Gulyás Katalin et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 24. (Szolnok, 2015)
Művészettörténet - Gurzó K. Enikő: Az utazó festőnő
TISICUM XXIV. - MŰVÉSZETTÖRTÉNET a művészetbe is behatolt a fantasztikus technikai fejlődés, én azonban már nyolcvanéves vagyok, nem kezdek újat. Én csak a szépet akarom kifejezni a világból"- fogalmazott egy ízben nagyon pontosan, bár szerényen, a lényeget kicsit leszűkítve.24 Mert valóban: ő mindvégig a szépséget festette, de ami döntő, nem a kor ízlése szerinti absztrakt világot kereste, művei nem az élettől független geometrikusán kiszámított szín- és formaképződmények lettek, nehéz kockák, téglatestek, súlyos gépek, betontömegek, hanem lüktető, meleg, eleven realitások, élettel telített embercentrikus gyönyörűségek. Ez a felfogás érvényes mindenik alkotására, legfőképpen a puhán elomló, a levegővel, növényzettel összeolvadó, az univerzum parányi, hétköznapi csodáira is odafigyelő női portréira, önarcképeire. 8. kép: Reverie / Sogno / Álom; dr. Simon Meller tulajdonában volt (HMD: 95.1491.1., katalógusillusztráció 3. old.) Máriát mindig is diszkrét elegancia jellemezte, karcsú, decens, arisztokratikus jelenségnek számított, meglepően csendes, halk szavú, finom és megbízható művésziéleknek. Élete úgy alakult, hogy 15 éves kora óta festett, ami azt jelentette, hogy mindennapjai ekkortól kezdődően tele voltak izgalommal, küzdelemmel: önmagával és a körülményekkel, a formákkal, árnyalatokkal. A sikerért tehát meg kellett harcolnia. Mindössze 20 éves volt, amikor férjhez ment.25 Két gyermeknek adott életet, közben világot látott, alkotott. És tanult, legtöbbet a franciáktól. De azért Brazília atmoszféráját is magába szívta. A virágokat, a muzsikát, a házakat, a kikötőket, a gyönyörű félvér nőket. Rengetegszer lemodellezte őket, ám ezek a képek most már fellelhetetlenek, rejtőzködnek, lappanganak, mert mint állította, mindeniket megvették Párizsban.26 Hogy sikerei ellenére mégis mi vitte Brazíliába? A körülmények. Az, hogy Európa túlterheltté vált. Az agyonzaklatott, háborús levegőjű, állandó feszültség nyomása alatt szenvedő világ polgárának egy idő után jól esett szétnézni Dél-Amerikában. Ekként vallott erről: „Szerintem igazi művész nem keresi a mindenek fölötti érvényesülést, mert ez természetes következménye a nagyvonalú művészetnek. A korszerű művészet mindig a kor előtt jár, különösen érvényes ez a festészetben, amelynek kifejező eszközei sokkal szabadabbak, mint az irodalomé, vagy 24 Ibidem. 25 HMD: 488. [az első leltári számozás szerint], 26 HMD: 95.1519.1. 9. kép: Pihenő; Hamza D. Ákos tulajdonában volt (HMD: 95.1491.1., katalógusillusztráció 1. old.) a képzőművészetek más ágaié. Kiváncsi vagyok Amerikára, Sáo Paulóra is természetesen, az itteni magyarság sorsára, megélhetési, kulturális viszonyaira, hisz fiatal, fejlődő ország Brazília. Aki igazán magyar, és tehetség, az minden körülmények között magyar marad, mert éppen azzal hat és az a művészeti hitvallása, hogy a maga sajátos eszközeivel éppen a magyarság jellegzetes vonásait, a magyar élet jelenségeit fejezze ki, mert a külföld is ez után érdeklődik.’’27 10. kép: Csak újságillusztrációként ismert (HMD: 95.1530.1.) Talán nem véletlen, hogy a legrangosabb olasz lapok is rendre kiemelték, mennyire eredeti, mélytónusú, nőiesen, mégis markánsan ösztönös magyar tehetség Lehel Mária. A nagyvárosi asszony, aki hitt a művészet örök érvényében, illetve hitt abban, hogy van egy belső, önmagában zárt, 27 HMD: 95.1531.1. 354
