Gulyás Katalin et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 21. (Szolnok, 2012)
Néprajz és nyelvtudomány - Szabó László: Oszét (kaukázusi) adalékok a nagyszentmiklósi kincshez
SZABÓ LÁSZLÓ - ŐSZÉT (KAUKÁZUSI) ADALÉKOK A NAGYSZENTMIKLÓSI KINCSHEZ megjegyez, nemhogy cáfolatnak, de még véleménynek sem tekinthető: „nem kevés szubjektív elem keveredett" az így gondolkodók véleményébe; a kincs „teljesen egyedülálló volta nagyban akadályozza” mindennemű alcsoport elkülönítését.12 Megmarad pusztán a formai, a technikai, az agyag szerinti, illetve ezekre támaszkodva egy időrendi csoportosítás mellett - egy olyan leletegyüttesnél, amelynek napi vagy gyakori használata, rendeltetése a fontos, amit a kopásnyomok is sugallnak, s amely egy régebbi kor szokásaira deríthetne fényt. Ez nem elégíthet ki bennünket, különösen akkor nem, ha az egyik együttes (készlet) tárgyainak összetartozását, mint már erről szóltunk, az eddig megfejtetlen rovásírás jegyek alapján is külön csoportba kell sorolnunk. László Gyula és Bálint Csanád egyaránt foglalkozik a kinccsel mint használati tárgycsoporttal. E tekintetben, éppen a készletre bontás miatt László Gyula jut messzebb, s az étkezés szertartásosságát, kötött rendjét, az edények elképzelhető rendeltetését is láttatni kívánja. Marco Polo, majd más keleti utazók leírása alapján magyarázza (pl. az italok négyféle voltát társítja a készlet edényeivel). Igazán részletekbe azonban nem megy, s ezért köny- nyen ad cáfolási lehetőséget a más véleményen levő Bálint Csanád számára. A térben és korban egymástól igen távoli adatok összekapcsolása sem kap kellő indoklást.13 14 Különös, hogy a néprajzosnak is kitűnő László Gyula nem figyelt fel a közép-ázsiai, illetve kaukázusi népek lakomáira, szertartásos étkezéseire, s az ezeken való ülésrendre, holott épp itt lelhetett volna valódi párhuzamra, semmint pl. Marco Pólónál. Pedig bizonyára ismerte és figyelembe is vette... Egy másik kisebb cikke ugyanis erről tanúskodik: „A távoli Belső-Ázsiában talált régészeti leletek között kisebb, kör alakú asztalok is voltak, s az egyik megmaradt arany asztali készlet szerint három-négy korsó s ivóedény állhatott egy-egy asztalon. így kell elképzelnünk István király fogadásait, lakomáit is. Több kisebb asztal sorakozott ilyen alkalmakkor, s a vendégek szigorú rangsorban kaptak helyet. A nagyszentmiklósi kincs ilyen asztali készletet őrzött meg számunkra... ”u Mint látni fogjuk, ez a szertartásos étkezés és az étkészlet használatának eléggé pontos leírása, ami nehezen lehet beleérzés, s a térség népeinek étkezési szokásait, hagyományait és rendjét ismernie kellett hozzá. Mi a következőkben nem teszünk egyebet, csak egy helyre gereblyézzük a néprajzi párhuzamokat a kaukázusi népektől, különös tekintettel az oszétektől, ahol alkalmunk volt gyűjteni is. A kincs két készletre bontása, s egy-egy rész egy asztali készletként való felfogása mellett figyelmemet László Gyula egy szövegrésze keltette fel, s késztetett arra, hogy bizonyos, a Kaukázusban máig több népnél meglévő szertartásos étkezéssel, annak városi környezetben is máig továbbélő hagyományaival összefüggésbe hozzam. Különösen fontos volt számomra a szerzőnek az a megjegyzése a pzyzyki leletről, miszerint hasonló készletekkel kapcsolatban oroszlánlábú faragott asztalkákon elhelyezett edényekről szól. Ezeket másutt kisméretű asztalkáknak nevezi, ugyanis egy készlet csak egy ilyen méretű asztalkára helyezve képzelhető el. Nem akarok bútortörténeti vitába bonyolódni, ezen belül az asztal kialakulásával és formájával foglalkozó kérdésekkel bíbelődni. Néprajzi szempontból ezt Csilléry Klára igen alaposan tárgyalja összefoglaló munkájában, de a régészek, művelődéstörténészek, művészettörténészek is nagy anyagot 12 BÁLINT Csanád 2004.530. 13 LÁSZLÓ Gyula-Rácz István 1977.15-16.; BÁLINT Csanád 2004.86. 14 LÁSZLÓ Gyula-Rácz István 1977.356-357. és alapos elemzéseket vonultattak fel, s a nagyszentmiklósi leleteket feldolgozó kötet is elegendő anyagot tartalmaz.15 Számunkra e tekintetben most elegendő annyi, hogy a Kaukázusban több népnél meglévő úgynevezett Nart eposz számos helyen bemutatja az őszét nyelven fyng-nek nevezett, háromlábú, kerek lapú, alacsony asztalkát, amely mellett a három legidősebb férfi ül, ennél fogadja vagy éppen szolgálja ki a gazda a vendégeket, a matriarcha a kérőket. A ház vagy a lakoma fiataljai az étekül levágott vagy máskor áldozati állat azon részeit szolgálják fel ide, amelyeknek kultikus vagy szimbolikus jelentőségük van. Erről osztják szét kinek-kinek az őt illető darabokat kötött szövegek kíséretében. Innen irányítja a tamada (a legidősebb ember) az egész lakomát, mond tósztokat vagy kér fel megfelelő sorrendben tószt elmondására valakit a résztvevők közül. A Nartok lakomája című Tuganov festmény alapján készített rajz. A képen a háromlábú asztal A háromlábú asztalka megterítve, három székkel a polgárháború idején 15 K. CSILLÉRY Klára 1982. - A László Gyula említette pzyzyki lelet fotóját (négylábú asztalka) az 52. képen közli, s az 51-52. képen kínai és szkíta párjait is. 63
