Gulyás Katalin et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 21. (Szolnok, 2012)
Néprajz és nyelvtudomány - Örsi Zsolt: A darumadár
ÖRSI ZSOLT - A DARUMADÁR keringett az udvaron, esőre számított a ház népe. Az öregek elbeszéléseiből tudom, hogy nagyapám udvarában is élt egy pár szelíd daru. A másfél méter magas madarak nagy lármát csaptak, ha idegen ember járt a ház körül, és ha közelébe férkőzhettek, meg is csipdesték erős csőrükkel. Egy éjszakán két szép csikót akartak elkőtni az ólból valami kunsági betyárok, s a darvak kiáltozására, röpködésére ébredtek fel a szolgafattyúk és az udvaron, a kazlak tövén alvó tehenészek. Emlegetik a sárréti öregek, hogy a Nadányiaknak meg egész darufalkájuk volt, mely Bakonszeg utcáin sétálgatott. A hagyomány szerint a bajomi és a zsákai várban is tartottak szelíd darvakat. Úgy voltak szoktatva, hogy éjszakára felültek a sárfalakra, ahonnan éles szemükkel a legkisebb mozgolódást is észrevették, ami a vár körül történt s kiáltozásukra mindig éberebbek lettek az őrök. ”76 Takáts is hasonlóan ír: „...a hódoltság korában várainknak, kastélyainknak és udvarházainknak rendes lakói voltak a darvak. Ott találjuk mindenütt ezeket a szelíd és ragaszkodó madarakat a szárnyas majorság között, ahol természetük szerint szép rendet tartottak. A verekedőket szétválasztották, a megtámadottakat védelmezték s ha egyéb dolguk nem akadt, bolondos játékot űztek s tánczolgattak. ”77 Ezt az érdekes tulajdonságukat szemléletesen írta le Lakatos Károly: „Tavasszal, megérkeztük után rövid időre, midőn a vándorút fáradalmait kipihenve kissé már felvették magukat, kedvenc és rendes reggeli foglalkozásuk volt a daruknak a táncolás. Reggel 7-8 óráig messzelátó segélyével mindenfelé lehetett a környéken táncoló darukat látni vagy hallani, még oly távolból is, hogy a madarak kivehetők sem voltak, csak a tánc zenéje hallatszott. Ami táncukat illeti, az oly művészileg szabályos figurák- és mozdulatokból állott, hogy szinte elragadta az embert... A darutáncnál mindig egyetlen vén hím szolgáltatta a zenét, és egy vagy két darunál egyszerre több sohasem lejtett. Ha párban táncoltak, a táncosok szorosan egymás mellett, szinte egymáshoz simulva rakták a magyar darust, mely menetére, beosztására nézve erősen különbözött a magános darutánctól. A kezdésnél a táncosok szabályszerűen és lassú méltósággal kiléptettek a sor elébe, és szorosan egymás mellett, a néző közönséggel szemben foglaltak állást. Ha magános tánc volt soron, ami úgy látszott felváltva történt, a lejteni óhajtó daru hasonlólag állott ki. A kiállást követőleg a muzsikus daru megkezdte a zenét, tele torokkal egy nagyot kurjantván, mire a táncos kiterjesztvén szárnyait fölemelkedett 2-3 méter magasra, és gyors egymásutánban érinti a földet alálógatott lábaival. Azután tánc módjára szökellt le s föl, és meg-megaprózta oly keccsel, hogy gyönyörűség volt nézni. A tánc hol gyorsabb, hol lassúbb menetű volt a zene üteméhez képest, amennyiben mindig taktusra történt. Ahogy a muzsikus daru sza- porázta a kru, kruru, kruru nótáját, azonképen lejtett a táncos is. És ez így tartott hosszú ideig, míg csak a táncos ki nem merült. Aztán előlépett egy másik, vagy következett egy kettős lejtés. Újabb tánc kezdetét mindenkor egy nagy kurjantás előzte meg a zenész részéről, és amikor ez elhangzott, teljes erővel utána szaporáivá következett a zene folytatása."11 Egy furcsa hadieseményről is tudunk, amikor a darvak főszerephez jutottak. Az 1630-as években Félegyháza már jól szervezett, katonailag erős hajdúváros volt, amelynek katonasága és személy szerint hadnagya komoly részt vállalt a Bethlen István vezette, a budai törökök támogatta, s I. Rákóczy György megbuktatását célzó katonai akció meghiúsításában. 76 SZŰCS Sándor 1999.51. A zsákai vár darvairól külön: DANKÓ Imre 2007. 77 TAKÁTS Sándor 1917. 80-81. 78 Idézi Bálint Sándor, aki megállapítja, hogy minden bizonnyal ez a tánc az alapja a darudöbögős néven emlegetett szegedi táncnak. BÁLINT Sándor 1971.120. Győry Jakab félegyházi hajdúhadnagy bátorságát bizonyítja, s egyben nagy érdeme, hogy az éj folyamán, míg Bethlen a török főtisztekkel a másnapi támadás felől tanácskozott, 300 kipróbált vitézzel iszonyú zaj közepette, melyet a darvak lármája is növelt, megtámadta a török tábort. A törökök azt hitték, hogy Rákóczy egész serege megérkezett, hanyatt- homlok menekültek a lápokon keresztül, közben sokan a mocsarakban lelték halálukat, maga Bethlen István is csak nagy bajjal tudott a gázlókon át Gyulára menekülni. Győry Jakab az elhagyott tábort másnap diadala jeléül Váradra szállíttatta. A nevezetes csata 1636-ban történt.79 A XIX. században az Alföld majd minden parasztudvarán tartották, mint őrző állatot, olcsóbb volt, mint a kutya, nem riasztgatta, bántotta a baromfiakat. Hasonló okok miatt tartották hazai vadaskertjeinkben és fácánosainkban a szelíd darvakat.80 Egy Ecsedi-lápnál élő ember elmondása szerint „...apja darut is tart ott a háznál. A rétről szedett darutojást a tyúkkal keltette ki. Az felnevelte. A daru aztán szárnyra kelt, otthagyta a kotlót; kiment a mezőre, de este hazajárt a háztetőre. Télen meg az istállóban hált meleg helyen. ”81 Szűcs Sándor megemlékezik Kóti Sándor bácsiról, „aki afféle rétes ember volt, amíg élt. Eljárogatott ugyan napszámos munkára is a helybeli gazdákhoz, de igazán jól csak a mocsári nádrengetegben érezte magát. Halászott, csíkászott, madarászott. Híres darvász volt. Három-négy darufiókát hazahozott tavasszal, és a házánál felnevelte, megszelídítette őket. Olyan szelídek voltak nagy darvai, hogy amikor kora reggeleken vízért ment a faluszéli kútra, sétálgatva kísérgették az utcán. Akkoriban igen mindenik gazda házánál tartottak néhány szelíd darut. így aztán Sándor bácsi szép madaraira könnyen került vevő. Köböl búzát adtak némelyikért. Nekem ajándékba adott egyet, de csak halványan emlékszem a kényesen lépkedő nagy-nagy madárra. Talán 3-4 éves lehettem akkor.”82 Györffy is felemlegeti a „karczagi Nagy Takarék” udvarán sétálgató szelíd darufalkát. „Egyik csípésének helye még most is látszik a kezemen!" - panaszolja.83 Hiába, úgy látszik, a szelíd darvak mégsem voltak annyira szelídek az idegenekkel szemben. Ilyen kisebb balesetek gyakoribbak lehettek, mint az, amelyet egy 1570-ben kelt kolozsvári jegyzőkönyv említ: „kichin germek koraba az Darw vagta volt ky az egyyk zemef”.84 A daru elfogásánál is vigyázni kell, hiszen a végsőkig védekezik. Lábaival hadonászva karmol, csőrét kardként használva vagdalkozik, ezért a „vigyázatlanabb emberrel megtörténik, hogy a daru vagy az arcát összehasítja karmával, vagy a szemét kivágja.”85 Sápi Antal 1943-ban egy öreg nagysárréti pákász beszédét így mondta el: „A daruk úgy físzkeltek égisz családi körbe. És azoknak a tojássát a pákászok nem futták mekközelíteni, mer annyira víttik az anyadarúk, hogy agyon vertík vaóna a pákászokat. Az öreg Verezs bácsi mesélte észt.”86 87 Osvát Pál is azt tanácsolja, hogy: „A háznál nevelt darvak szinte elég szelídek, de kisgyermek mellett nem tanácsos őket tartani.”81 Érdekes esetet jegyeztek fel Kardoskúton 1958- ban. Egészen nyár elejéig tartott ki két, tavaszi vonulásból visszamaradt daru. „A két öreg madár áprilisban még jól repült, májusban azonban 79 NYAKAS Miklós 2005.178-179. 80 CSIFFÁRY Gergely 2001.141. Ez az adat nyilvánvaló túlzás... 81 N.BARTHA Károly 1953.236. 82 SZŰCS Sándor 1987.30-31. 83 GYÖRFFY István 1984.32. 84 SZABÓT Attila 1978.272. 85 ECSEDI István 1933.89. 86 VÉGH József 1944.68. 87 OSVÁTH Pál 1976.117. 79
