Gulyás Katalin – Horváth László – Kaposvári Gyöngyi szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 20. (2011)
Történelem - Puskás Zoltán: Szolnoktól Paokingig (P. Lombos László és a kínai magyar ferences misszió)
PUSKÁS ZOLTÁN: SZOLNOKTÓL PAOKINGIG szolgált követendő példaként, amely kb. 100 leánygyermeknek adott otthont. A tiroli ferencesek önálló gazdaságot és iskolát is építettek hozzá, így szinte saját „családot" hoztak létre a környékbeli kivetettekből. Ez a rendszer szolgált a magyarok által létrehozott két árvaháznak (fiúknak és lányoknak) is mintául Paokingban, amit 1933-ban nyitottak meg. A neve Szent Gyermekség árvaház lett. A bentlakókat, miután kellő módon tápláltak és ellátták, nevelőszülőknél próbálták elhelyezni, akik ezért havi támogatást is kaptak. Kötelesek voltak havonta a ház vezetőinek, elsősorban P. Gábris Gráciánnak megmutatni a rájuk bízott gyereket, betegség esetén akár többször is. Amikor a cseperedő gyerekek elérték hatodik életévüket, visszakerültek a közösségbe. Iskolába jártak, szakmát tanultak, kézimunkára, főleg ruhaszövésre tanították őket. A leányiskolában felállított tucatnyi szövőszéken a lányok a nővérekkel együtt függönyöket, szőnyeget, ágyneműt, ruhaneműt készítettek. Saját ruháikat és későbbi stafírungjukat is itt készítették el a szegény, föld nélküli keresztény családok nőtagjai. Munkájuk némi pénzbeni forrást is jelentett a missziónak, mert a leányok által készített szövetek (vásznak, harisnyák) egy részét a piacon értékesíteni tudták, így újabb fonalakat vagy élelmiszereket vásárolhattak. A textíliák bevételéből a készítőknek is jutott némi fizetés, vagy ha kellett, gyógyszereket vettek belőle, ami főleg háborúk idején óriási dolognak számított. 16 7 Az árvák, felnőttkoruk eléréséig (17-18 év) napjaik nagy részét az árvaház falain belül töltötték, míg nem akadt egy vőlegénynek való, aki kiválthatta a leendő menyasszonyt. Esküvő előtt két-három hónapos hitoktatáson kellett részt venniük, s ha szükséges volt, a vőlegénynek is meg kellett keresztelkednie. Az árvák és az árvaház ügyében a ferencesek patrónusra találtak a helyi hivatalnokok körében, és a városi mandarin maga terjesztette fel a tartomány kormányzójához a különböző hivatalos kérelmeket. Rövidesen a ferences nővéreknek már 32 bentlakóról kellett gondoskodniuk, számuk később 5060 fővel állandósult. A misszió története során többször előfordult, hogy az átvonuló kommunista hordák végigfosztották vagy pénzért zsarolták Hunan tartományt, a templomot és az árvaházat feldúlták, de a szerzeteseknek és a nővéreknek nem esett bántódásuk. Ugyanebben az időben például a tiroli provincia öt misszionáriusa esett áldozatul a kínai belháborúknak. Egyszer fordult elő a paokingi misszió történetében, hogy a háborús viszonyok közepette szünetelő ellátmány 16 8 miatt kénytelenek voltak csökkenteni az étkezők számát, és plakátokon kihirdetni, hogy amennyiben lehet, az árvákat helyezzék el rokonoknál, mert pillanatnyilag a misszió nem tudja befogadni a kapukba kitett gyermekeket. 16 9 E rendkívüli események ellenében maradási feltételeket volt képes biztosítani a kivetettek számára. A telepet 1864-ben alapították, majd 1902-ben P. Jukitta olasz ferences építette újjá. P. KÁROLYI Bernát: Fukiatsung. In: Katolikus Élet, Szolnok, 1930. június 20.180-182. 167 APAP 2005.151. 168 A magyar missziót támogató szervezetek listáját lásd a mellékletben. 169 APAP 2005.150. re, ha helyben nem sikerült, akkor a missziós atyák, levelezések útján, megpróbáltak magyarországi nevelőszülőket keresni és találni néhány jobb magaviseletű és szorgalmas gyerek számára. 17 0 A Kisebb Testvérek által fenntartott missziók lelkipásztori tevékenységéhez kezdettől fogva mindig szorosan hozzátartozott az árvák gondozása, különösképpen a gyermekek és a nők életkörülményeinek javítása. Tehát mai szóval élve, az „élethez való jog" törvényéhez való ragaszkodással újították meg azt a régi lelkipásztori eszményt, amely a szegények gondozását és az oltár kenyerének kiosztását tekintette legfontosabb feladatának. Emellett természetesen napi rendszerességgel szakítottak időt a közös játékra, a derű perceire. A misszió fennállása idején csak az önzetlen segítségnyújtás stratégiája volt a magyarok számára az elfogadott, kidolgozott, egyúttal a ferences karizmához is legméltóbb út. Külmissziók A misszionáriusok egy része a misszió központjában élt, ahol tehát kórház, iskola és árvaház is működött, a teendőket pedig megosztották a szatmári nővérekkel. Mások a központ környékén, kisebb városokban (pl. Hszinhua) laktak, vagy a falvakat járták, de rendszeresen vissza-visszajártak Paokingba, ahol mindenkinek volt saját lakrésze. A nyári egy-két hetes vakációt és az egyhetes lelkigyakorlatokat is ott töltötték közösen. A missziós terület vidéki településeinek élete körülbelül megfelelt a Lao-ce által ideálisnak tartott elvárásoknak. 17 1 E .kicsiny országok" többsége csupán néhány család által lakott település volt, egymástól két-három kilométeres távolságra. A falvak többsége hagyományos módon, sárral döngölt fallal volt körülvéve, a közöttük lévő területen ún. „kisparcellás" gazdálkodás folyt. 17 2 Legeltetésre már nem volt hely. Az ország nagyvárosaiban történő ipari fejlesztések eredményeképpen a mezőgazdasági technológiák alig jutottak el vidékre, az emberek szinte ugyanazokkal a módszerekkel és eszközökkel művelték földjeiket, mint már sok évszázada. Nem törekedtek újításokra, nem kísérletezgettek, hanem végezték a jól ismert mozdulatokat generációkon át („már ükapám is így csinálta"). A falusiak közül sokan jóformán el sem hagyták a környéket életük során. A rendszertelenül felállított, három-öthelyiséges házakban a nagyszülők, a szülők és a gyerekek együtt éltek nagyon egyszerű körülmények között. A legszegényebbek csak egyszobás, tapasztott házban laktak, tűzhely, kémény és konyha nélkül, az ablakokra üveg helyett olajozott papír volt felerősítve. A kormos falú szobában tartották a gabonát (búza, kukorica, köles, cirok), az élelmiszereket és mindent, amit féltettek, beleértve a háziállatokat is. A ház földjén ülve étkeztek, férfiak 170 Például a 12 éves Hsziao („Tisztelettudó") Tomi, akit P. Károlyi Bernát hozott Magyarországra 1937 decemberében. APAP 2005. 93. 171 „Legyen az ország kicsiny, s a nép kevés..." (Tao-tö-king, 80. vers) Az „aranykort" idéző ősi közösségideál jellemzőit tárgyalja ECSEDY Ildikó 1987. 76-112. 172 A kínai gazdaság hagyományos működéséről lásd DAWSON, Raymond 2002.146-165. » 129 «
