Gulyás Katalin et al. (szerk.): Tisicum. A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Múzeumok évkönyve 26. (Szolnok, 2018)
Cseh János: Kelta és gepida megtelepedés emlékei a szajoli Tenyőhalomtól délnyugatra eső magasparton
Cseh János Kelta és gepida megtelepedés emlékei a szajoli Tenyőhalomtól délnyugatra eső magasparton (Szajol-föld, kutatások 2015-2017 között) Bevezetés 2015. március 17-én vette kezdetét annak a(z ismereteim szerint) soha nem járt, fehér foltnak számító határrésznek a régészeti kutatása, bejárása, amely Szajol közigazgatási területének délnyugati zugában található, a szolnoki határt képező Kengyeli-főcsatorna (Cseber-ér) közvetlen közelében, néhány száz méterre délre a MOL-telep hatalmas, messziről látható piszkosfehér tartályaitól. Az Alcsi-szigetet körbevevő Holt-Tiszától délkeletre fekszik, amelyet találóan Hegyeshatár névvel jelöl egy megyetérkép jellegzetes alakjáról. A magaspart annak a kiszáradt Tiszamedernek a külső, keleti oldala, amely mintegy körülöleli a Tenyősziget területét, s itt torkollik az említett Alcsi-Holt-Tisza régi ártérnek látszó, félsziget (régi Peres-sziget) által is tagolt lapályába - nagyjából északnyugatra tekintve. A D-É-i futású térszíni lépcső (mely a régióban 87- 88 méter tengerszint fölötti magasságú) nagy ívű, impozáns hajlással kanyarodik északkelet - a Tenyőhalom 94,6 méter magas ősi kurgánja - felé. Minden jel arra mutat, hogy ez a löszplató széle, fő vonulata egy kettősen-hármasan tagolt területsávnak. (1-2. kép) Terepbejárásaim éppen ezt az ívet érintették, közel másfél km hosszúságban, éppen az adott időpont megfigyelési lehetőségeit kihasználva, ugyanis a parcellás művelés csak szakadozottan engedte meg az archeológiailag összefüggő, egyetlen nagy lelőhely adatfölvételét. Legújabban konstatáltam és különveszek egy még kérdéses kelta telephelyet Szajol-föld déli régiójában, viszont ez egy belső, a tulajdonképpeni parttól 200-300 méterre húzódó dombvonulaton helyezkedik el, emiatt kiesik a most bemutatásra kerülő telepek egységéből. A mintegy tucatnyi alkalommal megejtett helyszíni szemlékről szóló naplójegyzeteimben mindig az eredeti, első bejárás eredményeként körülhatárolt hat lelőhely egységhez próbáltam igazodni, megtartván és csak kiegészítvén azokat. A régebbi (1956-1964) és az újabb (húsz évvel későbbi) tízezres térképekről leolvasható, hogy a szóban forgó földsáv a közeli, ma már nem létező Tanító-tanyától és Barcsa-tanyától valamint két digógödörtől (kb. 150x50 méter) eltekintve lényegében természetes állapotában van - magukat a régészeti lelőhelyeket tekintve pedig teljesen. így azután a tájékozódási pontok hiánya nehezítette a térképre rajzolást, bármennyire is igyekeztem megfelelően elhelyezni a szakaszokat. Az egykori folyómederből a magaspart vonala átlagosan négyméternyire emelkedik ki. Végig jól megfigyelhető, a nem egészen sík mezőség felől szemlélve jó 1, max. 1,5 méter magasságú és 30-50 méter szélességű hátas-dűnés sávval, a hajdani települések vélhetően valódi helyszínével. Ezt a talaj másfajta, lazább, világosabb szürkésebb jellege (nyilvánvalóan telepobjektumok kiszántott és szétterült kultúrrétege) is bizonyítja a régészeti leletek mellett. Magától értetődő, hogy a mélytónusú kiszáradt folyómederben csak némi lemosódott lelet fordulhat elő, nem így a túloldalon, a mögöttes térszín felé, ahol csak fokozatosan tűnik el, szűnik meg az emlékanyag. A lelőhelyrész-sor déli vége felé kisebb kiterjedésű, vízi növényzettel benőtt süppedék is található, egyértelműen határolván a megtelepedésre alkalmas földpásztát. Itt a leletek előfordulása hirtelen megszakad. A halom felőli oldalon -bár túl sok pozitív adat már nemigen várható a betonút és egyéb mesterséges tereptárgyak miatt - nem határozható meg biztosan a kiterjedése. A lelőhelyrészek hasonlóképpen nehezen különíthetők el, s fontos megjegyezni, hogy mind ez ideig nem leltem közvetlen nyomát egyetlen telepobjektumnak sem. A Tenyőhalom környéki késő vaskori és kora népvándorlás kori telepekhez (amelyek igen gyakran ugyanazon a lelőhelyen fordulnak elő) a legközelebbi ilyen korú leletek észak felé és dél felé az alábbi módon mutatkoznak. La Téne nyomokat sikerült lokalizálnom nyugatra úgy 2-2,5 km-re a Tenyő-sziget északi partján, továbbá az olajtartályokon túl, a part tulajdonképpeni folytatásában és egy belső dombvonulaton 2,5-3 km-nyi távolságra (Disznóhát, illetve Major-köz, Alamand). Errefelé egy közel két évtizeddel ezelőtti nyomvonal-terepbejárás is említ vaskori leleteket, de ezek lelőhelyét eddig nem sikerült beazonosítanom. Lehetséges, hogy kapcsolatban van azzal a nagyon halvány nyommal, amelyet a MOL-telep szomszédságában, a betonút mellett találtam legutóbb. Déli irányt véve cca. 1,5 km távolságra található a régészeti nyoma egy újabb, hasonló kiterjedésű kelta településláncolatnak. A germán, gepida helyzetképet szemlélve konstatálni kell, hogy csak Szajol település alatt a Tinóka-ér mentén vannak felszíni telepjelenségek, jó 4-4,5 kilométernyi távolságra, Kengyel irányában valamivel közelebb: 2,5-3 km-re, a középkori szolnoki sóút közelében (Hamira-tanya és Vígh-tanya). Ezek a teleprészletek néhány jól megfigyelhető esetben igen egyveretűek: sok száz méternyi szakaszon belül leletgócokkal jellemezhetők. Kiegészítésként megkísérlem lehetőleg teljes listáját adni egy Kr. u. V-VI. századi kerámiadíszítési mód emlékeinek. Az edényperemre fölvitt, befésült hullámvonalköteg ebben a történeti-régészeti periódusban is valamelyes különlegességgel bír a fazekasműhelyek cserépkészítményeinél (főként fazekainál és hombárjainál). A lelőhelyegységek következő jellemzésénél utalok egyéb korszakok leleteire is, valamint a talajművelésből kifolyólag mind töredékesebbéapróbbá váló, s így egyre nehezebben gyűjthető kerámia melletti más leletekre, mert ezek között lehetnek vaskoriak és népvándorlás koriak is. (Példának okáért egy-két esetben kifejezetten kora Meroving-kori települési gócnál találtam fenőkövet, de érvényes ez a malomkövekre is.) Az adatgyűjtést 2017 augusztusában zártam le. 9
