Csányi Marietta et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 25. (Szolnok, 2016)

Tudománytörténet - Fodor István: Domokos Péter emlékezete (1936–2014)

FODOR ISTVÁN: DOMOKOS PÉTER EMLÉKEZETE. (1936-2014)

udmurt irodalomról írott könyve mellett a kisebb uráli népek irodalmának története is megjelent oroszul Joskar-Olában, 1993-ban. Idegen nyelveken (oroszul, németül, franciául, finnül) megjelent munkái külföldön is megbecsülést szereztek számára, amelynek számos tanújelét tapasztalhatta.

Bármily röviden is, említést kell tennem a változatos témájú kisebb terjedelmű dolgozatairól is. Ezek közt meglehetősen sok szolgál ma is fontos tanulsággal. Például az, amelyben a tartui egyetem híres professzoráról, Paul Aristéről szól.11 Róla tudnunk kell, hogy igen fontos szerepet játszott a kárpátaljai magyar egyetemi hallgatók magyar nyelvi képzésében. A szovjet éra alatt ugyanis a kárpátaljai magyar fiatalok szívesen tanultak tovább Észtországban, ahol rokoni, baráti szeretettel fogadták őket. Tanultak ott nyelvészek is, akiket a jeles finnugor nyelvész, Ariste okított ki a magyar nyelvtanra. A szülőföldjükre visszatért magyar fiatalok pedig sokat tettek azért, hogy a magyar nyelv oktatása Kárpátalján se kerüljön ebek harmincadjára. (Az Ariste-tanítványok közül magam Mokány Sándor técsői származású nyelvészt ismertem legjobban, aki később Magyarországra települt.)

Nagyon sajnálatos, hogy a magyar diplomácia mai vezetője nem a finnugor tudományokon nevelkedett, hanem a dunaharaszti osztályon aluli futballcsapatban edződött. így aztán Észtország volt szinte az első, ahol megszüntette a magyar nagykövetséget. Még arra sem volt figyelemmel, hogy az észtek erre a fölöttébb barátságtalan lépésre feltűnően élesen reagáltak. A finnugor tudományok hazai képviselőinek egy része ugyan erre írásban tiltakozott, de túl mértéktartóan fogalmazva, amiből a miniszter úr arra gondolhatott, hogy e tiltakozók inkább hízelegni akartak neki.

Domokos Péter élete és munkássága szorosan egybefonódott az ELTE Finnugor Tanszékével. 1980-tól már itt tanított, előbb docensként, 1986- tól pedig egyetemi tanárként. 1992-től ő lett a tanszék vezetője tíz éven át. Hetven éves korában vonult végleg nyugalomba, ez azonban csak hivatalosan történt így, hiszen továbbra is részt vett a tanszék életében. Széleskörű és igen aktív tudományszervező tevékenysége kapcsán nem mehetünk el szó nélkül az 1960-tól öt évenként megrendezett nemzetközi finnugor kongresszusok mellett sem. Péter aktív részese volt már az első, Budapesten megrendezett széleskörű tanácskozásnak, s az maradt fél évszázadon át, hiszen részt vett a tizedik, joskar-olai kongresszus előkészítésében is. Itt tartott utószor előadást, résztvevőként röviden áttekintve e rendezvények történetét.

Sokan és sokféleképpen értékelték már a finnugor kongresszusokat, egyenként és összefogottan is, különbözőképpen vonván meg azok mérlegét. Az utóbbi időben egyre többen adtak hangot kifogásaiknak, nemegyszer jutottak negatív következtetésre. A legutóbbi kongresszus előtt például az a vélemény is elhangzott, hogy kár a kongresszus előadásait megjelentetni, mert ezek a kötetetek nem mások, mint költséges cikktemetők. Nem tudom, ki volt e nézet kiagyalója, magam úgy vélem, hogy az illető valószínűleg általában semmit sem olvas - tehát számára minden más kötet is cikktemető a finnugor tudományok pedig különösen nem keltik fel érdeklődését. Akkor viszont miért megy el a kongresszusokra? Mert ha ismerné a korábbi kongresszusok köteteit, láthatná, hogy az ott megjelent előadások rendkívül sok fontos aktuális kérdést fogalmaznak meg, nagyszerű felismeréseket közölnek. Igaz, ehhez képest viszonylag kevesen hivatkoznak rájuk, tehát kevesen is olvassák azokat. Ezen újabban talán a számítógépes technika segíthetne.

Az is igaz, hogy e nagy létszámú kongresszusok szinte minden területen átszervezésre, átalakításra szorulnak. Ez azonban egyáltalán nem azt jelenti, hogy értéktelenek. Arra pedig nem is akarok itt kitérni, mekkora szerepük volt a finnugor kongresszusoknak a hidegháború dermesztő légkörében, amikor a nemzetközi tudományos eszmecsere a világ egy részén szinte szigorúan tilos ténykedés volt. Nekünk magyaroknak pedig egyáltalán nincs szégyenkeznivalónk a finnugor kongresszusokkal kapcsolatban. Ezek életre hívásában ugyanis a magyarok játszották a legfontosabb szerepet, s talán nem vagyok elfogult, ha megkockáztatom, hogy a legsikeresebb kongresszusokat is mi rendeztük. Ilyennek gondolom például az 1975. évi negyediket.

Domokos Péter tudományszervező tevékenységének további eredménye és szép példája volt a finnugor írótalálkozók létrehozása és életben tartása. Ezzel is felkeltette a rokonnépeink irodalma iránti figyelmet. Nem tudom, van-e még valaki, aki ezt fontosnak tartja, vagy helyét már elfoglalta a rengeteg közpénzt felemésztő kurultájok zagyva gyülekezete. Talán e rövid emlékezésből is kitűnik, hogy a magyar finnugrisztika egyik meghatározó egyéniségét veszítette el Domokos Péter személyében. Olyan nemzetközi jelentőségű kutatót, aki nem könnyen változtatta nézeteit, aki keményen kitartott rég vallott elvei mellett. Úgynevezett „nehéz ember” volt tehát. Véleményének, meggyőződésének akkor is hangot adott, ha az nem volt népszerű. Őseitől örökölt emberségéhez és magyarságához mindig áldozatkészen hű maradt. Távolról sem tartozott azonban a melldöngető hazafiak ma oly széles táborához. Igazi erényeit akkor mutatta fel, amikor arra tényleg szükség volt. Például az 1956-os forradalom idején, amikor szemtanúja volt a fiatal költő, Gérecz Attila hősi halálának, majd az ezt követő vészterhes napokban támogatást gyűjtött és osztott szét a nélkülöző íróknak. Tudományos tevékenysége és embersége is példaként maradt a mai nemzedékre.

11 DOMOKOS Péter 2002b.

325