött létre, hanem egy új múzeumtípusnak, a falumúzeumnak első kísérlete.9 Ez egyben leírja a kiállítást is. A tárlat a községháza 3 szobából álló helyiségében volt, melyből egy raktár, kettő pedig kiállítási terem. Az I. kiállítási teremben mutatták be Tiszafüred pleisztocén korabeli 5 A tiszafüredi múzeum gyűjteményének II. világháborút követő újjászervezésében legalább három személy játszott fontos szerepet. Az egyik Szabó Imre (1917-1985) cukrászmester, a másik Varga Ferenc polgári iskolai tanár, a tiszafüredi gimnázium későbbi alapító igazgatója, illetve a tiszafüredi múzeum későbbi vezetője, a harmadik Cseh József (1907-1987), a Pesterzsébeti Múzeum későbbi megalapítója (akinek tiszafüredi kötődése is volt). 6 Varga Ferenc (1915-1963), középiskolai tanár, múzeumvezető. Rövid életrajz-ismertetése: FÜVESSY Anikó 2002.922-923. 7 Lásd régi látogatói vendégkönyv („Pénztárkönyv”), 8. oldal. 8 A múzeumokról és a műemlékekről szóló 1949. évi 13. számú törvényerejű rendelet a Magyar Közlöny 1949. november 16-i számában jelent meg. 9 BARABÁS Jenő 1950.1-2.106-108. Az egykori szakmai beszámoló szerint a múzeum újjászervezése és a kiállítás megnyitása a Közgyűjtemények Országos Főfelügyelősége dolgozóinak „sztálini munkafelajánlásának” eredménye, Radnóti Aladár (1913-1972, régész, ókortörténész) akkori szakfelügyelő vezetésével. A kiállítást rendező brigád tagjai: J. Thomas Edit (1923-1988, régész), Barabás Jenő (1920-1994, ethnográfus), Mózes Klára (kartográfus) mint az országos központ kiküldöttjei, valamint Szigeti Iván (1910-1996, grafikus, tanár) Tiszafüredről. Ezt az információt, azaz a falumúzeum megnyitásának időpontját más korabeli dokumentum is megerősíti, így például a Kaposvári Gyula szolnoki múzeumvezető által 1951 januárjában szerkesztett első kiállításvezető, illetve Szigeti Iván tiszafüredi tanár, első tiszteletdíjas múzeumvezető egyik 1951-ben kelt hivatalos levele, továbbá a Kis Újság című budapesti napilap 1949. december 10-i száma is. állatvilágát és az ember életét, a megjelenésétől kezdve a honfoglalásig. Rövid összefoglalásban láthatták a kőkorszak emberének eszközeit, melyet ezután a fejlettebb szerszámok és ezekkel a fejlettebb eszközökkel gyártott készítmények váltanak fel. Mindig csak a helyi anyag, a helyi készítmények voltak kiemelve, melyek a Tiszafüreden élt ember életét világítják meg. AII. kiállítási teremben a néprajzi anyagot helyezték el. Itt is csak azokat a termelőeszközöket mutatták be, amelyek helyileg a legjelentősebbek voltak. Bemutatták a tiszai halászatot, mely a magyarság megtelepedése óta itt szakadatlanul jelentős volt, és a múlt század közepén végbement folyószabályozások és lecsapolásokig nemcsak a Tiszára, hanem Tiszafüredet körülvevő holtágakra, vadvizekre is kiterjedt. A lecsapolások után a halászat visszaszorult ugyan a Tiszára, jelentősége csökkent, de nem szűnt meg. A kiállítás bemutatta az igen gazdag halászati szerszámanyag egyes darabjait: a varsát, a bonét, a pendelyhálót és a horgok gazdag változatait. Minden egyes darabnál fényképek és rajzok magyarázták azok használati módját. A nagyobb méretű tárgyak - amelyek bemutatása technikai nehézségekbe ütközött - fényképen voltak láthatók, használat közben. Oly módon, hogy az egész munkafolyamat (pl. a húzóhálóval való halászat) érthető legyen. A kiállítás utalt arra is, hogy milyen gazdasági és társadalmi viszonyok között élt és virult ez a halászat. A néprajzi anyag másik egysége a tiszafüredi kerámiát mutatta be, valójában egy kiállítószekrényben. A XIX. században virágzó tiszafüredi fazekasipar gazdag díszítésű, formás példányait láthatták itt az érdeklődők. Kanosokat, korsókat, butykosokat, tányérokat, tálakat, illetve a XIX. század első felében készült feketekerámia egyes darabjait. Mindezek azonban már akkor is a múlt emlékei voltak, mivel már a fazekas kézművesipar itt teljesen megszűnt.” Az állandó kiállításról ugyanebben az évben az Archaeológiai Értesítőben is olvashatunk egy ismertetést, a rendezők egyike, J. Thomas Edit tollából.10 * * Itt a technikai megvalósítás és az emlékanyag-feldolgozás nehézségeiről is szó esett. „A kiállítás technikájában szakított a régimódi zsúfoltsággal, s ehelyett szellősen rendezte el az anyagot. A kiállítás technikai részének megvalósításában kizárólag a helyi iparosok segítségét vettük igénybe. Ezeknek a dolgozóknak kiváló munkájával sikerült a tárgyak tálalását korszerűvé, modernné tenni. A feliratok homályos üveg hiányában, olajfestékkel lefújt hátlapú, közönséges üvegtáblákra készültek. Színük halványzöld tónusú, a betűk erre barna temperával, a kihangsúlyozott szövegrész pirossal festve. A fényképek barnára pácolt fadobokkal vannak a falra erősítve, az üvegtáblák alatt falburkolatszerűen ugyanilyen színű faborítás készült. A vitrinek belső berendezésénél a montírozó dobok alkalmazásától eltekintettünk, így helyet nyertünk. A polcok tördelésével és különböző magasságban való felerősítésével a tárgykörök jobb kiemelkedése és elkülönülése vált lehetővé. Az ó'slény-csontanyag a helyszínen készült fémállványokra van felerősítve, a közönségtől faléccel, a faltól 70 cm-re a földön elkerítve. A tárgyakat sehol sem elszigetelten önmaga esztétikai értékéért mutatja be a kiállítás, hanem funkciójában. A tárgyak útját és a lelőhelyek elterjedését térképek 10 J. THOMAS Edit 1950.1.56-57. Az ismertetés nem nevezi meg a kiállítás technikai segítőit, bár elismeréssel szól a kartográfus és a grafikus (ez esetben Mózes Klára, illetve Szigeti Iván) elvégzett munkájáról. 202
