Gulyás Katalin et al. (szerk.): Tisicum. A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Múzeumok évkönyve 26. (Szolnok, 2018)
Cseh János: Kelta és gepida megtelepedés emlékei a szajoli Tenyőhalomtól délnyugatra eső magasparton
CSEH JÁNOS: TELEPÜLÉSRÉGÉSZETI ADATOK A TINÓKA-ÉR MENTÉNEK (SZAJOL ÉS TÖRÖKSZENTMIKLÓS HATÁRA) GEPIDA KORÁHOZ galléros peremtöredék nagyobb, hombárszerű fazekas-készítményből törhetett ki, tetején apró rombuszocskákból összetevődő mintával. Úgy tűnik, ez még nem a későbbi, jól ismert változat - talán annak valamiféle előfutárának vélhető, következésképp nem befolyásolja az itteni gepida településeknek Kengyel-Kengyelpart Kora Népvándorlás Kor В csoportba való besorolását. (Edényperemen pecsételt díszítés Erdélyben és Szerbia területén is előfordul.) A besimított díszítésre kevesebb mint féltucatnyi példa van, itt is gondot jelent, vajon a még a korábbi időszakra visszatekintő sajátosságok miként értelmezhetők (etnikailag, kronológiailag). Két finom darab, függőlegesen fölvitt csíkozásával (perem és váll) egyértelműen germán, viszont a többi vaskosabb, hullámvonalas és sávos besimításával hun kori benyomást kelt. Őskori reminiszcenciát kelt egy félgömbös csésze/tálka fragmentuma. Kopott talpgyűrűs edényrész is természetesen római kori forma, mint ahogyan számos jellegtelenebb töredék. Viszont igen határozottan van jelen a standard kora Merovingkori szürke-szemcsés keramika peremek (10-14 cm-es kiszerkeszthető szájátmérővel), oldalak és egyszerű alj formájában. A legelsők a kutatás számára jól ismert kihajló, pl. fedőtartós változatokat reprezentálják. A fazékoldalakon föltűnik a bekarcolt vízszintes vonalas, széles barázdált díszítés, valamint a fal hullámosra korongozása. Találtam hombártöredékeket (nagyrészt még császárkoriakat vagy hun koriakat?), ezek közül kiemelendő az, melyen befésült hullámvonalköteg figyelhető meg. Kézzel formált keramika nem igazán markáns a lelőhelyen; egyetlenegyet tudtam csak táblára tenni (aljrészlet). További régészeti korszakok: különböző őskori kultúrákat követően biztos La Téne, kelta emlékanyag, szarmata, illetve római kor, Árpád-kor; kérdéses kronológiai besorolással nagyobb méretű fenőkő (csiszoló/élező vájattal), orsókorong fragmentuma, több őrlő- és malomkő, kiégett faltapasztás-maradványok, állatcsont. Törökszentmiklós, 7. lelőhely Ez a topográfiai hely voltaképpen a 12. lelőhely folytatásának tűnik vagy vehető, habár attól elkülönülő magaslat a DNy-on található „parthiányig”, amely jó 300 méter hosszan (és 50 méter szélességben) lényegében megsemmisítette a Tinóka-völgy ezen részét, a Tinóka halommal együtt. Egykori földkitermelés helyének, azóta növényzettel benőtt, szakadó partos teknőjének tűnt számomra. Jelen 7. lelőhely tehát jó példája a csonkánhiányosan dokumentálható települési felületeknek. A cca. 100x30-40 méter méretű gyűjtési felület magassági viszonyai a szomszédos lelőhelyéhez hasonlóak (némi kiemelkedéssel a mögöttes mezőségi táj felé), s elhelyezkedése is olyanféle. Nyugat felé kisebb, mély fekvésű rétségre tekint a Tinókáig. Talaja lazább, homokkal keveredett, középkötött. Öszszességében leletei alapján nem kimagasló, de településtörténetileg fontos láncszem. A korai népvándorlás koriaknak látszó kerámiát (úgy féltucatnyit mindössze) a felület DNy-i végében leltem. Úgy tűnik, hogy két korongolt-szemcsés peremtöredék és egy hasonló fenékrész Kr. u. V-VI. századi, s talán durva keramika szájrésze is. További, elkülönítve bemutatott két-három fragmentum Kengyel-Kengyelpart Kora Népvándorlás Kor A csoport (hun kor) emlékanyagával mutat rokonságot, tehát semmi sem áll ellent annak a föltételezésnek, hogy egy valóban korai népvándorlás kori megtelepedés történt ezen a helyen (szarmaták avagy gepidák?). (9. kép) Más periódusok: eléggé jellegtelen őskori edénytöredékek (neolitikum? bronzkor?), késő vaskor talán objektumponttal is; egyebek: néhány állati csonton kívül más nemigen volt. Törökszentmiklós, 30. lelőhely Ez egy olyan lelőhelyegység, amely tulajdonképpen nagyobb (a 250 méter körüli kiterjedésű 29. lelőhely) részének tekinthető, hogy külön fut, annak csak a területtagolás nézőpontjából van jelentősége. A 7. és a 12. lelőhelytől jóval több mint fél kilométernyi távolságra, a Tinóka egy közepes ívnagyságú kanyarulatának ölében, természetesen továbbra is a D-i oldalon, félszigethez közelítő domborzati alakulaton ül - az előbbi lelőhelyekkel azonos tszf. és relatív magassággal. A körülrajzolt felület kb. 50/70x20/50 méter, a DNy-ra tekintő lejtő közelében. Az összességében is lazább talaj nagyon-nagyon haloványan mintha egyes telepobjektum foltokat is jelzett volna. A több mint féltucatnyi cserépdarab meglehetős egyértelműséggel datálható a Kr. u. V-VI. századra: korongolt, szürke, szemcsés fazékrészekről, oldalakról és talpakról van szó, a kor jellegzetességeivel. Nem hagyhatom említés nélkül, hogy naplómban a földnyelv „parti turzás/dűneszerű” hátának más részén is jelzek gepidagyanús kerámiát, azonban ezt az adatot csupán mint ellenőrizendőt tartom számon, nem merem külön települési helynek venni. További időszakok leletei alapján az összefüggő 29. lelőhellyel együtt: bronzkor-vaskor, La Téne, római kor, Árpád-kor; más: malomkövek és némi egyéb teleptörmelék. Szajol, 14. lelőhely Ez az egyetlen, Szajol község közigazgatási határába eső településhely, melyet jelen munkámba fölvettem, messze az eddig tárgyaltaktól. A bevezető részben már említettem, hogy itt egy már régebbről ismert, publikus, kiterjedt kora népvándorlás kori települési körzetről van szó, ennek exponált fekvésű láncszeme eme 14. lelőhely. A földrajzi hely a Tinóka Szajol alatti medrét DNy-ról kísérő, mély fekvésű Disznó-kút-lapos elnevezésű rétség ÉNy-DK-i futásirányú, 87-88 tszf. magasságú partvonulata, amely a térképen Harmadik-dűlőként (és részint talán Második-dűlőként is) van jelezve. Ez a vonulat határbéli házak (pl. Tasi-tanya, Kisstanya) térségében tompaszögben ívelődő fordulatot vesz Ny felé, hogy azután torkolatát a Tisza közelében a gát levágja. A domborzati térkép itt egy hosszúkás-ovális, keskeny dombocskát tüntet föl (88,5 méterrel), amely ily módon 4-5 méter viszonylagos fölmagasodással bír (ti. K-ről tekintve). A gepida lelőhely ennek elég terjedelmes részletét is érinti. Az a felületnagyság, amelyet terepbejárásomkor meg tudtam figyelni, 200-250 méter hosszúságban és legintenzívebb leletszóródását illetően 80-100 méter szélességben adható meg, az archeológiái jelenségek fokozatos gyérülésével a tanyákat összekötő földútig. A partközei és a lejtő folyamatosan (összefüggően) szürkés-hamus anyagú volt, a talajművelési állapot miatt objektumnyomok nélkül. (11. kép.) A Tinóka-mente többi gepida lelőhelyéhez hasonlóan, a korra való tekintettel ez az emlékanyag (darabra úgy 100-as nagyságrendű) is tartalmaz olyan átmeneti kerámiát, amely formájában, összképében még a Kr. u. V. század közepe előtti fazekassághoz húz. A korongolt, szürke finomkeramikára vonatkozik ez a megállapítás elsősorban. Találtam - számos jellegtelen darab mellett - egy besimított díszítésű (apró részlet), gömbös testű edénydarabot, s galléros szájrészű, háromszögszerű, mára elkopott benyomkodásokkal ékített fragmentumot. Vastag falú tárolóedényekből származó cserepek is vannak. Jó és tipikus sorozatot tudok prezentálni a szürke-szemcsés színű és soványítású töredékekből; a legáltalánosabb fazekak, bögrék kihajló (pl. fedőhornyos) peremrészletei ezek valamint sűrűn barázdált felületű (vállú) edénydarabok. Két 27
