Gulyás Katalin et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 23. (Szolnok, 2014)
Néprajz - Benedek Csaba: Nemzeti jelképekkel díszített tárgyak a Szolnok megyei múzeumok gyűjteményeiben
Benedek Csaba Nemzeti jelképekkel díszített tárgyak a Szolnok megyei múzeumok gyűjteményeiben A „nemzeti kultúra” tanulmányozása csupán néhány évtizedes múltra tekinthet vissza a néprajztudományban és a kulturális antropológiában.1 A középkori nemesi nemzet fogalmát a nemzeti eszme váltotta fel, melybe sokan már a parasztságot is be kívánták emelni. A nemzetté válás Magyarországon a XVIII. század második felében kezdődött a kulturális hagyományok és a történelmi múlt felidézésével. A reformkorban ehhez társult az önálló gazdasági élet megteremtésére és a nemzeti függetlenség kivívására indított kísérlet, mely az 1848-49-es szabadságharcba torkollott.2 Európában és hazánkban is ennek a folyamatnak a leírására, megragadására gyakran a polgárosodás kifejezést használják.3 Amennyiben a parasztság nemzethez való viszonyulását meg szeretnénk érteni, néhány tárgyféleség és tárgytípus vizsgálatán kívül szükség van a paraszti erkölcs és magatartás tanulmányozására, megértésére is. „Ha a paraszti erkölcsi rend természetét meg akarjuk érteni, abból az alapvető felvetésből kell kiindulnunk, hogy mindaddig, amíg ez az erkölcsi rend ép volt, nem valamilyen fennkölt normarendszerként, hanem a létfenntartás kialakította szükségszerűségként működött. Ha bármely parasztembert megkérdeznénk, mi a haza, mi a szülőföld, a barátság, a szolidaritás, az egymás iránti hűség - nem tudna rá válaszolni. Mert a gondolkodása nem elvont, hanem példákba, példabeszédekbe sűríti az életben megfigyelt és tapasztalt igazságokat, másrészt mert a paraszti közgondolkodás sohasem ismerte a „fennkölt” és „tiszta” erényeket. Mindaz, amiben hisz és amit tesz, közösségének hagyománya szerint mélyen benne gyökerezik múltjában és jelenében. És mint ahogy a fának nem „erénye”, hanem ereje van, hogy ezernyi gyökérszállal kötődik a földhöz, mely létének alapvető feltétele, úgy a paraszti erkölcs is ezer szállal benne gyökerezik a közösség múltjában: hagyománnyá tisztult társadalmi és történelmi tapasztalatában. ”4 Nagy Olga felvetése az elvont fogalmakról helytálló, ám hozzá kell tennünk gyorsan, hogy a népi kultúra a polgárosodás során differenciálódott,5 így bizonyos rétegei, elemei a XIX-XX. században megfogalmazták a hazához vagy a hatalomhoz való viszonyukat. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az a rengeteg tárgy, melyeket nemzeti jelképekkel díszítettek a Kárpát-medencében, valamint az, hogy 1848-49 mennyire meghatározó volt egyes embereknél, vidékeknél vagy néprajzi csoportoknál.6 A parasztság egyes elemei, rétegei ekkor váltak a nemzet részeivé. Mikor pl. az 1764-es madéfalvi veszedelem után a Pusztinára (a román fejedelemség területére, Moldvába) költözöttek között érdeklődtünk 2007-ben és 2012-ben, hogy milyen nemzetiségűek, római katolikusnak vallották magukat. Sokat küszködtünk a magyar nemzetiség meghatározásával, elmagyarázva a csángóknak, hogy miként váltak „magyarrá” 1848-ban a székelyek, 1 HOFER Tamás 1988.7.; valamint SELMECZI KOVÁCS Attila 2014.7. 2 KOSA László 1987. 706. 3 HOFER Tamás 1988.7-10.; valamint KOSA László 1991.48-58. 4 NAGY Olga 1989.231. 5 KOSA László 1991.53. 6 A háromszékiek száma pl. kifejezetten túlreprezentált a 48as szabadságharcban. EGYED Ákos 1979. De hallhatunk ilyen megfogalmazásokat Gulyás Gyula és Gulyás János rendezők Én is jártam Isonzónál c. filmjében is. hogyan emelkedtek a nemzeti kultúrába az ő rokonaik. A válaszuk ez volt: „Akkor azok azért magyarok, mert verekedtek?"7 A kérdés tehát azért is bonyolult esetünkben, mert azok a személyek, akik a XVIII-XX. században a múzeumi gyűjteményekben fellelhető tárgyakat készítették, már nem élnek. így aztán nem is tudjuk megkérdezni őket, hogy mi alapján készítették el az adott, ma „hazafiasnak tartott” tárgyat: csupán másolás eredményei, vagy tudatosan akarták kifejezni vele a magyarsághoz tartozásukat. Éppen ezért dolgozatomban elsősorban a Szolnok megyei múzeumok gyűjteményeiben található nemzeti jelképekkel díszített tárgyakat mutatom be, s nem elemzem ideológiai hátterüket. Nemzeti jelképeken olyan szimbólumokat értünk, mellyel egy adott, történetileg kialakult etnikai közösség azonosulni tud. A magyar nép nemzeti szimbólumai önmagukban kifejezik a magyarság egységét, és egyben erősítik a nemzethez tartozás érzését. Ilyen jelképnek tekintjük a magyar címert, pontosabban kifejezve a koronás kiscímert, az országzászlót (piros-fehér-zöld), a himnuszt, a magyar huszárt, valamint számos nemzeti hősünket (Szent Istvánt, Kossuth Lajost, Széchenyi Istvánt, Deák Ferencet).8 A nemzeti szimbólumok a XVIII. század végén elsősorban a céhemlékeken jelennek meg,9 majd a XIX. század elejétől a különböző használati tárgyakon is egyre gyakrabban feltűnnek.10 A nemzeti romantika és az 1848-49-es szabadságharc nagyban hozzájárult 1. Bandériumzászló, Túrkeve 7 A pusztinaiak a háborúkat is verekedésnek hívják. A segítséget itt szeretném megköszönni Nyisztor Tinkának! 8 Legutóbbi könyvében Selmeczi Kovács Attila ide sorolja a betyárt és a Magyarok Nagyasszonyát, Szűz Máriát is. SELMECZI KOVÁCS Attila 2014. 9 SELMECZI KOVÁCS Attila 2009/a. 155-160.; SELMECZI KOVÁCS Attila 2001.47. 10 SELMECZI KOVÁCS Attila 2011.242. 145
