Gulyás Katalin – Horváth László – Kaposvári Gyöngyi szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 20. (2011)
Történelem - Bagi Gábor: Adalékok Szolnok város 1848-as történetéhez
TISICUM XX. - TÖRTÉNELEM tozott, a közvetlen földesúri jogokat pedig a helyi kamarai igazgatás gyakorolta. Ennek négy helyi szerve (harmincad-, vámés sóhivatal, tiszttartóság) közül fokozatosan a sóhivatal vált a legfontosabbá, mivel a sószállítás országos rendszerében a város fontos szerepet töltött be. A Kamara lehetővé tette a lakosoknak a földesúri terhek egy összegű, olcsó megváltását, másrészt a határos kamarai puszták (Szentiván, Szanda, Varsány, Derzsigát) jutányos bérletét. Ezt indokolta, hogy a város alig 20.000 holdas határral bírt, aminek jó részét ráadásul a Tisza áradásai is pusztították. A helyi népesség zöme mezőgazdasági termeléssel foglalkozott, ám ez nem vált tőkeképző ágazattá. Remellay Gusztáv is megjegyezte, hogy a helyi gyapjúkivitel és marhakereskedelem nem jelentős, és az eladott gabona sem számottevő. Szolnok állat- és gabonavásárait is főleg a környező úrbéres vidék földesurai látogatták. Még a Szanda pusztai bor is csak helyi fogyasztásra volt alkalmas, a dohány pedig később vált jelentőssé. 7 Remellay az agrárhelyzet kapcsán az emberi tudatlanságot, restséget emelte ki, ám a tagosítatlan határ jobbágyi birtokainak aprózódása sem kedvezett a fejlődésnek. (1770-ben a földeket minőség szerint csak a 3. osztályba sorolták, az egész telekhez 30 hold szántó és 12 kaszás rét tartozott.) A jobbágyföld 1767-1860 között jelentősen aprózódott. 8 1771 1828 1860 egész telkes gazda 65 32 17 fél telkes gazda 82 131 156 negyed telkes gazda 234 349 330 nyolcad telkes gazda 9 44 házas zsellér 121 601 1.007 házatlan zsellér 28 315 ? A földművesek egy része a téli időszakban ipari termeléssel is foglalkozott. Céheik szerveződése Mária Terézia korától datálható. Ekkor a szűcsök, vékonyszabók, szűrszabók, kovácsok, kerékgyártók, lakatosok, szíjgyártók, vargák, csizmadiák és takácsok nyertek privilégiumot, amit 1805-ben I. Ferenc véglegesített. A halászok 1813-ban szereztek kiváltságot, 9 majd 1820ban önálló céhe lett a molnároknak, a halászoknak, az egyesült kőműveseknek, ácsoknak, asztalosoknak, kádároknak és üvegeseknek, a vékony- és szűrszabóknak, a szűcsöknek, a szíjgyártóknak és cipészeknek, a kovácsoknak, lakatosoknak és kerékgyártóknak, a vászonszövőknek, a csizmadiáknak és kalaposoknak. Az asztalosok és pintérek 1837-re kiváltak az ács, kőműves és üveges céhből, így Szolnokon 1848-ig a kéményseprők nélkül 11 céh működött. A kézművesek iparágak szerinti megoszlása az alábbi módon alakult. 1 0 1828 1850 1828 1850 Csizmadia 51 80 Szűrszabó 4 Kalapos 12 13 Pék 1 Szűcs 26 53 Varga 4 Kőműves, üveges, asztalos, ács* 13 20 Festő 1 Molnár 11 54 Gombkötő 2 Szíjgyártó 2 18 Kéményseprő 1 Kovács, lakatos, kerékgyártó* 13 19 Kosárfonó 6 Szabó 10 30 Könyvkötő 1 Takács 13 17 Nyerges 1 Tímár 7 Ustkészítő 1 * 1828-ban 5 kovács, 5 lakatos, 3 kerékgyártó, 1 kőműves, 1 ács-pallér, 10 asztalos, 1 üveges működött. 1828-ban 174 iparost és 33 segédet írtak össze, ami 1786hoz képest kétszeres növekedést jelentett. Ám segéddel csak 31 mester dolgozott - zömük eggyel, páran kettővel - ami szerény vagyoni helyzetüket mutatja. A legfejlettebb iparág a molnároké volt. 1828-ban 39 vízimalmot vettek számba, míg 1840-ben Szolnokon 36, a bérelt varsányi részen 10 malmot említettek. Ezek a szomszéd nemesi birtokok gabonáját is feldolgozták. 1 1 A kereskedőréteg 1828-ban mindössze négy személyből állt, mellettük pár kiskereskedőt, boltost, haszonbérlőt említettek. A néhány nagyobb kocsma, fogadó a közép-tiszai kelet-nyugati személyforgalomra szakosodott. 1 2 Szolnok gazdasági életének fő sajátossága a tiszai szállítás jelentőssé válása volt. 1830 táján évi 150.000 bécsi mázsa só haladt át itt nyugatnak (Dunavecsének), melynek tárolását, elosztását, szállítását szervezni kellett. 1847-ben a Szolnokról csak a vízi úton elszállított só 374.488 bécsi mázsát tett ki, ami még Szegedet is felülmúlta. 1 3 A sószállítással - utóbb attól függetlenül - nagy mennyiségű fa is érkezett a városba. Az 1840-es években legalább évi 100.000 db fenyőt említettek, és a várost már régebbtől a Máramarostól Szegedig terjedő Tisza-szakasz fő fakereskedelmi központjának tartották. Az Alföldön hiányzó nyersanyagra helyi iparágak települtek, amelyek fejlődését néha már a fahiány akadályozta. így 1839-ben a kerékgyártó, molnár és pintér céh tiltakozott, mert előlük a tölgyfákat lefoglalják. 1 4 A nagy mennyiségű épületfa azt eredményezte, hogy a XIX. század elejétől a helyi kamarai ácsmesterek körében egy komoly építési vállalkozói réteg alakult ki. Különösen Homályossy7 REMELLAY Gusztáv 1841. 371-372. 8 BOTÁR Imre 1943. 83. 9 14. HML IV-1/b. Heves és Külső-Szolnok vármegye, kgy. ír. 1820. 54. sz. 10 SZABÓ István-SZABÓ László 1989. 263-265. 11 SZML Szolnok t. jkv. 1828. máj. 27.369.162. sz„ Uo. 1840. márc. 12. 54. 197. sz.; EPERJESSY Géza 1967. 38. 12 BOTÁR Imre 1943. 32-37. 13 FARKAS József 1985. 406. 14 SZML Szolnok t. jkv. 1802. jún. 12. 239.1238. sz., 1839. júl. 10. 740. 297. sz., 1840. júl. 29.132. 429. sz. 80
