Gulyás Katalin et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 23. (Szolnok, 2014)
Régészet - Cseh János: Régészeti kutatások a Kengyel és Baghymajor közötti magaspart mentén (telepleletek a korai neolitikumtól a Kr. u. XIV–XVI. századig)
TISICUM XXIII. - RÉGÉSZET 6x3,5x0,2 cm. Közepes-átlagos megtartású vas. Rendeltetése, funkciója teljességgelismeretlen. (13. kép 3 és 15. kép 3) 4. Csonttárgy. Faragott, igen valószínűen agancsból. A lemez durván hosszúkás téglalap formájú, szabálytalanabb - mindkét vége töredékes. Hátoldala sima, lapos, illetve nagyon enyhén homorú (jól megfigyelhető az agancs szivacsos állománya). A hosszanti oldalélek síkozottak. A felületen középtájon nem egyenesen futó gerinc húzódik végig, mintegy két mezőre osztva azt. A lap egyik - szélesebbik - végén kör alakú, 3 mm körüli átmérőjű átfúrás töredéke van. A tárgy nagysága 6,6x2,4x0,5 cm. Ha méretben nem is egészen, de formáját, az átlyukasztást és egyebeket tekintve esetleg duplasoros csontfésűvel (annak középlemezével) hozható összefüggésbe. Azonban semmi esetre sem feltétlenül. (13. kép 4 és 15. kép 4) 5. Tál. A fazekas jól iszapolt, kövér agyagból korongozta lábbal hajtott, gyorsan forgó korongján. „Cement”-keménységűre égetett, középszürke árnyalatú. A külső felület horizontális irányban polírozott, de maradtak matt csíkok is. Az edény legnagyobb kiszélesedése fölött közvetlenül két horony fut körbe. Lényegében két részből tevődik össze. Éspedig egy felső, közel függőleges, homorúan ívelődő - kissé megvastagodó és lekerekedő peremű - szájrészből és az ehhez tompa éllel kapcsolódó kónikus öbölrészből. Valószínű, hogy a fenék talpkorongosl-gyűrűs volt. Az asztali edényből (Tischgeschirr) összesen kilenc töredéket sikerült gyűjtenem, melyekből egy %-es, illetve 4/5-ös profilt tudtam rekonstruálni. A szájátmérő 22,5 cm körüli, a magasság 13-14 cm-re tehető, míg az aljnak legalább 7-8 cm-nek kellett lennie. A falvastagság 0,5-1 cm. (13. kép 1 és 14. kép 1) 6. Hombár. Jól megtisztított, iszapolt, kövér agyagból gyorsabb forgókorong fejen kialakított edény. Kitűnően, közép keménységűre, illetve keményre (mittelhart, hart), „csengő hangú”-ra égetett. Mindenütt, még a fal magja is, középszürke színű. A tárolóedényből három összeragasztható fragmentum került elő, amelyek a száj- és a nyak-lvállrészt teszik lehetővé rekonstruálni. Tulajdonképpen egy kónikus profilformáról van szó, alul bordával, aminek felső részén vízszintesen kifelé húzott gallér (Krause) ül. Ennek szélessége 3,3- 3,4 cm - két oldalán egy sekélyebb és egy mélyebb árok fut körbe. Ezek között tompa felületen 4-4,5 cm széles, sűrű-finom sraffozásé besimított sávok láthatók (eredetileg valószínűleg öt). A nyak-váll felülete horizontális vonalakkal-csikokkal fényezett. A szájrész külső átmérője 17 cm, a belső 12 cm. A föltehetően tojás alakú dolium magasságát 40-50 cm körüliref?) tehetjük. A falvastagság 0,4-0,7 cm. (16. kép) 34 35 34. (A-15) pont. Kisebb, kb. méter átmérőjű, teknős aljúnak látszó, hozzávetőleg 90 cm mély verem. Kevertes betöltődésében jellegzetes Kr. u. XI-XIII. századi edénytöredékeket találtam. Ugyanitt, a közvetlen közelben, -80 cm-nél az egyre tisztább altalaj nívóján újkőkori cserepek és állatcsont (leginkább szarvasmarha lábcsontja) volt. Ebből adódóan úgy tűnik, hogy ezen a helyen egy szuperpozíciót sikerült megfigyelni. 35. (A-16) pont. A humuszos, szürkés-feketés betöltődéssel jelentkező telepobjektum, gödör 100-120 cm szélességű és 100-105 cm mélységű volt. Alja vízszintesen húzódott. Egyetlen cserép alapján mondhatjuk, hogy a verem az őskori (újkőkori) településhez tartozhatott. 41. (A-23) pont. A gázvezeték-árok mindkét oldalán rajzolódott a sütőkemence (szabadtéri?, házhoz tartozó?). A napkeleti oldalon vettem föl az adatsort. Rögzíthető volt az alja és az ívelődő, 30-35 cm-re emelkedő boltozat is. Mivel ez utóbbinak dél felé nem volt nyoma, ezért talán itt sejthető a hozzá csatlakozó gödör? Az egész jelenségegyüttes mérete 110-120 cm körülire rúgott, mélysége pedig 100-110 cm-re. A vízszintes, egyenes, kemény(ebb) platni vastagsága 4-7 cm-t tett ki. Alatta két-három helyen állatcsont darabokat találtam. A feketés, paticsszemcsés betöltődésből korongolt, szürke, jó anyagú Kr. u. Il-V. századi edény oldaltöredékét szedtem ki. 42. (A-24) pont. Az előbbitől északra úgy három méterre a nyugati, part felőli oldalon újabb sütésre alkalmas építmény maradványai láttak napvilágot. „Romjait” cca. 60 cm hosszan tudtam követni, pontosabban 3-5 cm vastagon pirosra égett falát. Lehetséges, hogy a 100 cm-es mélységadat csupán a boltozat tetejét jelezte, tehát a sütőfelület még lejjebb volt. Korára vonatkozóan semmit sem tudtam följegyezni (római kori?). 43. (A-25) pont. A kemencéktől úgy 25-30 méterre északra a napkeleti metszetfalon nagyobb méretű verem bukkant elő, mely a tipikus ún. körte alakú formát mutatta. Átmérője cca. másfél métert tett ki, mélysége pedig min. 120 cm-t. Belőle állatcsontot, nád-/áglenyomatos, kiégett agyagtapasztás-rögöket, korongolt, szürke, polírozott edényrészeket, valamint durva anyagú, barnás-foltos fazék(-fazekak?) benyomkodott peremű, tölcséres szájrészű töredékét és fenékdarabját gyűjtöttem. (18. kép 1-3) A cserepek egy további részéből ugyanilyen típusú készítmény egészét sikerült összeállítanom. Az objektum a Kr. u. IV-V. századig keltezhető (szarmata). 1. Fazék. Szabad kézzel formált, durva, cseréptöremékkel-samottal stb. dúsan kevert anyagú. Felülete egyenetlen, rücskös. Könnyen morzsálódó, ami a gyenge/nem megfelelő kiégetésre utat. Az alapvetően barnás tónus is erre vet fényt (a fal magja feketés). Tipikus fazék, mely azonban nem szimmetrikus, hanem deformálódott. Kevéssé hasasodó hordó forma. A ferdén csapott perem enyhén kihajló és ujjbenyomkodásokkal díszített. A fenékrész alig érzékelhetően profilált. A konyhai eszközből jó tucatnyi cserepet szedtem össze. A szájátmérő 14-15 cm, a magasság 21 cm, a fenékátmérő pedig 10 cm. A falvastagság 0,8-közel 2 cm. Az edény űrtartalma kb. 2 liter. (14. kép 2 és 17. kép) 44. (A-26) pont. Az előbbitől kb. 20 lépésnyire ugyanilyen korú telepépítmény nyoma vált láthatóvá az ároknak nyugat felé eső oldalán, már közelebb a partlejtőhöz. A helyzetet a következőképpen vázolhatom. A cca. 30 cm-es szántott réteg alatt úgy ásónyomnyi vastag szubhumusszerű talajsáv húzódott, igazán csak ettől lefelé bontakozott a beásás a sárgás altalajban. A földbeásott ház egyenes- lemélyedő (teknős?) alja 100-115 cm mélyen jelentkezett a mai felszíntől számítva, a tanúfal megnyesése során. Az egymástól 250-260 cm-re lévő oldalfalak közül, melyek ívelődve kapcsolódtak a járószinthez, a déli 40-45 cm magasságig, az északi kb. 15 cm magasságig volt követhető. Lehetséges, hogy az utóbbi részen egy másik objektum helyezkedik el. A töltelékföldet paticsszemcsés, kevert föld képezte, benne hamus sávokkal. Állatcsonton kívül néhány korhatározó szürke, finom, polírozott, korongolt edényoldalt gyűjtöttem - a kunyhóalap tehát (középső-késő) császárkori. (19. kép) Ettől a pontól Kengyel felé, már a horhos közelében több elmosódó telepjelenséget észleltem. 46. (D-14) pont. Az imént említett, a magaspartot megtörő horhos északi oldalán az első, amit fölvehettem, egy valószínűleg két házból 120
