Gulyás Katalin et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 23. (Szolnok, 2014)

Régészet - Cseh János: Régészeti kutatások a Kengyel és Baghymajor közötti magaspart mentén (telepleletek a korai neolitikumtól a Kr. u. XIV–XVI. századig)

CSEH JÁNOS: RÉGÉSZETI KUTATÁSOK A KENGYEL ÉS BAGHYMAJOR KÖZÖTTI MAGASPART MENTÉN

___________(TELEPLELETEK A KORAI NEOLITIKUMTÓL A KR. U. XIV-XVI. SZÁZADIG)___________

álló régészeti együttes volt. (Ez a tereprész egybeesik az 1990-1991. évi ásatás - Baghy-homok - ún. déli tömbjével.) Az adatokat a napnyugati tanúfalon rögzítettem, minthogy az árokásó masina itt az aszfaltút felőli oldalon dolgozott úgy, hogy a profilt kvázi „elkente”. A jelenség teljes hossza cca. 340 cm volt, melynél A-val jelöltem a sekélyebb, B-vel a mélyebb gödröt. Abból kiindulva, hogy az előbbi humuszosabb betöltődése rajzolódott!?) az utóbbi „kultúrrétegesebb” kitöltődésében, mondhatjuk (fenntartással persze) az A kunyhóalapot későbbinek. Ez 110 cm kiterjedésű, egyenes aljú, 50-60 cm mély, függőlegesen emelkedő falú beásásként mutatkozott. A B jelzésű objektum padlója 100-110 cm mélységben volt, s ugyancsak vízszintesen húzódott. Déli fala ferdén/ vertikálisan futott, míg az északi mintha lépcsősen lett volna kialakítva. A házalapok valamelyikéből finom agyagból korongozott, szürke, kihajló, „alávágott” peremű fazék(?)száj jött elő; ez arra utal, hogy az egyik építménynek késő római korúnak kell lennie. (20. kép)

47. (D-13) pont. Az előbbi helytől több mint tíz lépésnyire, úgyszintén a nyugati oldalon leltem a következő leírásra méltó településobjektumot. 150-160 cm szélességben jelentkezett, mélysége 80 cm körüli volt. A nem nagyon kemény, vízszintes padlóból az oldalfalak befelé és kifelé tartva emelkedtek. Miként a 11. (E-1) pontnál, úgy itt is sikerült megfigyelnem egy cölöphelyet. A déli faltól 90 cm-nyire indult a járószintből, függőlegesen. Alja teknőszerű volt, mélysége közel 40 cm, átmérője pedig 13 cm. A gödör omlós, hamus, paticsos, élénk kultúrréteggel töltődött be, mely a szántott réteg alatt már előtűnt. A gödörháznak a keleti tanúfalon 180 cm-es szakaszát figyelhettem meg; értelemszerűen adódik ebből, hogy a nagyobbik objektumrész az út irányába esik. Állatcsontot, faszenet, őskori edénydarabokat gyűjthettem a betöltődésből - mindamellett nem elképzelhetetlen, sőt valószínűbb, hogy késő császárkori (szarmata) vagy kora népvándorlás kori (gepida) telepnyomról van szó. (21. kép)

49. (D-11) pont. Hamus, laza betöltődésű verem volt, mely a keleti profiloldalon tűnt szembe. Szélességét 120-130 cm-nek mértem (a mélységadat hiányzik, mivel lejjebb ment az árok aljánál). Oldalfalán alul égésnyomokat láttam. A durva, kézzel formált keramika a jelenség korát leginkább ismételten csak a Kr. u. II/III-V. századra teszi.

51. (D-9) pont. A kiszélesedő öblű gödör mind a két tanúfalon megfigyelhető volt, tehát az árok mintegy félbevághatta azt. Szélessége másfél méter körülinek látszott, alja az árok alanti részénél (itt -120-130 cm) mélyebben helyezkedett el. Kitöltését laza, hamus, paticsos mixtúra alkotta, alul feketésebb földdel. Előkerült néhány vastag falú, finom, szürke, korongolt hombártöredék. Egy kihajló peremű, barnás, korongolt edényrész mellett még oszteológiai anyagot és faszenet szedtem ki belőle. Korát a java római császárság évszázadaiban határozhatjuk meg.

52. (D-8) pont. A két egymásba ásott telepjelenséget a keleti szelvényfelületen láttam meg, s tisztáztam. A beásások kb. -45 cm-nél kezdtek kibontakozni. Előbb vegyük a sütőkemencét. Méretére 70 cm-t rögzítettem, platnija cca. 60 cm mélyen helyezkedett el. Boltozatából kevés maradt meg, az egyik oldalon beszakadt részlete látszódott. Tipikus - az ilyenféle objektumokra jellemző - paticsszemcsés kevert földdel telítődött. A keményre égett, 3 cm vastag sütőfelület alatt cserépréteg volt, egy, helyenként két sorban. A falba 20-30 cm-re beásva szedtem ki edénytöredékeket - ezeket részletesen Id. alább. A kemencét egy legalul úgy 1,3 méter méretű, valószínűleg körte alakú gödörben alakították ki, mely észak felé kiszélesedett. (22. kép) Földjét szokásos kevertesként írhatjuk le; innen csupán állatcsontot gyűjtöttem. A kemence leletei: a több mint 100 darab cserepet három csoportra oszthatjuk. Hozzávetőleg féltucatnyi a szemcsés, kézi korongoltnak mondott, barnás, belül

eldolgozási nyomos perem-, oldal- és fenéktöredék, amik döntően fazekakból származnak. Számban némileg több ennél a jó anyagú, barnás(-szürkés), de nem fényezett(l), tipikusan matt felületű keramika (pl. ún. virágcserép alakú pohár-serleg stb). Tálak, korsók, fazekak, hombárok részei és szürkés-barnás, „cement”-kemény, polírozott és besimított díszítésű cserepek. (23. kép 2, 4-10; 27. kép 1-7, 9-13 és 28. kép 1-10) A kiemelkedőbb leletek leírása az alábbiakban következik.

7. Korsó. Kövér, tiszta, a szennyeződésektől gondosan megtisztított agyagból gyorsan forgó korongon készített - jól látható nyomai maradtak ennek a belső oldalon (filigrán barázdák, valamint bordák- hornyok). Az égetőkemencében közepes tónusú szürke (szürkésbarnás) színt nyert. A törésfelületnél itt-ott barnás csík figyelhető meg. Az edényből két összeragasztható fragmentumot gyűjtöttem, ezek annak felső kb. 213-os profilját adják. A perem finoman kihajló, valamelyest megvastagodó és lekerekedő. Közvetlenül alatta mélyebb besimítás árkai húzódnak, majd matt felületen hullámvonal következik. A hosszú nyakrész (fölül horony által határolva) függőleges húzásokkal fényezett. A rövidebb, alig érzékelhető lépcsővel kiemelt vállon zegzugosan szélesebb sávok jelentik a díszítést. Az edény alsó része összefüggően polírozott - éspedig vízszintesen. A magasságot 20-21 cm-re tehetjük, a szájátmérő úgy 10 cm volt, aljátmérője pedig

6-7 cm lehetett. A falvastagság 0,3-0,7 cm. (23. kép 1 és 3, valamint 24. kép)

2. Pohár-serleg. Viszonylag jó minőségű, szennyeződést nem tartalmazó

agyagból korongozták sebesen forgó szerkezeten. Megfelelő égetésű asztali vagy egyéb jellegű keramika, amely a fazekaskemencében közepes árnyalatú barnás-szürkés színt kapott (a fal magja inkább szürkébe hajló). Az edény polírozatlan, olyasféle nyers benyomást kelt, mint ami az V-VI. századi gepida kerámiában is megfigyelhető (pl. ujjnyomok, rajta maradt agyagdarabok stb.). Az aljrészen, mely vaskos és talpkorongos, koncentrikus árkok láthatók, mik a korongfejről való levágásra utalnak. Az edénytest szabályos kónikus - valóban a mai virágcserepekre emlékeztető, csak éppen nyúlánkabb kivitelben. A gölöncsérkészítményből négy fragmentumot szedtem össze. A magasságot 15 cm körülire, a szájátmérőt 16-18 cm-re, a fenékátmérőt pedig kb. 7 cm-re tehetjük. A falvastagság 0,6-0,7 cm. (25. kép 1)- Megjegyzés: ez a keramikaféleség pl. Kengyelpart III nagyobbik fazekasműhelyének (Ü jelzésű objektum) jellegzetessége; egykorúságuk kétségtelen, de vajon a hun kor korábbi vagy későbbi évtizedeihez tartozik-e? - avagy mindkettőhöz.

3. Tál. Tiszta, „zsíros/kövér” fazekasagyagból lett korongfejen fölhúzva.

Belső felülete nyersen hagyott, a külső ugyan nem tűnik polírozottnak, de simára eldolgozott. Tónusa közepes árnyalatú szürkésbarna, még az oldalfal keresztmetszete is. Égetése jó, ám összehasonlítva a fényezett edényekkel, nem olyan kemény, hanem „puhább/ krétásabb" tapintású. A forma leginkább félgömbösnek mondható, lágy törésvonallal a fölső harmad-negyed szintjén. A perem duzzadt, némiképp kifelé vont. A készítményt hat darab cserép reprezentálja, melyek a profil felét tették lehetővé helyreállítani. A szájátmérő 21 cm. 14 cm (±1 cm) magas és 8-9 cm fenékátmérőjű lehetett. Az oldalfalon 0,6-0,8 cm vastagságot mértem. (25. kép 2)

4. Tál. Finom agyagból készült fazekaskorongon. Színe sötétszürke, feketésnek vehető. A 14 darab fragmentumból csaknem teljes egészében rekonstruálni tudtam a profilt - az alj kis részének

121