Csányi Marietta et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 25. (Szolnok, 2016)
Természettudomány és régészet - Bartosiewicz László: „Súlyos állatságok”. A hatvani kultúra húsfogyasztása Jászdózsa–Káponahalmon
Bartosiewicz László „Súlyos állatságok”: A hatvani kultúra húsfogyasztása Jászdózsa-Káponahalmon Bevezetés Jászdózsa-Kápolnahalom az Alföld északi részének legfontosabb középső bronzkori teli települése, mai alakjában a sík környezetéből mintegy 7-8 m magasságban emelkedik ki. Az 1970-es évek ásatásait a lelőhelyen Stanczik Ilona vezette Bóna István állandó részvételével,1 az állatcsontok meghatározását Bökönyi Sándor végezte.2 Az itt tárgyalt eredmények szempontjából fontos Stanczik Ilona személye, aki a lelőhelyen dolgozva arról doktori értekezést írt,3 és aki az 1972-es ásatási évad állatcsontjainak súlyméréseit kezdeményezte és végrehajtotta. Ez a tömeges kerámia-dokumentációban bevált módszer ugyanis az állatmaradványok elemzésében sokkal kevésbé elterjedt. A Jászdózsa- Kápolnahalmon felvett súlyadatokat sem dolgozták fel soha, az MTA Régészeti Intézetének adattárában bukkantam rájuk kézzel írt feljegyzések formájában. Noha ezek a módszer korai alkalmazásának csak elszigetelt hazai példáját testesítik meg, mégis - egyéb publikált adatok híján - elengedhetetlenül fontosak a hatvani kultúra húsfogyasztásáról kialakítható kép szempontjából Jászdózsa-Kápolnahalmon. Kérdésfelvetés A modern régészeti állattan kutatóit a diszciplína 1950-es években kezdődött felemelkedése óta foglalkoztatja az állattartás rekonstrukciója az összekeveredett, töredékes csontok - zömében ételhulladék - alapján. Theodor White Észak-Amerikában néprajzi megfigyelések alapján kidolgozta a legkisebb egyedszám (minimum number of individuals, MNI) becslésének módszerét, amely a legnagyobb számban előforduló azonos vázrészek minél pontosabb azonosításán alapult.4 Sajnos ez a számítás több lépésében is nehezen ellenőrizhető hibával terhelt, megbízhatósága részben a meghatározás pontosságán, részben pedig a leletanyag tér- és időbeli eloszlásának egzakt meghatározásán múlik. Használata mégis futótűzként terjedt az archaeozoológusok között, mert látszólag konkrét, megfogható eredményekkel kecsegtetett, amelyek hasznosíthatók voltak a húsfogyasztásra vonatkozó számításokban. A becsült egyedszámokat ugyanis mindmáig gyakran szorozzák meg egy-egy állatfaj átlagosnak tartott testsúlyával, ekként következtetve az egykor egy főre jutó hús mennyiségére a településen. Az ekként gépiesen előállított, elméleti értékek számos termelési modellbe építve messzemenő spekulációkra adnak alkalmat. Pedig a több lépésben végrehajtott becslések tól-ig határai (pl. legalább 1 1966-ban Bóna István neve alatt és részvételével folyt a jászdózsai ásatás, így segítette ki Bóna professzor a tanítványát, aki akkor még egyetemi hallgatóként nem láthatta el az ásatásvezetői feladatot. 1967-től kezdődően lett Stanczik Ilona a jászdószai ásatások vezetője. A szerk. 2 STANCZIK, llona-TÁRNOKI, Judit 1992.124. 3 STANCZIK Ilona 1988. 4 WHITE, Theodor E. 1953.396-398. 15 szarvasmarha, egyedenként 300-500 kg élősúly, 50-100 év alatt, 0,2-0,5 kg napi hús fejadag) nem egyszerűen összeadódnak, hanem exponenciálisan sokszorozódnak meg szeszélyes, random hibával terhelve az ilyen becsléseket. Mára egyre több szakember ismeri fel, hogy „őseink nem állatokat, hanem ételeket ettek”,5 így az esetek döntő többségében csak a fogyasztás (hús, emellett bőr és csont) illetve egy-egy állatáldozat tafonómiai folyamatok által megtizedelt bizonyítékaival rendelkezünk. Ezek magyarázó értéke nagyon messze áll attól, hogy a különböző korú és nemű egyedek számának nyájbeli arányáról, ennek alapján pedig hústermelési stratégiákról beszélhessünk.6 Erre csak akkor lenne lehetőségünk, ha az állatmaradványok pillanatfelvétel-szerűen egyetlen állapotot képviselnének, mint például a katasztrófák tömeges áldozatai.7 Az egyedszámok meghatározására tett erőfeszítések közvetve a töredezettségből fakadó számítási torzulások kiszűrésére, a reálisabban megalapozott mennyiségi becslésre irányultak. A Marian Kubasiewicz8 által a lengyelországi Wolin korai középkori lelőhelyének állatcsontanyagára kidolgozott „mérleg-módszer” a meghatározott csontok tömegének mérése. Ez közvetlen, noha ugyancsak hibákkal terhelt eljárás a töredezett állatmaradványok hasznosítására az egykori húsfogyasztás rekonstrukciójában. Bökönyi és Stanczik publikálatlan feljegyzéseire támaszkodva ezt a lehetőséget tettük próbára Jászdózsa-Kápolnahalom hatvani kultúrához rendelhető rétegeiben a húsfogyasztás vizsgálatában. Anyag és módszer Az 1972-es ásatási munkálatok Jászdózsa-Kápolnahalmon a teli település 12.-15. lakószintjét érintették, így az állatcsontok súlyára vonatkozó feljegyzések kizárólag ebből a rétegsorból ismertek. A teli keletkezése a korai bronzkor utolsó harmadára, a hatvani kultúra időszakára tehető (kb. Kr.e. 2000). E kezdeti időszakot a település 16. (legkorábbi) és 11. szintje közötti rétegsor képviseli. A vizsgált állatcsontanyag ezen belül a 15.-12. rétegből származik, tehát egyértelműen a hatvani kultúrához köthető. Összsúlya valamivel meghaladja a 30 kg-t. A négy vizsgált réteg felszíntől mért mélységei: 12. szint: 350-375 cm, 13. szint: 350-377 cm, 14. szint: 308-407 cm, 15. szint: 420-445 cm.9 E kiemelt rétegsor Bökönyi Sándor által meghatározott állatcsontjait Stanczik Ilona fajonként csoportosítva, egyben mérte meg, grammnyi pontossággal. Az eredményeket rétegenként elkülönítve jegyezte fel. Bökönyi Sándor jómaga - sok archaeozoológus által osztott - fenntartásokkal viseltetett a „mérleg módszer”-rel szemben, így ezeket az 5 MARCINIAK, Arkadiusz 2005.62. 6 BARTOSIEWICZ László 2011.171. 7 MARCINIAK, ARKADIUSZ 2014.193. 8 KUBASIEWICZ, Marian 1973.373. 9 STANCZIK Ilona 1988. 303
