Gulyás Katalin – Horváth László – Kaposvári Gyöngyi szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 20. (2011)

Művészettörténet - Egri Mária: Szabó Ágnes festő- és grafikusművész jubileumi kiállítása elé

TISICUM XX. - IRODALOMTÖRTÉNET tözött, kapálódzó tyúkocskát. Rimánkodására a szintén ebédnek szánt galambokkal ő is továbbállhat, mint ahogy a tóparton tátogó halacska is inkább a vízbe kerül, minthogy a kondásgyerek éhségét csillapítaná. A kékvizű tó boldog halacskája már a második illusztrációban lubickol. Partján rózsák között a koronás királylányka, aki elől a kiskondásnak úgy kell elbújnia, hogy ha megtalálják, fejét veszik. De ha nem, feleségül veheti a szépséges leányt. Ám hiába a megkímélt állatok segítsége, a lányka „kimegy a kertbe, leszakítja a legszebb rózsát, pördül egyet a sarkán", aztán rámutat a kiskondás búvóhelyére. Ezt a toppantó, pördülő, rózsáját szagolgató tündérlányt látjuk Szabó Ágnes akvarelljén. Aztán végül a galambokhoz, a sánta rókához és a halacskához hasonlóan a kiskondás is elnyeri illő jutalmát, azaz a királylány kezét. Mindkét képet jellemzi a színes, pergő mozgás, kedves humor, tömörített szerkesztés. A mesék szabadságával keverednek a varázsos kis rajzokon az idő- és térdimenziók. Szabó Ágnes elkerüli a gyermekkönyv illusztrációk többségének megszokott trendjét, az aprónép perspektíva nélküli, formaegyszerűsítésű rajzocskáinak utánzását. Szabó Ágnes illusztrációiban nem „kvázi gyermekrajzot" készít, nem akarja felnőttként „gyerekszemmel" látni a világot. Ehelyett teljes lényével átéli a mesét, mindegyiket saját öntörvényű igazsága szerint rendezi. Ennek megfelelően saját stílusában eleveníti meg a kiválasztott részleteket, önálló kompozícióinak sűrítő szerkesztési sajátosságai, asszociációs megoldásai, a többnézetű perspektíva jellemzi meseillusztrációit is. Mint minden rajzán, alakjai itt is kecsesek, kifejezők, mozdulataik, arcvonásaik élénken tükrözik lelkiállapotukat, közlik szándékaikat. Ez vonatkozik képeinek antropomorf állatkáira is. A dimenziók is árulkodók, Szenecske például repdeső bogarak, füvek, egy felhőbe fűzött, kókadt szirmú virág környezetében (nem csak erkölcsi) magaslaton állva rejtegeti inge korcába a gonosz parittyásoktól megmentett kiscicát. Végeérhetetlen vándorútjáról az éhenhalás ellenében is kíméletes Kiskondás a fellegekből érkezik a rókához, míg a toppantó királylány mindenlátó bűvös rózsájával illúzió és valóság, ég és föld között pörög. Szabó Ágnes a tőle megszokott aprólékossággal simogatja körül tollával a csupaszív nagyanyót, a szó'rmók kiskutyát, a kandi kismacskát. Szürrealitás iránti vonzalmát a szellemfazék szemek, szájak, kezek örvénylő közeledésének megjelenítésében éli ki, játékos humora a befáslizott lábú, botjára támaszkodó sánta róka, a hátára kötözött, lábaival kapáló, hunyt szemű, tarajos szárnyas, a gatyakorcból leskelődő, félelemtől meredt szőrű kismacska ötletes rajzában egyaránt megnyilvánul. Nála a jók kedvesek, ártatlanok, szeretnivalók. Képmeséjének paradox igazságaként a jólelkű, melegszívű kis cigánygyerek arca tisztán fénylik, míg a gonosz pajtások feje sötét. A pályakezdő Szabó Ágnes a természeti látványból kiinduló, azt kisebb-nagyobb mértékben átíró fekete-fehér rajzaival tűnt fel. A tussal, tollal egyvégtében húzott, aprózott, sűrített, vagy a papírt éppen csak érintett hangsúlyos, illetve alig érzékelhető vonalak nyugtalanul mozdultak, nőttek és haltak el lapjain. Kezdetben voltak növények, hosszúszárú virágok. Talán az orchidea volt köztük a legkedveltebb, érzelmei számára a legkifejezőbb (Tátogok, Menekülés). Voltak tengeri kagylók, főként rákok, méhek, lepkék s őket körülvevő sík vagy hegyes tájak is (Rákok). Azután a növények csápjai nyújtózni kezdtek, megremegtek, megindultak egymás felé, vágyódtak, párosodtak, életre keltek. Az orchideák, mályvák, dáliák, íriszek egymás felé nyújtóztak, kinyúló kacsokkal, hajladozó száraikkal vágyódtak, fonódtak össze. A sziromhajlatok, bibék, duzzadó rügyek egyre inkább női és férfi nemi szimbólumokká, egyesülésükké lényegültek. A lepkék szépségében már a hím magakelletése villogott, a rákok ollója csapásra készen várt áldozatára, a fogoly darázs gyiloktól pusztult. Szabó Ágnes élővilága egyre inkább antropomorfizálódott, „viselkedni" kezdett. A növények, állatok mozdulásait, egymáshoz való viszonyait egyre inkább emberi ösztönök, szituációk alakították (Túlélők, Tanúk? Talán a legjellemzőbb volt munkáira a részletek játékos gazdagsága. A rajzeszköz kezelésétől függően számos variációban alakultak képein a felismerhető természeti formák. Akvarelljein megőrizte az ecset a toll mozgásának részletező könnyedségét, kiteljesítve a nagyobb foltokban felvitt festék változataival. Természeti inspirációjú akvarelljei is egyre inkább érzéki irányba mozdultak. A női test maga csupán egy-egy részletével, jellemző vonalával tűnik fel, például egy kerek fenék, a láb hajlata az Európa elrablásánál,

9 vagy buja, japán reminiszcenciákat sűrítő képeinél. Az organikus látvány a művésznél, mint kezdőpont, mindmáig megmaradt. A felismerhető flóra áttöltése azonban évről-évre bővült. Ma már a kész műből szinte visszafejthetetlen az eredeti látvány. Ezt tapasztaljuk két emlékezetes asszony bonyolult érzelmi világának képi megformálásánál. Janka majd Mária egyik legnagyobb XX. századi regényírónk élettársa volt. Móricz Zsigmond három lánygyermekének anyja, Holies Eugénia - Janka - 1905-től 1925-ig volt az író felesége. Tragikus halála után, 1926-ban Móricz elvette Simonyi Mária színésznőt, akivel 1937-ig élt. Házasságuk az író újabb szerelme, a „Csibe novellák" hősnője megjelenése miatt szakadt meg. Mindkét tollrajz rejti valamilyen vonatkozásában modellje sorsát. Jankánál jelzésszerű könyvek, dekoratív formák sora sejteti hivatását, szépérzékét. Fényképek utalnak a családi kötelékekre, széttört, görcsös, dőlő formái a végzetére. Máriánál színpadszerű emelvény, lebegő leplek, egymást érintő kezek, arcok a színház és a szerelem közti vergődését sugallják. Pályája során a művészt a későbbiekben is ösztönözte a zeneművészet vagy az irodalom egy-egy kiemelkedő műve vagy az alkotó személye. Ez irányú témaválasztását az is befolyásolta, hogy a Magyar Festők Társasága kiállításait általában egy-egy kiemelt gondolat köré szervezte (Bartók, Babits, Farkas István). A művész rajztudása leginkább portréinál igazolódik, amelyeknél a modell felismerhetőségéhez szükséges külső jegyek mellett annak személyiségét is képes érzékeltetni. Érthetően a számára legkedvesebb arcokat örökítette, családja tagjait, 8 Magyar Festők Társasága „Fehér képek" - Vigadó Galéria, Budapest. 1997. november 13-30. 9 Magyar Festők Társasága „Európa elrablása" - Vigadó Galéria, Budapest. 1994. október 25. - november 7. » 204 «