Gulyás Katalin – Horváth László – Kaposvári Gyöngyi szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 20. (2011)
Történelem - Puskás Zoltán: Szolnoktól Paokingig (P. Lombos László és a kínai magyar ferences misszió)
PUSKÁS ZOLTÁN: SZOLNOKTÓL PAOKINGIG szert adott, ha szükséges volt, sebet kötözött és sterilizált. Levizsgáztatta az elsőáldozókat vagy az új keresztény-jelölteket. Megáldotta a házasságkötéseket, felülvizsgálta az iskolát és az árvaházat, ha volt. Statisztikát írt, majd a hívek megáldása után összecsomagolt, és a következő falu felé indult. A külmissziók falusi keresztényeinek többsége, bár még a szegények között is kitűntek szegénységükkel, minden alkalommal jószívűen megajándékozták látogatójukat néhány szem gyümölccsel, zöldségfélével. Ajándékot visszautasítani a falusiak szemében nagy sértés, és az illemszabályok szerint legalább a duplájával illett viszonozni, amit a későbbi újralátogatások során a páter meg is tett. 18 0 Amennyiben sikerült később egy-két hitoktatót is kinevelni a falu lakói közül, a misszionárius már reménykedhetett egy új misszió megnyitásának sikerességében. Következhetett a megfelelő helyiség vagy ház keresése a közösség számára. Több esetben a helyi mandarin meghívta ebédre a misszionáriust, ahol kitudakolta szándékát, és hogy mennyi időre szeretne a környéken földet, házat bérelni. 18 1 Ha az idegen modora számára megnyerő volt, akkor akár 45 évet is engedélyezett a 20 év helyett, bár ez nagyon kivételes esetnek számított. Az „örök bérlet" 99 évet jelentett akkoriban. Ha a helyi pártszervezet (Tangpu) is megadta az engedélyt, akkor már meg lehetett írni a szerződést. A fejlődő közösség számára idővel már kápolnát is szükséges volt nyitni. A megvásárolt vagy bérelt házat és a telket körülvevő falakat együttesen rendbe hozták, felépítették, a kiskertekben magyar szőlővenyigéket ültettek. Az ilyen és ehhez hasonló „ideális" külmisszióalapítás azonban nem mindenütt valósulhatott meg, mivel adódtak olyan „elátkozott" falvak is, amelyekről a züllött állapotok miatt kénytelenek voltak a barátok lemondani. 18 2 A vissza-visszajáró, vizitáló misszionárius megjelenése szinte ünnepszámba ment a távoli falvakban, ahol a katekumenek és a helyi keresztények a konfuciánus szertartásokból ismert hangszeres zenével és petárdadurrogtatással fogadták őt. Ilyenkor 10-20 ember is sorban állt megkeresztelkedésre. A pap (szenfu) megérkezésekor előimádkozták a szenfuért szóló imát (szenfu-csing) és a szokásos háromszori fejhajtással üdvözölték. A misszió megnyitása és a kápolna megáldásának ünnepi hangulata sok egyéb helybélit is odavonzott a helyszínre, amely során az újabb katolikus kiadványok szétosztására is alakalom nyílt. A külmissziót végző atyák úgy tapasztalták, hogy a leendő katekumenek szívesen tanulják az imákat és a hittant, és ők lelkiismeretesen felkészítettek mindenkit 180 P. LOMBOS László 1941 /b. 22. 181 A helyi törvények szerint külföldi nem vásárolhatott földet, csak bérbe vehette, meghatározott ideig. A misszió épületeihez tartozó földterületek bizonyos mértékű adócsökkentést élveztek. Ahogyan az országban lévő muzulmánok és buddhisták nem kaptak teljes adómentességet, úgy a katolikusok sem. Az ezzel kapcsolatos tudnivalókat foglalja össze Paul Ubinger CP (passzionista) vikárius generális 1944. október 16-án kelt levele (FL j. n.). 182 Ilyen falu volt például az ólombányájáról nevezetes Hszikuangsa, ahol szinte csak csavargókkal és prostituáltakkal lehetett találkozni. APAP 2005. 82. a keresztségre, a gyónásra és az áldozásra. Ráadásul a miszsziókban nemcsak ünnepnapokon, hanem minden vasárnap is áldoztak és gyóntak is a hívek. Nagy ünnepek alkalmával tarka papírdíszekkel és aranybetűs kínai feliratokkal díszítették a helyiséget. A karácsonyi éjféli mise után elmaradhatatlan volt a rakétadurrogtatás. Előfordult, hogy olykor csalódniuk kellett néhány hitoktatóban, mert rosszul végezték munkájukat, itták a bort, és kártyáztak a helyiekkel, vagy tömték a rizst vasárnaponként a katekumenekbe, „ajándékba". Néha egy-egy hasznavehetetlen, züllött, kártyázó hitoktató miatt egyes környékeken a keresztény összejövetelek már-már érdektelenné váltak, és a megkereszteltek szétszéledtek, bár azért hitüket megtartották. A számon kért hitoktató többnyire a kevésnek tartott fizetéssel próbálta indokolni munkája elhanyagolását. 18 3 Az ilyen és hasonló kifogások semmit nem javítottak a dolgon, és ha nem változott a helyzet, elküldték őket. Néhány esettől eltekintve a misszionáriusok által kinevelt kínai hitoktatók mindig lelkiismeretesen végezték munkájukat, és képesek voltak vigyázni a falvak kis keresztény közösségeire. Több probléma esetleg akkor adódott, ha háború idején a nagy felfordulásban, a megszállók zsarolásának engedve, néhányan széthordták a missziós állomásról a különböző tárgyakat, többnyire azokat, amik a fosztogató katonáknak már nem kellettek. A nyugalom visszaállásával a dolgok nagy részét sértetlenül, titokban visszavitték a misszió kapujához. Előfordultak kisebb-nagyobb, nyereségvágyból eredő hazugságok, feljelentések. Egy alkalommal, 1937. április 5-én P. Lombos Csin nevű hitoktatójával egy Junghszicsiao nevű kis falucskába látogatott, amely a Hszinhuától Paoking felé vezető földút mellett terült el. A látogatás apropóját az adta, hogy a hitoktató ebből a faluból származott, és népes családja és ismerősei bevonásával Lombos megpróbált új keresztény közösséget nyitni. Sajnos azonban dolgavégezetlenül kellett visszatérnie Paokingba, mert a hitoktató, mint kiderült, csak azért csalta a faluba, hogy ismerősei házát minél drágábban próbálja felkínálni neki, lehetőleg a valós ár tízszereséért. 18 4 Általános tapasztalat lett, hogy a kínai ember számára minden hasonló módon elért „eredmény" személyes sikernek számít, és nem moralizálnak a dolgon túl sokat. Máskor a munka elhanyagolása vagy a misszió rizskészletének megdézsmálása jelentette a legtöbb bosszúságot. Ez néha azzal az eredménnyel zárult, hogy az éveken át beinvesztált költség végül egyetlen „lelki gyümölcsöt" sem hozott. Tehát az utazó misszionárius első számú feladata volt, hogy a körzetéhez tartozó keresztény kisközösségeket meglátogassa. Egy-egy területhez több tucat falucska is tartozhatott. Általában havonta egyszer mindenhová eljutottak, megtartották a misét, ellenőrizték a hitoktatás menetét, elbeszélgettek a hívekkel, és próbáltak ilyen-olyan problémáikon segíteni. Ha kellett, némi pénzbeni „gyorssegélyt" is osztottak, és nem ártott 183 A havi 9 ezüst jüan bár nem sok, de szerény megélhetést azért lehetett belőle fedezni, figyelembe véve az alapvető szegénységet. 184 APAP 2005. 93. » 131 «
