Gulyás Katalin et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 23. (Szolnok, 2014)
Művészettörténet - Egri Mária: Sváby Lajos esszéi
EGRI MÁRIA: SVÁBY LAJOS ESSZÉI Delacroix segítségével Naplójából idézi véleményét, főként irodalmi olvasmányainak sommázataként jegyzi meg végül: „Az angoloknak, a németeknek, mindezeknek az antilatin népeknek nincsenek íróik, mert fogalmuk sincs sem ízlésről, sem a mértéktartásról.” Sváby ezzel vezeti be a magyar kultúra franciás illeszkedésével-európaiságunkkal, elmaradottságunkkal kapcsolatban írtakat. Kmetty: Festő voltam és vagyok c. könyvét is maga mellé teszi, aki még jobban elítéli az antilatin németeket, mint Delacroix. „S ha valami nagyon csúnyát akart mondani, csak akkor ejtette ki a száján, kizárólag szitokszóként használva azt a meghatározást, hogy - német expresszionizmus.” Megkésve Előbbieket folytatja ebben az esszében. Itt szerepel a tőle sokszor abszurdként idézett-lejátszott Petőfi vers, egyik kezében kedvese kebelével, másikban a szabadságharcok történetével. A más történelmi meghatározottságok között született angol Keats „gátlástalan, szabadon írt” szerelmes versét hozza ellenpéldaként. Hazai történelmünk alakulását irodalmi és képzőművészeti példákkal illusztrálja (Tinódi, MS Mester, Janus Pannonius). „Csodálatos teljesítmények után rémisztő szünetek szabdalták darabokra törekvéseink kontinuitását.” Históriai előzményeink, őseink megtagadhatatlan volta kapcsán említi Székely Bertalant is, „aki 1835-ben, éppen 100 évvel az én születésem előtt született. Közvetlen hallomásaim is visszavezetnek a XIX. század közepéig. 1955 őszétől Pór Bertalan osztályába jártam. Pór Bertalannak hajdanán Székely Bertalan volt a mestere, méghozzá abban a legnagyobb epreskerti műteremben, ahol engemet is tanított. Úgy hozta a sors, hogy húsz év múlva én is éveken át ott taníthattam. Életünkkel, öröklött történeteinkkel, hallomásainkkal nemzedékeket hidalunk át. Foglalkozásunk szerinti ősökkel is rendelkezünk. ” írása Lyka Károly mentén néhány sorral a nemzeti romantikától, történelmi festészettől Nagybányáig, a francia iskoláig átíveli hazai festészetünket. A Magyar Képzőművészeti Főiskola (már Egyetem) Tények - dokumentumok - emlékek. ,J\ főépület és az Epreskerti Életem fontos színterei... épületek, amelyekben huszonhét évet éltem. Itt voltam diák, ide kerültem vissza tanárnak, majd lettem rektor is.” Humora persze itt sem hagyja el. Kétségek gyötrik zsigerből és egyfolytában. Barcsay Jenő egyszer meg is kérdezte tőle: „Sváby, maga miért ilyen szomorú? Innentől kezdve akkor is ezt kérdezte, ha éppen jókedvű voltam... ” Főiskola történet. Dokumentumokkal, személyes vonatkozásokkal. Néhány Svábytól megszokott, éles szemmel, humorán átszűrve közölt, „jegyzetelt” korabeli történettel. A harmincas évek elején „Karafiáth Jenő kultuszminiszter elrendeli, hogy a férfiakt-modellek csak megfelelő előkötővel állhassanak pózt a növendékeknek. A rendelet nagy sajtóvisszhangot váltott ki, mindenki röhögött...” Vagy: „Bory Jenőt 1943. október 23-án választják meg rektornak a Főiskolán. Székfoglaló beszédében, a visszacsatolt országrészek kapcsán főleg arról beszél, hogy milyen jó márványbányáink lesznek. Kedves, szorgalmas, és naiv ember lehetett...” Vagy: „1944. november 14-én a Főiskola hallgatóiból önkéntes jelentkezés szerint nemzetőrség alakult, amelynek alapján még aznap, a század számára körbélyegző igényeltetett. (Ez volt aztán a legfontosabb)” - teszi hozzá Sváby. Vagy a már háború utáni történet az ősmodell Károly bácsival, ma már elképesztő idézetekkel az általa „naivitás és iszonyat” éveinek főiskolára vonatkozó feljegyzéseiből, hivatalos határozataiból. S záró momentumként egy szavai nyomán bennünk is képpé váló jelenet a nyolcvanas évekből. „Észrevettem Vitt Tibort, amint a Különlegesség cukrászda előtt állt, és mozdulatlanul, fejét felemelve nézte a házat - a Főiskolát. Nem tudhattam, de megéreztem a gondolatait. Nem akartam megzavarni, ezért én is megálltam. Halványan mosolygott - legalább tíz percig állt, aztán lehajtotta a fejét és lassan, sétálva elindult a Körút felé. Meghatódva mentem utamra én is.” Szégyenszemre hi-hi-hi, 1979 (110x120cm) Emlékeim (Megjelent: Gödi Almanach, 2004) Életrajzi emlékezés. Lazán fűzi egymáshoz életének eseményeit, szinte meseszerűen folynak belőle a történetek. Még a szörnyűségek is valamilyen távolságtartással, finom szövésű fátyolként lebbenek előttünk, egymás után. A gyerekkorból maradt foszlányok, szavak, szituációk, képmozaikok. Sok ismételhetetlen megfogalmazással, festészetére vonatkozó inspirációkkal. Sváby mindig oppozícióban volt. Még önmagával szemben is. Elégedetlenségéből eredő feszültségei elsősorban festészetében jelentkeztek, de korábbi írásaiban is. Aztán az évek teltével mintha megnyugodtak, csillapodtak volna benne a dühök. Szemlélődőbb, toleránsabb, talán bölcsebb lett. Bernáth Aurél Közli mestere leveleit is. „Első levelét annak idején sokáig hordtam kettéhajtva a belső zsebemben - nem is azért, hogy mutogassam, hanem hogy bármikor elővehessem, újra olvashassam. Büszke voltam, hogy megszólított, pedig a tanítványa nem voltam.” Ezekből a levelekből Bernáth emberi nagyszerűsége süt. A vérbeli festő, aki tényleg érdek nélkül fedezte fel kortársaiban, sőt a fiatalokban is az 281
