Gulyás Katalin – Horváth László – Kaposvári Gyöngyi szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 20. (2011)
Történelem - Puskás Zoltán: Szolnoktól Paokingig (P. Lombos László és a kínai magyar ferences misszió)
TISICUM XX. - TÖRTÉNELEM tak. Ha nagykorúságba ért, és esetleg valamelyik környékbeli férfi feleségül kérte, hitoktatói tevékenységét be kellett fejeznie. A kinevelt hitoktatók szerepe nélkülözhetetlen volt, ugyanis sokszor nem a nyugati pap által előadott példázatok voltak azok, amelyek megtérítették az embereket, hanem a helyileg kinevelt, „nyelvüket" jól beszélő kínai keresztény hithirdetők. A katekista tehát olyan, a misszió által kitanított, de világi kínai volt, aki később maga vált a keresztény tanok hirdetőjévé, hivatásává vált a hitterjesztés, amiért némi juttatást is kapott a katolikus egyháztól. Többségük szinte már korai gyermekéveitől fogva közvetlen kapcsolatban állt a misszionáriusokkal, akiktől megtanulhatta a teológiai alapfogalmakat, dogmákat, szertartásokat. Egyúttal ők voltak azok is, akik a kínai gondolkodásnak megfelelően „lefordították" a tanításokat, elfogadhatóvá téve azt az egyszerű, de a keresztény kultúra iránt érdeklődő embereknek is. Komoly feladatot jelent ez egy olyan területen, ahol jóformán semmit sem hallottak előzőleg Jézusról vagy a kereszténységről. A katekisták képzése nagyban segítette a munkát, és azt, hogy a misszionáriusok elkerülhessék az esetleges félreértéseket vagy a hitelvek félremagyarázását. Havi rendszerességgel beszámoltak a misszionáriusnak falujukról, iskolájukról. Rendszeresen elvégezték szentáldozásukat és szentgyónásukat, azután meghallgatták a páterek buzdító beszédét és a jövőbeni feladatokra vonatkozó utasításait. Listát készítettek az esetleges elsőáldozókról, az új jelentkezőkről, házasságokról, ha kellett, megáldották a helyi elhunyt keresztények sírjait. A nélkülözhetetlen misebor elkészítéséhez szükséges módszereket külön három hetes kurzus keretében tanulták meg Paokingban napi tíz liter rizs ellenében. 14 8 A miszszionáriusok számára tehát nagy feladatot jelentett a kínai hitoktatókkal való bizalmas és közvetlen viszony kialakítása, mert nélkülük elképzelhetetlen lett volna minden további feladat. A tanulók száma akkor növekedett meg ugrásszerűen, amikor árvíz sújtotta a környéket, vagy polgárháborús zavargások miatt kellett a lakosságnak nélkülöznie. Ilyenkor több ember kereste fel a missziót ilyen-olyan ürüggyel, eleinte főleg csak azért, hogy a falakon belül átmeneti védelmet találjon vagy némi élelmiszerhez, pénzhez jusson a külfölditől. A ferences barátok természetesen, akin tudtak, segítettek, bár nyilvánvaló volt számukra a nagy érdeklődés oka. Volt, aki minden aggály nélkül, azonnal hajlandó lett volna felvenni a keresztséget is, csak aznapra ebédet kapjon. A helyi gyerekek egyébként is szívesen tartózkodtak a misszió közösségében, mert amíg a szülők estig a földeken dolgoztak, ők felügyelet alatt tanulhattak vagy játszhattak. Akinek megtetszett, az maradhatott, egyáltalán nem volt szükség arra, hogy a ferencesek „fondorlatos módon" megnyerjék őket a kereszténységnek. A falakon belüli élet hatására néhány év múlva már lehetőség nyílt arra, hogy a gyermek később katekistaként a távolabbi vidékeken már mint írni-olvasni tudó tanult ember oktathassa a szegényeket, és magyarázhassa számukra a Bibliát mint a misszió fizetett alkalmazottja és tanára. 148 APAP 2005.149. A hatóságokkal néha akadtak gondok. 1932 márciusának közepén Károlyi Bernát atya legelső alkalommal a katekumenek számára nyitott iskolát Paokingban. 14 9 Sikerült három üres házat és egy kertet vásárolni, pontosabban húsz évre kibérelni, amely később a hitoktatók számára is lakhelyet nyújt. Általános tapasztalat volt, hogy a vonatkozó jogi procedúra akár két évig is eltarthatott. A központi kormányzat hiába figyelmeztette a mandarinokat, hogy a missziónak ilyen ügyekben ne támaszszanak akadályokat, a tartományi kormányzó utasításait a helyi „kiskirályok" egyszerűen nem vették figyelembe, sőt gyújtogatással fenyegetőztek, vagy a hitoktatókat zsarolták. Jóformán a mandarinok jóakaratán múlt minden a házvásárlások terén is. A földek, épületek bérleti szerződésének megkötését a helyi hivatalnokok, ahogyan lehetett, lelassították, arra várva, hogy a hosszú huzavona hatására talán számukra is „gyümölcsözővé" válik az ügymenet. Több alkalommal a magyarok egyik legfőbb patrónusának számító Jü Pin püspök 150 személyes közbenjárására volt szükség ahhoz, hogy elsimuljanak a hatóságokkal való nézeteltérések, azzal segítve a miszszionáriusokat, hogy saját nevére íratta a kiválasztott földterületeket. Egyúttal tartotta a kapcsolatot a külügyminisztérium felé, és szükség esetén tárgyalást folytatott a hatóságokkal. 151 A helyi mandarinnal, aki mindenét ópiumra, kártyára és prostituáltakra költötte, sok bajuk volt a ferenceseknek. Ezen „ügyleteit" fedezendő, szemet vetett a misszió ingatlanjaira is, simán meghamisítva a kormányrendeleteket, ha úgy állt érdekében. Legfőbb vágya volt, hogy száműzze a környék misszionáriusait. Jü Pin első és utolsó személyes látogatása során (1941. március 17-20.) három napot töltött el Paokingban, ahol előadásokat tartott az iskolában, próbálva népszerűsíteni a környékbeli kínai hivatalnokok és közkatonák számára a missziót. Prédikációt is tartott, meglátogatta a fangcsitangi árvaházat, és őszinte elismerését fejezte ki a szép kínai stílusú templom láttán. Egyúttal ígéretet tett, hogy havi 4 ezer dollárral támogatja a missziót, és ennek zökkenőmentes lebonyolításához Csang Kaj-sek tábornok támogatását is sikerült megnyernie. 152 Tiszteletére nagy ebédet („áldomást") tartottak. A segítségnek köszönhetően a misszió megnyithatta önálló elemi iskoláját Tatung 15 3 néven, 40 tanulóval és 3 tanárral. Az oktatói munkához kért segítség 1933 novemberében érkezett meg Magyarországról Paokingba. A négy szatmári irgalmasnővért a helyi keresztények zenével és petárdákkal fogadták, majd sor került a főnővér és a három soror kápolnájának és házának ünnepélyes megáldására. 15 4 Árpádházi Szent 149 APAP 2005. 73. 150 Yü Pin (Paul Jü-pin, 1901-1978), későbbi bíboros 1936-tól volt nankingi apostoli vikárius (a pápa nevében kormányzó püspök) 1946-ig. Később a II. Vatikáni Zsinaton is részt vett. 151 Például P. Ferenczy letartóztatása alkalmával. APAP 2005.127. 152 APAP 2005.131. 153 Tatung = Nagy Megegyezés. A név utalás az iskola mindig nyitva álló kapujára, ahová a nem keresztények is bejárhattak. 154 A vincések (nevek a II. mellékletben) házalapítását a paokingi misszióban a szerzetesnővérek elöljárója, Fiedler István (1871-1957), a Szatmár-Nagyváradi Egyházmegye püspöke engedélyezte. » 126 «
