Csányi Marietta et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 25. (Szolnok, 2016)

Történeti tanulmányok - Demeter Orsolya: „…felcseperedetem, de hát ebbe a rettenetes életbe” – A magyar társadalom traumatizálódásának bemutatása a kuláküldözések tükrében egy észak-alföldi példa alapján

TISICUM XXV. - TÖRTÉNETI TANULMÁNYOK

Az 1950-es évek elejére eldurvult a bánásmód a kulákokkal szemben: gyakorivá váltak a beidézések, fenyegetések, esetenként verések. Sor kerülhetett a legkülönbözőbb koholt ürügyekkel bebörtönzésre, kényszermunka-tábori fogságra is.43 Az erőszakos politika kedvelt eszköze, a „sűrített népnevelő” előbb-utóbb megtette hatását, a paraszti önállóság minimalizálódott.44 Az 1952-es begyűjtési rendelet szigorításai kimondták, hogy az előző évi elmaradásokat pótlólag teljesíteni kell, és a késedelemmel járó büntetéseket Is el kell viselni.45 A rendszer ellenségeit, a másként gondolkodókat megfosztották személyes szabadságuktól, átnevelő munkatáborokba kényszerítették őket. „Hivatalos tárgyalások sose vótak, csak úgy beírták, hogy ilyen számú ítélet alapján ennyire meg ennyire, mindig az vét írva, hogy közellátási vétség.” (F. B.)46 Az államhatalom képviselői feljelentő hálózatot hoztak létre, ezekben sokszor személyes ellentét is megbújt.47

Nagy Imre miniszterelnöksége idején megszűnt az internálás intézménye, így júliusban megkezdődött a recski tábor rabjainak szabadon bocsátása is. Ekkor került haza az emlékező édesapja is: „nagyon roncs ember lett, attól kezdve én nem láttam többet nevetni.” (F. B.)48 „Akkor hazajött, hazakerült ugye, de teljesen testileg-lelkileg összeroppanva, roppant lelkiismeretes ember vöt és rettenetes bántotta ugye ez az igazságtalanság. Ő még akkor évekig élt köztünk, nagyon nehezen éltek, betevő falatjuk alig vöt. Rettenetes nehéz vöt az élet. Nem ment be rögtön a tsz-be, de a főd nagyobb részét beadta, de valamennyit hagyott meg, de az oszt teljesen a nyakunkba tekergődzött, mer osztán már nem tudott dógozni, hogy egy ökör maradt. Akkor kiadta bérbe, úgyse vöt jó. Majd aztán én mentem be a tsz-be vele, a főddel. Már akkor csak úgy vették be a fődet, ha munkaerő is ment vele. Édesapám olyan öreg vöt, hogy nem tudott bemenni, olyan törődött vöt.” (F. B.)

Következtetések

A dolgozat egyetlen példáján keresztül is jól érzékelhető, hogy néhány év alatt megtörték a kuláknak nyilvánított osztály erejét. A megszólaltatott emlékező szavaival élve: „Azt elismerem, hogy minden rendszerváltásnak vannak áldozatai és ennek ez a réteg, a kulákság vöt az áldozata”. Ha áldozatok vannak, akkor „tettesek” („olyanok, akik akkor lentről fent voltak”) is, de a két kategória között igen vékony a választóvonal. Mert

43 VARGA Zsuzsanna 2008.63.

44 Ö. KOVÁCS József 2009a.

45 KÁVÁSI Klára 1991. 53. F. B. édesapját háromszor vitték el különböző ürüggyel, sajnos a visszaemlékező nem tudott pontos időpontokat mondani, de abban biztos volt, hogy az első elhurcolás 1951 őszén volt, az utolsóból pedig 1953-ban jött haza. Az első két alkalommal Miskolcon volt rövidebb ideig, utoljára pedig Recsken.

46 KÁVÁSI Klára 1991. 56. Miskolcra egyszer elmehetett a család látogatni: „Akkor sorba állították a rabokat, meg sorba állították a hozzátartozókat egy fegyveres őr meg így járkált köztünk. Oszt mikor hátrafelé, háttal ment, akkor én megpróbáltam egy kis ennyi becsomagolt szalonnát odacsúsztatni édesapámnak. Közben megfordult oszt elütötte tűlem. Én akkor olyan rosszul lettem, hogy el se köszöntem tűle, azt se tudom mikor mentek el onnat, mer én akkor épphogy csak el nem ájultam. ” (F. B.)

47 Egy falubeli személy „névrokonunk vót, de nem vöt rokonunk, oszt mi nem vállaltuk el, erre annyira haragudott ránk, hogy mindég mindent elkövetett, meg valószínű, hogy a recski tábort is neki köszönhettük. ” (F. B.)

48 Az édesapa fogai kihullottak a fogság alatt és után. Recskre nem lehetett

látogatóba menni, ott követ törtek a fogvatartottak.

véleményem szerint mindenki az adott rendszer áldozata, hiszen félelemből cselekszik, és erős érzelmi háttérrel (agresszió, bosszú, gyűlölet) rendelkezik, gondoljunk csak a bosszúálló névrokonra, vagy a béresfiú49 gyűlöletére és bosszúvágyára. Vajon ők nem áldozatok? „Mert ugye minden változás áldozatokkal jár.” (F. B.)

Az élő emlékezet megszólaltatása több szempontból is fontos: egyrészt elbeszéli a személyes múltat, amit a történelem folyamába ágyazva értelmezni tudunk, másrészt megmutatja a múlt jelenre tett hatását - ezt elsősorban a tabusításokra értem -, harmadszor pedig segít feldolgozni a személyes, esetlegesen nyomasztó múltat a történelem újraélésével. Itt azonban nem szabad elfelejteni azt a tényt, hogy „mást jelent valamit megélni egy diktatúrában, és mást jeient(het) arra emlékezni egy demokráciában”.50 A tabusítás, a traumák ki nem mondása megjelent az emlékező családjában is. „Nem mesélt rúla. Nem az, hogy titkolta, hanem el akarta felejteni. Szóval nem akarta felhozni. Még ha mi felhoztuk, akkor is azt mondta, hagyjátok - erről ne beszéljünk, ez elmúlt.” (F. B.) Csakhogy nem múlt el teljesen, mert amikor a lányához mentem az első interjút készíteni, akkor azelőtt pár órával úgy begörcsölt a lába a stressztől, hogy orvost kellett hívni. Az elbeszélésében pedig érezhető, hogy csapongó, zaklatott volt, még mindig félt a következményektől, mert a nevét sem engedte közölni, és a „kommunista” szót mindig csak halkan és gyorsan mondta ki. Mindezek arra engednek következtetni, hogy a tabusítás, a félelem elültetése máig rányomja bélyegét azon emberek (családok) életére, kik még magukkal cipelik a „múlt” rendszer minden sarát.

49 Az egykori béreslegény azért akarta megerőszakolni az állapotos F. B.-t, hogy bosszút álljon azért, hogy ő „rendes családba” született.

50 Ö. KOVÁCS József 2008a. 333.

418