Gulyás Katalin – Horváth László – Kaposvári Gyöngyi szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 20. (2011)
Történelem - Szathmáry István: A kunsüveg mint a katonai csákó őse
SZATHMÁRY ISTVÁN: A KUNSÜVEG MINT A KATONAI CSÁKÓ ŐSE 9. ábra - Huszárklobuk a Hadtörténeti Múzeum állandó kiállításán (A HM-HIM Hadtörténeti Intézet és Múzeum engedélyével) 10. ábra - Nemzetőrcsákó a Máday-gyűjteményből falemez belső merevítéssel (a tulajdonos engedélyével) Fotó: Kozma Károly A csákó útja az állandó hadseregekben A XVIII. század folyamán a nemezből készült csákó két irányba fejlődött tovább. Egyfelől a napóleoni háborúk első szakaszáig a lovasságnál tovább élt a csákósra vágott változata, ami ettől az időtől kezdve már csak díszviseletként szerepelt. Ezt a modellt nálunk utoljára 1944-ben használta a koronaőrség és a testőrség. Másrészt a század közepén megjelent az egyszerűbb formája, ami jelentős módosulásokkal gyakorlatilag egészen a huszadik századig fennmaradt. Klobuk névre hallgató, henger formájú, meglehetősen puritán küllemű nemez fejfedő lett belőle, a csákós süveg igencsak leegyszerűsödött változata. A klobukot a határőr huszárok hozták divatba, de csakhamar elterjedt a többi huszárezredben is. Kevés fennmaradt példánya közül egy a budapesti Hadtörténeti Múzeum állandó kiállításán látható. (9. sz. ábra) Az 1767-ban rendszeresített fejfedőn már megfigyelhetőek az osztrák hadseregben szokásos huszárviselet jellegzetes elemei. Szemernyője ugyan még nincsen, de a homlokrészén megtalálható a hosszú ideig használt sárga kokárda és a csákó oldaláról lelógó fekete-sárga fonott zsinór, ami - mielőtt dísszé nemesült - a csákó harc közbeni elvesztését volt hivatott meggátolni. Ez a klobuk a közvetlen formai előképe a XVIII. század utolsó éveiben „egyen-fejfedőként" megjelenő ellenzős csákónak, amely már egy új korszak katonai öltözködésének jellegzetes darabja lesz. Széles körű elterjedése a napóleoni korszakra tehető, amikor a lovasság mellett a kalap a gyalogságnál is átadta a helyét a most már Európa-szerte kedveltté vált új fejfedőnek. A csákós forma nevét továbbvivő ruhadarab az osztrák hadseregben, de általában másutt is, először elől bőr szemernyőt, hátul lehajtható tarkóvédőt kapott, az utóbbit később véglegesen a csákótesthez passzintották. Tetején a nemezt fényezett talpbőr váltotta fel, nagyobb szilárdságot és az időjárás elleni védelmet adva neki. Belső merevítését többféle módon oldották meg. Például a Máday-gyűjteményben levő, a szabadságharc korából származó nemzetőrcsákóban egymás mellé helyezett falemezek biztosítják a szilárdságát. (10. ábra) A huszárcsákókban a kardvágások elleni védelem érdekében a felső perembe nem egyszer egy fémből készült abroncsot is tettek. Ez a csákótest további története során számos változáson esett át. A kúp, majd a hengeres forma a XIX. század elején először tölcséres alakot vett fel, ahol a felső perem néhány centiméterrel szélesebb volt a fejméretnél, majd előbb ismét hengeres lett, végül egyre inkább csonkakúp alakúvá vált. Ez a változás jól nyomon követhető a különböző államok XIX. századi hadseregeinek fejfedőin (11. sz. ábra) Ezzel párhuzamosan magassága is folyamatosan csökkent. Az első világháború előestéjén, a csákó pályafutásának alkonyán már általában egyik hadseregben sem haladta meg az arasznyi magasságot. Közben a könnyebb hordhatóság miatt egyre inkább igyekeztek a fejhez igazítani, egyszerűsíteni, így felső része az esetek többségében kisebbé vált, mint a fejméret. Ettől függetlenül több helyen megőrizte hengeres formáját is. Az 1914-ben elkezdődött első világégés aztán évekre teljesen száműzte a felszerelésből, » 75 «
