Gulyás Katalin et al. (szerk.): Tisicum. A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Múzeumok évkönyve 26. (Szolnok, 2018)
Kultúrtörténet - Hoppál Krisztina: Ignoti facie, sed non vellere Seres. Az oikumené legkeletibb pontjáról kialakult kép az antik források alapján
HOPPÁL KRISZTINA: IGNOTI FACIE, SEP NON VELLERE SERES. AZ OIKUMENÉ LEGKELETIBB PONTJÁRÓL KIALAKULT KÉP AZ ANTIK FORRÁSOK ALAPJÁN nyomatékosításra, azonban szoros kapcsolatban a szexualitással csakúgy, mint az aranykor költészetében.204 Seres, a selyem és a keresztényi erkölcsök a IV-V. század irodalmi alkotásaiban A IV-V. század földrajzi-történeti jellegű alkotásaihoz hasonlóan az irodalmi művekre is jellemző az l-ll. századi munkákat kivonatoló-értelmező tendencia. Az etno-geográfiai részletek, így a selyememberek leírása nem csupán a császári propaganda eszköze (például Claudius Claudianus panegyricusai esetében), de a keresztény retorikának is szerves részét képezik. így a loca sacra, illetve a keresztényi világkép szekularizált történeti tradícióba illesztésének példája a Sericát beutazó Musaeus, aduleni püspök, aki a pogány Nagy Sándor-i hódítás nyomán a kereszténység világokat átívelő jelentőségét szimbolizálja. Emellett az l-ll. század információinak kivonatolása az elemzett versszemelvények között elsősorban az aranykor költészetének képeit és eszközeit alkalmazó mintázatban fogható meg, amely a Seres mint a távolság és egzotikum, illetve a sérek szövete mint a luxus és szexualitás szimbólumaként történő használatában mutatkozik meg. A IV-V. század költészetében a Seres etnonima jellemzően szoros összefüggésben áll a selyemmel, amely a selyememberek attribútumaként jelenik meg. A luxustextilt gyakran a túlzás és fokozás eszközeként, egyéb keleti áruk (mint az indiai gemmae vagy az arabiai illatszerek) között használják, ritkaságánál és drágaságánál fogva azonban ugyanannyira a gúny és irónia elemévé is válhat, mint Claudius Claudianusnál. Az V. század teológiai ihletésű alkotásai hasonló tendenciát mutatnak, továbbra is a Kelet országaiból származó termékek (India, Perzsia stb.) felsorolásának része, az egzotikum szimbóluma a selyem. Ugyanakkor egyes munkákban, így Avitus költészetében a keresztényi erkölcsök ellenpárjaként jelenik meg a sérek szövete, amely párhuzamba állítható a senecaí sztoikus filozófia Ausoniusnál még kimutatható gyökereivel. Az V-VI. század változó tendenciái A Periplus és Ptolemaios után, csaknem három évszázad elteltével heracleai Marcianus munkájában jelenik meg ismét a Sinai kifejezés. A Periplus Maris Exteriben az Indiai-óceán irányából tekintve Sinait az ismert világ legtávolabbi pontjaként jelöli meg, továbbá leírja, hogy az Indiai-óceán keleten a felkelő napig, illetve a Seres ismeretlen földjéig nyúlik, amely a lakott világ széle. Egy másik helyütt pedig közli, hogy az India Transgangeticán túl (más néven a Ptolemaiosnál is szereplő Aurea Chersonesus) az ún. Sinus Magnus következik, a terület közepén pedig India Transgangetica és Sinai határa található. Utóbbi fővárosa Thinae, amely az ismert világ pereme. Majd India Transgangetica körülhajózása kapcsán lejegyzi, hogy azt északon Scythia és Serica, keleten a Gangesz, nyugaton pedig Sinai határolja, egészen a Sinus Magnusig, illetve maga az öböl, míg délen az Indiai-óceán, valamint a mare Prasodes. Ezt követően a szerző India Transgangetica földrajzi jellemzőit mutatja be, 204 Avitus Opera VI. (De laude Virginitatis) 40-42. majd a Gangesz Antinoble nevű torkolatától számítva 45.350 stadiában adja meg a transgangeticai partokat körülhajózva a Sinai határáig tartó távolságot. Sinai körülhajózásáról is közöl részleteket, és megemlíti, hogy azt északon Serica, nyugaton India Transgangetica, keleten ismeretlen vidékek, délen pedig a Déli tenger és annak ismeretlen vidékei szegélyezik. Majd az Ichthyophagii Sinai lakja a területet, egészen a déli ismeretlen földekig. Hangsúlyozza, hogy a térségben két ismeretlen terület is található tehát, keleten, ahol a Sinai él, és délen, az Indiaióceán, illetve a mare Prasodes mentén. Sinai fölött a Seres népe lakik, attól keletre pedig szintén ismeretlen vidékek terülnek el. Később a Sinus Theriodes és Satyr fokról emlékezik meg, utóbbitól 1.250 stadiára helyezi a Cottiari folyó torkolatát, amely a Sinus Sinaiba torkollik bele. A Cottiari folyóhoz teszi Cattigarát, amit Sinai kikötőjének, és a lakott világ déli határának nevez. Noha rendkívül bonyodalmas számításnak tekinti, megkísérli megadni Sinai adatait: hosszát 3.000 stadiában határozza meg, míg szélességét 17.250 stadiára becsüli. A terület véleménye szerint öt törzset, illetve satrapiát tartalmaz, ahol hét kiemelkedő város és falu, egy jelentős hegy, négy fontosabb folyó, két meghatározó öböl (Theriodes és Sinai) és két magaslat {„акрщрю!') található. A sinus magnusi Sinai-szakasztól a Cottiari folyó torkolatáig terjedő szakaszt (Sinai partjainak körbehajózásával) 12.650 stadiára teszi. Végül a fent leírt adatokat összegezve a Sinus Aelanite és a Cottiari folyó torkolata közötti teljes távolságot 153.295 stadiának tekinti.205 A Marcianus által közölt leírás - annak ellenére, hogy például G. Coédes egyszerű Ptolemaios-kivonatnak tekinti206 - sokkal inkább egyfajta átmenetet képez az antik/görög és bizánci történetírói tradíció között,207 amelynek fontos eleme Ptolemaios elfeledett szemelvényeinek közlése. Marcianus szövegének indirekt hagyománya Stephanus Byzantinus Ethnikájában is kimutató, amely lexikonszerűen összegzi többek között a Seresről és Sinairól szerzett legfontosabb adatokat. A munkában a Serest Uranius Arabicájára hivatkozva indiai emberekként írja le, akik nem keverednek más népekkel. Sinait pedig Marcianus után a sinai nép fővárosának nevezi.208 Hesychius Lexiconjában ugyancsak korábbról ismert, azonban évszázadokig nem használt/kevéssé elterjedt információkat összegezve írja le a selyememberekkel kapcsolatos szócikkeket. A Zfjpeç kifejezést selymet szövő élőlényekként magyarázza, valamint hozzáteszi, hogy emberek neve, amelyből а „оАоащкт" szó származik. Míg а „Црт"-1 selymet készítő hernyóknak tulajdonítja, akiket Seresnek nevez.209 210 Noha a szerző munkájának keltezése rendkívül bizonytalan,2'0 szócikkei jelzik a gyapjat termő fák toposz egyeduralmának eltűnését. 205 Marcianus Periplus Maris Exteri 1.10.; 12.; 16.; 40—48.; 50-51.; II. 46.; valamint említés szintjén Epitome Peripli Menippei 4. 206 COÈDES1910. XXVIII.; YULE 1886. XXXVIII-XXXIX. 207 ALTOMARE 2014/2015.49-51. 208 Stephanus Byzantius Ethnika 20-21.256.; 19-20.569. 209 Hesychius Lexicon. 210 Továbbá számos interpoláció található benne. Ehhez: DICKEY 2007.88-90. 437 I I
