Gulyás Katalin et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 22. (Szolnok, 2013)
Történettudomány - Demeter Orsolya: Egy észak alföldi mezőváros – Keresztes története a XV–XVI. században
DEMETER ORSOLYA: EGY ÉSZAK ALFÖLDI MEZŐVÁROS - KERESZTES TÖRTÉNETE A 15-16. SZÁZADBAN 7. kép: A településmag 1759-es ábrázolása (MNL OL S11.0056. sz. térkép nagyított részlete) 1. Felsőrét, 2. országút, 3. híd, 4. keresztesi templom, 5. püspöki templom 3. Birtoktörténet Keresztes eredetileg nem rendelkezett önálló területtel, sőt elnevezése is más volt. Torzsterülete kezdetben Nyárádhoz tartozott, amelyen a tatárjárás előtt besenyők éltek, megszabott szabadságaik között. 1238-ban IV. Béla ezt a földet a rajta élő besenyőkkel, szabadságuk megtartása mellett ajeruzsálemi ispotályos kereszteseknek adományozta. A terület elszakadt Nyárádtól, és új birtokosairól a keresztesek földje megnevezést kapta.24 A tatárjárás alatt elnéptelenedett, és valószínűleg a XIV. század elején sem telepedett meg itt számottevő lakosság. Nem tagozódott be az újonnan létrejött diósgyőri uradalomba, mert 1323-ban Barátinyárád határjárásában még mindig a keresztesek földjeként említik (terra Cruciferorum iuxta Narag).2Valószínűsíthető, hogy a XIV. század második felében más birtokokért cserébe ezt a földet visszaszolgáltatták a királynak, és többek között Diósgyőrrel, Muhival és Kövesddel együtt már a királyi uradalom jelentős birtokaként vehetjük számba. Az 1420-as évektől Borbála királyné tulajdonában volt, familiárisai által igazgatta, majd a király halála előtt zálogba adta.26 Mivel a mezőváros a Buda-Kassa országút mellett feküdt, hamarosan visszakerült királyi kézbe. 1439-ben Habsburg Albert a nejének, Erzsébet királynénak ajándékozta az uradalommal együtt, aminek viszont nem sokáig élvezhette hasznát, mert férje halála után a lengyel Ulászló híve, Bebek Imre foglalta el. Ezt követően a Hunyadiak ellenőrzése alá tartozott a terület, 1454-1455 között a család pártján álló Czobor Mihály igazgatta a birtokot.27 Számos oklevél bizonyítja, hogy Mátyás és II. Ulászló uralkodása alatt is a kiváltságos helységek közé tartozott.281512-ben az uradalmat Csáki Annának zálogosították el, aki új férjére, Kossacki Jánosra bízta az irányítást. 1522-től a király Diósgyőrt Mária királynéra ruházta át.29 24 GYÖRFFY György 1963.781. 25 SUGÁR István 1980.13. 26 MNL OL Dl 63135. sz.; DRASKÓCZY István 1996.119., 138. 27 DRASKÓCZY István 1996.120-123., 139-140. 28 MNL OL Dl 24557. sz.; MNL OL Dl 17509. sz.; MNL B-A-Z m. Lt. XV. 1.21., 97., 107., 141. sz.; TÓTH Péter 1990.110-111., 135. sz. 29 MNL B-A-Z m.Lt. XV. 1.144. sz. 1527-ben a Szapolyai számára Egert elfoglalni szándékozó „Bodó Ferencet elfogák az Ferdinandos király nípe, az hajdók közöl Keresztes mezein.”10 Az özvegy Mária elhagyta az országot, magyarországi javairól csak később, 1548-ban mondott le öccse javára, amit az augsburgi szerződésben rendezett. A XVI. században az egyre gyakrabban gazdát cserélő uradalom zálogbirtokosainak kezébe került. 1544-1548 között a török a hatvani szandzsák részeként adóztatta. 1567-ben, Perényi halála után feleségére, Gúthi Országh Ilonára, majd annak húgára, Gúthi Országh Borbálára szállt a birtoklás joga. Ekkorra már a török befészkelte magát az uradalomba, amit egy 1570 januárjában kiadott forrás is bizonyít: Diósgyőrben az esztergomi káptalan a nádor parancsára bevezette Országh Borbálát és Török Ferencet az uradalomba. Jelen voltak többek között Keresztes küldöttjei is: „[...] mivel a diósgyőri várhoz tartozó Mezőkövesd, Keresztes és Mohi mezővárosok, valamint Kisgyőr és Varbó faluk a töröknek vannak alávetve és annak igája alatt nyögnek, ezért a törököktől való félelem miatt az említett mezővárosokba és falukba nem lehetett biztonsággal eljutni A török harcok során elnéptelenedett település csak a XVII. század végén, XVIII. század elején érte el régi fényét. 4. Mezővárossá válás, kiváltságok Borsod vármegyében viszonylag kevés valódi várossal találkozunk a korszakban, a gazdaságszervező funkciókat a XIV. századtól a mezővárosi privilégiumokkal ellátott központok látták el. Ezek időrendben három csoportra oszlanak. A tatárjárás előtti gazdasági centrumokhoz Szalonta, Borsod, Boldva és Szendrőlád tartozott. Szerepüket a XIII. század második felében a felső-borsodi bortermelő mezővárosok (Sajószentpéter, Sajókaza, Miskolc, Edelény) és Diósgyőr, Mohi, Szendrő birtokközpontok vették át. Ehhez a csoporthoz csatlakoztak a bányászattal foglalkozó Rudabánya, illetve a XV. század közepétől a dél-borsodi oppidumok, amelyek főleg állattenyésztéssel és gabonatermesztéssel foglalkoztak.32 Keresztes a mezővárossá válás 30 MEMORIA RERUM 1981.34. 31 BESSENYEI József 1998.74-78.; BESSENYEI József 1997.56. sz. 32 TÓTH Péter 1994.113., 115-116. 481
