Gulyás Katalin et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 22. (Szolnok, 2013)
Történettudomány - Vadász István: A Tiszafüredi Torna Club első évei
TISICUM XXII. - TÖRTÉNETUDOMÁNY Borsós teljesen megérdemelte a kiállítást, bár mentségül szolgálhat az, hogy ővele is az ellenfele nagyon durván bánt. Ezt azonban a bíró nem akarta észre venni. Hasonlít ez az eset a Stockholmi olympiádon megtörtént magyar-svéd birkózáshoz, hogy amikor a magyar nyomta le a svédet, a bíró soha nem látta meg, hanem a mikor a magyar birkózó kimerült és a svéd volt felül még meg is tapsolta. Ilyet nem szabad tenni, tisztelt Bíró úr! Elítélendő még aT.T.C játékosainál a bíróval való gorombáskodás. A bíró teljesen jogosan tette volna, ha azt a játékost kiállítja a csapatból, ehhez feltétlen joga van. Ugyancsak volt ott egy csomó csőcselék a korláton kívül, akik elmenetelekor a debreceni csapatot megabcugolták. Ennek oka azonban aT.T.C, mert nem gondoskodott egy pár rendőrről, viszont hogy a győztes csapatot nem fogta közre, hogy megéljenezte volna. Mert kérem a sportban, illetve a labdajátékban is csak addig ellenfél az ember egymásnak, míg játszik, de azután collegiálisan kezet kell szorítaniok. Hiszen azok a szegény debreceni fiúk méltán megérdemelték volna az éljent, legalább ezzel szolgáltattak volna elégtételt azért, hogy mindegyik sántán és összetörve ment haza. Akik látták szegényeket az indóházhoz kimenni, valósággal azt hihették, hogy ezek valami csatatérről jönnek és nem játékról...” A botrányosra sikeredett mérkőzés után egy ideig szünet következett. Abban a reményben telt el néhány hét, hogy az időt arra használja fel a TTC csapata, hogy a nemsokára hazaérkező új tagokkal megerősödve várja majd a legközelebbi mérkőzéseket. A következő mérkőzés 1914. július 12-én volt. Ekkor a TTC Egerbe látogatott, amely a csapat első idegenbeli szereplése volt. Erről azonban ellentmondásos híradások jelentek meg a korabeli hírlapokban. A tiszafüredi hetilapban az áll, hogy a TTC első idegenbeli szereplésén szép győzelmet aratott. Az Eger című hetilap viszont egy ugyanazon a napon „félbemaradt footballversenyről” tudósít. Lássuk a két híradást! A Tiszafüredi Újságban ez szerepel: „E hó 12-én vasárnap délután tartotta meg a Tiszafüredi Torna Club fotball csapata az egri válogatott csapattal a mérkőzést, melyből a T.T.C. csapata került ki győztesként. A T.T.C. legjobb emberei voltak a két Kiss, Novák, Egressy, Schwarcz és Pál. Jók voltak még Makray és Szász. A half, illetve a fedezet sor, bizony meglehetősen gyenge volt, aminek a tréning hiány az oka. Figyelmükbe ajánlom ezeknek a játékosoknak, hogy nagyobb lelkiismerettel keressék, illetőleg látogassák a pályát, mert a legjobb játékos is hamar kiesik a formából, ha kellően nem gyakorolja a játékot.- A csapatot Kovács Venczel titkárunk vezette példás rendben. Ez az első mérkőzés, amit idegen pályán játszott és nyert meg csapatunk, ami bizonyítja, hogy játékosaink tudása kezd mind jobban fejlődni. - A küzdelem igen nehéz volt, s akik ottan látták a füredi csapatot, azok egy igen élvezetes, szép játékban gyönyörködhettek aT.T.C. játékosaitól.- A vezetőség jelenleg azon fáradozik, hogy vasárnap, azaz e hó 19-én a miskolczi, vagy a balmazújvárosi fotball csapatot lekösse, ami, ha sikerül, plakátokon hozzuk a t. közönség tudomására. - A vezetőség nem kiméi sem anyagi, sem erkölcsi áldozatot, csakhogy a közönség minél szebb játékban gyönyörködhessék, s ellenértékűi csak azt kérjük, hogy minél nagyobb számban anyagilag is támogassanak bennünket.”3' 31 Tiszafüredi Újság, 1914. július 16.3. MEGHÍVÓ. A TISZAFÜREDI TORNA CLUB 1919 éul április hó 20-án a .BIKA’ szálloda nagytermében x ZENEESTÉLjJT rendez, melyre kiuül ezimzettet és becses családját tisztelettel meghívjuk. Egyben pedig becsen tudomására hoasuk, hogy Egyesületünk minden hó első uaaáraap estélyén fenti helyiségben ZBNEBSTÉLIJT rendes. - - - -................................... Meghiuók kiboesáftua nem lesznek, mtért is ezúttal azon estélyekre is ttsztelettel meghiujuk. a Tiszafüredi Torna Club. BELÉPTI Dl): Személyenként 6 korona. KEZDETE ESTE PONT 8 ÓRAKOR. Petülftzetések tekintettel a nemes célra az ifjúsági egyesület alapjának Jefsegélyezésére kö- - - - - szünettel fogadtathat». - - - 'Goldstern-nyomd*. Tissaiured. A Tiszafüredi Torna Club meghívója egy 1919. április 20-i zeneestélyre És ez olvasható az Eger című lapban: „Félbemaradt footbaiiverseny. Vasárnap az egri baromvásártéren a Tiszafüredi Atlétikai Club és az Egri Ifjúsági Football Club tagjai mérték össze tudásukat. Félidőkor 2:2 volt az eredmény. A második félidő vége felé a füredi kapu gól előtt állott és egy füredi játékos felbuktatta a rúgni készülő egri csatárt. Erre a bíró büntető rúgást ítélt meg. Ez annyira megsértette a fürediek önérzetét, hogy levonultak a pályáról. Az eredmény ekkor 3:3 volt.”32 E kétféle tudósítás oka nem nagyon meglepő. A tiszafüredi hírlap cikkét jegyző Weiszmann Imre, mint a TTC tagja, talán nem igazán akart szembenézni azzal a sok gonddal, ami a jelek szerint az egyesület körül felgyülemlett. Az utóbbi mérkőzéseken ugyanis a csapat több tagját is kiállították, amely már akkor is eltiltással járt, és Schwarcz kapus ügyében már így is korábbi híradásának helyesbítésére kényszerült. Vagyis arra következtethetünk, hogy az újabb negatív hír már egyáltalán nem hiányzott, s talán úgy gondolhatták, hogy jobb akkor az egri eseményeket elhallgatni. Pedig az akkor is megtörtént, ha nem írnak róla. Annyi azonban bizonyos, hogy az egri mérkőzés híradásában beharangozott, július 19-re tervezett újabb találkozó, egy miskolci vagy egy balmazújvárosi csapat tiszafüredi 32 Eger, 1914. július 15.4. - A tiszafüredi csapat neveként a Tiszafüredi Atlétikai Club szerepel, ilyen nevű egyesületről azonban jelenleg nincs tudomásunk. Úgy véljük, hogy itt a TTC-ről van szó, az időpont ugyanis azonos, mivel az egri hírlapban jelzett, 1914. július 15., szerda előtti vasárnap július 12-re esett. 544