Gulyás Katalin – Horváth László – Kaposvári Gyöngyi szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 20. (2011)
Irodalomtörténet - Lisztóczky László: Szolnok megye irodalmi hagyományaiból - Pájer Antal élete és költészete
TISICUM XX. - IRODALOMTÖRTÉNET ban nyilatkozott meg, és új motívumokkal is gazdagodott ezekben az években. Vidéki elszigeteltségéből is aggódva figyelte hazája sorsát, tépelődései, szorongásai alkotói műhelyébe és a templomi szószékre is elkísérték. Az idő tájt keletkezett verseivel illusztrálni lehetne a korszak legfontosabb eseményeiről készült történelmi összefoglalást. A féltő, óvó szeretet hangja hatja át az Én nemzetem című, a kéziratos hagyatékból ismert versét is, mely az egyik legszebb dokumentuma patriotizmusának. Mint A magyarok Istenében, itt is utal homályba vesző származásunkra. Akkor még nem zárult le a vita, mely a finnugor nyelvrokonság hívei és ellenfelei között zajlott elsősorban a magyar nyelvtudomány műhelyeiben. Ezek a művei arról tanúskodnak, hogy Pájer Antalt is mélyen foglalkoztatta a magyar nép eredetének a kérdése. Őstörténetünk fehér foltjai szellemes és emelkedett fantáziajátékra ösztönzik. Mint számos az idő tájt írt költeményében, az Én nemzetemben is fölragyog az 1848-49-es forradalom és szabadságharc emléke. Eltiport, megalázott nemzetét új öntudatra szeretné ébreszteni: Borús csillag, árva népem! Oh ragyogj még egyszer szépen! Egy megdöbbent világ lássa: Milyen arcod ragyogása? Borús csillag, árva népem! Emeld föl szent főd a porbúi, A jó Isten felé fordulj, S öntsd imádat ezen szóba: Isten, elég volt a próba!... Emeld föl szent főd a porbúi! 1859. október 27-én ünnepelték Kazinczy Ferenc születésének századik évfordulóját. A centenáriumot Pájer Antal is köszöntötte Kazinczy Ferenc emlékezete című versében, melyet „az egri casinoi egyesület 1860. január 18-ára tervezett, de meg nem tarthatott" ülésén olvasott volna föl. A mű Tárkányi Béla ugyanerre az alkalomra írt és azonos című költeményével együtt önálló nyomtatványként jelent meg Egerben 1860-ban. A három részre tagolt alkotás kiragad egy-egy pillanatot Kazinczy életéből, amelyeket a pávatoll-szimbólum foglal egységes keretbe. Az első az érsemlyéni bölcsőben ringó „gyönge gyermek" alakját idézi föl, aki egy pávatollal játszadozik, s a kerti csalogányok énekét hallgatja. Édesanyja a népi bölcsődalok, altatóénekek metaforáival fordul hozzá, becézgeti és nyugtatgatja. A második a kufsteini börtönben raboskodó költőt mutatja be, aki „a vár ereszében" kesergő rabmadár dalában gyönyörködik, s az előtte fekvő, „szép, szivárványos pávatollra" néz: Fel is kapta asztaláról, írt is vele éjjel, nappal, Gondba süllyedt homokára Szórta fényét minden hajnal; Mert a régi csalogánydal Meg-megcsendül a lelkében, S míg a lábán vas csörömpöl, Anyanyelvét zengi szépen. A harmadik rész az „édes, kedves anyanyelvért" küzdő költő sírjához zarándokol, akinek csak a teste fekszik koporsóban, szelleme tovább él: az ő „pávatollát" örökölték utódai, a „Vörösmartyk és Petőfik". A költemény az osztrák önkényuralom elleni lázadás költői dokumentuma. Ezt erősíti meg a tervezett egri megemlékezés betiltása is, s félreérthetetlenül ezt szemlélteti az utolsó két sor, amely A magyarok Istene és az Én nemzetem hangütését, a Mindenség Urához intézett fohászát ismétli meg: Isten, őrizd meg hazánkat, S óvj meg minden jót és szépet! Versek sorával gazdagította a magyar Mária-tisztelet Szent Istvánig visszanyúló történetét. Legszebb máriás verse, a Himnusz a Szűz Máriához a Katholikus Néplap 1860. január 6-i számában látott napvilágot. Soraiban a Lorétói litánia gyönyörű metaforáit idézi, a Magyarok Nagyasszonya oltalmába ajánlja sokat szenvedett nemzetét: Mária, Mária, Boldogasszony, Szent Szűz! Ezeréves viszony, mely minket hozzád fűz; Ezer évig tartott Olvasót és kardot » 232 «