Gulyás Katalin – Horváth László – Kaposvári Gyöngyi szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 20. (2011)
Irodalomtörténet - Lisztóczky László: Szolnok megye irodalmi hagyományaiból - Pájer Antal élete és költészete
TISICUM XX. - IRODALOMTÖRTÉNET 0RG0M-T1R1G0E IRTA PÁJER ANTAL. KIADTA MINDSZENTI GEDEON. EGERBEN, AZ KG Hl ÉRSEKI I,YC. KÖNYVNYOMDÁBAN. Í858. A versben vissza-visszatérő, rendszerré szerveződő vallásos motívumok sokatmondóan dokumentálják Pájer Antal lírájának említett, jellegadó törekvését. A népiesség költői vívmányait tudatosan és következetesen összekapcsolta a magyar nép vallási hagyományaival, szokásaival. A romantika által ihletett népiesség egyre határozottabban és tisztábban szólalt meg verseiben. A népköltészetből merített forma, nyelvhasználat és szerkesztésmód vallásos témájú, elmélkedő, vallomásos jellegű líráját is áthatotta. Szakrális költészetét a vallási néprajz művelői is haszonnal forgathatják. Megtanulta és többnyire jó ízléssel gyakorolta az „adagolás" művészetét. Azokhoz az elvekhez ragaszkodott, amelyeket Lévay József újabb költeményeiről írt recenziójában a Családi Lapok 1856-os évfolyamában megfogalmazott. Ez a bírálat a petőfieskedők elleni harc dokumentuma. Azokhoz a kritikusokhoz - mindenekelőtt Erdélyi Jánoshoz és Gyulai Pálhoz - csatlakozott, akik fölléptek az öncélú, divatmajmoló, külsőséges jegyekkel hivalkodó népiesség túlzásai ellen. A Lévay-kötet csupán ürügy számára, hogy az új költői törekvésekkel szemben állást foglaljon, esztétikai-poétikai nézeteit kifejtse. Elsősorban nem is Lévayról, hanem az új költőnemzedékről beszél. Szerinte „az új iskolának nem legkisebb bűne az", hogy minden „szaloni és idilli" eszmét „népformába önt": „e népieskedés nem egyéb, mint tapintatlanság, a dicsőségnek olcsó vadászata, a költői geniusnak, mely sokak keblében lakik, vigyázatlan megsértése, vétkes hanyagság és a legnevetségesebb gyermekieskedés... Tapintatlanság, mert eszmék és érzelmekre öltönyt adnak, mely rájok teljességgel nem illik, mely alól eszmék s érzelmek nevetségesen kirínak, s mely eszmék és érzelmek fölött éppen úgy áll, mint állna darócszövet egy dáma selyemkalapja fölött." Arany János Toldiiéra hivatkozik, melyben a tartalom és a forma szerves egységet alkot: a magyar néphagyományból merített tárgyat „nem is lett volna szabad másként földolgozni, mint népies alakban". Ugyanakkor veszteséggel járt volna, ha Vörösmarty ebbe a „népies csuhába" öltözteti Zalán futása, Cserhalom vagy Eger című eposzát. Szót emel az új költői iskolának azon törekvése ellen is, mely „üres dolgokat cifra, mézes szavakba burkol, hogy az valaminek tessék", mert „a nagy szavak közt utóvégre elvész az értelem, mint kis ökörszem a sas nagy szárnyai közt". Az ilyen költemény hasonlít az „ördöglipé"-hez, „amely csillámlik és ragyog meszsziről, de ha hozzányúlunk, leesik, lehull róla minden zománc, minden fény". „Nem szavakban áll a poesis - összegzi nézeteit -, hanem a szív legmélyebb szentélyében! Miként dobbal nyulat nem fogunk, úgy nagy szavakkal sohasem érjük el a célt és hatást, mely a költészet feladata." Kiváltképpen irritáló számára, ha az üres, kenetes pátosszal az egyházi költők táborában találkozik, „handabandájukat", „fölcicomázott beszédeiket" nem is érti a nép. 1 8 Pájer Antal idézett fejtegetésében voltaképpen a saját ars poétikájáról vallott, költészetében is ezeket az elveket igyekezett valóra váltani. Nem a mások által megszólaltatott szentimentális, absztrakt régiókba emelkedő, frázisokkal operáló költői gyakorlatot követte. Levetkőzve az almanachlíra közhelyeit és tudatosan szembefordulva a Petőfi-epigonizmus csábításaival és divatjával, a költészeti népiesség formai vívmányait egységbe foglalta a népi vallásosság motívumvilágával. Életművének ez a legjelentősebb hozadéka. Népiessége többnyire szelíd és mértéktartó, s csak ritkán olyan dekoratív és látványos, mint például A Tisza című versben. Nemcsak utánozza és becézi a népet, hanem kezet is fog vele, szociális érzékenységét és igazságérzetét is kinyilvánítja. Szakrális lírájában a magyar nép életének jellegzetes alakjai és jelenetei idéződnek. A jó háznép Arany János Családi köréhez hasonlítható, az Isten parancsaihoz igazodó családi élet szépségét, derűjét és nyugalmát magasztalja, a magányosan élő pap család utáni vágyát is megszólaltatja. Ennek a vágynak, természetszeretetének, a gyermekkor, a paraszti életforma iránti nosztalgiájának ad kifejezést A magasban című versében is, melynek néhány részletében és refrénjében népdalaink szóhasználatára ismerhetünk: Pattogó ostorral Hajtottam négy ökröt, Szedtem a virágot, Semmi vágy sem gyötrött; 18 PÁJER Antal 1856. II. 716-720. »230
