Gulyás Katalin et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 21. (Szolnok, 2012)
Művészettörténet - Zsolna László–Gecse Annabella–Szebenyi Nándor: „Nagy Isten kedvében – örök dicsőségen” Gondolatok a Templomok művészete című kiállítás kapcsán
TISICUM XXI. - MŰVÉSZETTÖRTÉNET Ezekből az esetekből is látható, hogy a „hivatalos” egyházi szabályozás keretein belül, amikor a közösségek saját ízlése dönt egy-egy tárgyat illetően, a templomba kerülő tárgyaknak ezen belül is rangosaknak kell lenniük. A szép, az értékes fogalma változhat, ám az nem, hogy a templomi textileknek a mindenkori legmagasabb kategóriába kell tartozniuk. A XX. századról elmondhatjuk, hogy miután első éveiben „felfedezték”, folyamatosan, állandóan jellemzi a népművészeti érdeklődés. Már az első évtizedekben tapasztalható volt, hogy a szélesedő érdeklődés, ismertség eredményeképpen a népművészet (a fogalom tartalmának változékonyságával együtt is) értékké vált. Fejős Zoltán ennek a folyamatnak így foglalja össze a kezdetét, gyökereit: „A népművészet felfedezése előtt, vagyis a múlt század utolsó 2-3 évtizedét megelőzően csak elvétve lehet találkozni avval a jelenséggel, hogy az uralkodó osztály, a parasztság felett álló különböző társadalmi rétegek tudatosan fordulnának a parasztok tárgyai felé... Az idők változásának jele, hogy jó két évtizeddel később már magán az uralkodócsaládon belül is felbukkannak a paraszti készítésű viseleti darabok s más díszesen megmunkált tárgyak. Mindez már a népművészet felfedezésének következménye: az egzotikum és kuriózum iránti érdeklődés látványos megnyilvánulása. A népies háziipar s ezen belül a műves háziipar, amelyek a korabeli szóhasználatban a ma nagyjából népművészetinek ítélt tárgyak körére vonatkoztak, gazdasági, nemzeti és művészi érdekek nyomán kerültek a figyelem előterébe... A népművészet a nemzeti kultúra szimbólumrendszerébe különböző csatornákon keresztül épült be.”11 Ugyanitt említi, hogy ennek a „felfedezésnek” az első, kiugróan népszerűvé lett tájegysége Kalotaszeg volt, majd Torockó, a Sárköz és a matyók. Mezőkövesd 1910-ben lett Kalotaszeg igazi „vetélytársa”. 1908-ban a Tulipán Szövetségen keresztül már szerepeltek matyó darabok a londoni világkiállításon. „A növekvő kereslet kielégítése érdekében az OMHSZ 1911-ben telepet létesített Mezőkövesden, ahol a hímzéseken kívül népviseletbe öltöztetett babákat, papucsokat is készítettek. Egy évre rá a mezőkövesdiek saját Háziipari Szövetkezetét alapítottak. A mezőkövesdi divat ezekben az években érte el tetőpontját (legalábbis az 1918 előtti korszakban).”121911- ben az Operában Széchenyi-bál helyett matyó lakodalmat rendeztek. Ettől kezdve minden lehetséges csatornán terjedni kezdett a „matyó divat”.13 A második világháború körüli időkre a népművészeti érdeklődés konkretizálódott, sok helyen a saját vidék értékeinek őrzése felé fordult, ám a XX. század elején a matyóhoz hasonló népszerűségre szert tett tájegységek olykor felülírták ezeket a helyi szándékokat, máskor azok mellett léteztek. A „matyó divat”-nak és a népművészet értékként értelmezésének egyaránt jó példája, hogy az ún. matyó hímzés a templomba is bekerülhetett. A templomokban, amelyek anyagába betekintést nyertünk, csengőszalagon találkoztunk vele. A sekrestyeajtó mellett elhelyezett csengőkkel jelzik a papok vagy a ministránsok a mise kezdetét, amikor kilépnek a sekrestyéből, meghúzzák az általában a szemöldökfa magasságában elhelyezett, szalaggal ellátott csengőt. Ez tehát nem mindenki számára látható, ám nagyon fontos szerepet betöltő tárgy, egy nem látványos, ám fontos helyen. Itt megengedhetőbb a sok szín, a fényes hímzőfonal, a gazdag mintaszerkezet használata. A színesség valamennyi csengőszalagra jellemző, ám az egyik közülük valóban matyórózsás. 11 FEJŐS Zoltán 1991.143. 12 FEJŐS Zoltán 1991.150. 13 A matyó népművészeti témájú gazdag irodalomból leginkább Fügedi Márta foglalkozott a kérdéssel társadalomtörténeti megközelítésben, funkcionális elemző módszerrel is. FÜGEDI Márta 1997. „Matyórózsás” csengőszalag a jászfelsőszentgyörgyi templomban A második világháború után Magyarországon a népművészet, mint az „elnyomott” réteg művészete, ideológiai szerepet is kapott. Az alkotó mestereket és tanulni vágyókat is befogadó népművészeti szövetkezetek, a bedolgozói hálózatokkal működő népművészeti boltok, de a televíziós, rádiós vetélkedők is igyekeztek valamiféle rendszerben tartani az alkotást és az értékőrzést. Éppen Jász-Nagykun-Szolnok megye az egyik olyan vidék, amelynek „szervezett” népművészeti múltja egy szeletéről adatgazdag, pontos, „retrospektív” tanulmány született. Szabó István írása a „Röpülj Páva" című vetélkedőre 1977-ben készített A túri vásár című „produkció” bemutatása, elemzése. A kor hangulatát, az 1969-ben induló vetélkedő születésének körülményeit a szerző így látja: „A televíziós vetélkedő legnagyobb érdeme, hogy felhívta a figyelmet a nemzet legnagyobb kincsére, a népművészet értékére, amely gyökér és táptalaj is egyben, s amelynek még fellelhető maradványait vétek veszni hagyni. ”M Az 1977-es versenyfelhívás megfogalmazza a célt is: „A verseny célja a magyar és a hazai nemzetiségi népművészet, a paraszti, a munkás és a kézműves hagyományok bemutatása. A vetélkedő a megyék (tájegységek, etnikai csoportok) által összeállított csapatok közt folyik.”14 15 A résztvevő csoportok számára kiadott tájékoztató nagy gondot fordított a népművészet - hangsúlyozottan nem csak a díszítőművészet - fogalmának tisztázására, esztétikai jellemzőire. „Népművészeten a folklórnak minden olyan alkotását, kifejezéstípusát értjük - egészen a szokások területének egy csoportjáig, amelyekben esztétikailag megfogalmazható és megfogható alkotástípusok találhatók - amelyekben a költői, díszítői, alkotói formálás, alakítás jegyei megvannak. ”16 Kissé messziről közelítve a kérdést, ezzel a korszellemmel rokon elképzelés áll a jászsági templomok textilkészletének egy jellegzetes csoportja mögött. 14 SZABÓ István 2011.269. 15 SZABÓ István 2011.269. 16 SZABÓ István 2011.271. 286
