Gulyás Katalin – Horváth László – Kaposvári Gyöngyi szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 20. (2011)
Történelem - Puskás Zoltán: Szolnoktól Paokingig (P. Lombos László és a kínai magyar ferences misszió)
PUSKÁS ZOLTÁN: SZOLNOKTÓL PAOKINGIG ellen is. 10 4 1935. november 23-tól már a magyar missziósok is értesülnek arról, hogy legalább százezer kommunista hatolt be Hupej tartományból Hunanba, és amerre elhaladnak, rablás, gyújtogatás, öldöklés mindenütt. A kommunista erők egyik Ho Lung által vezetett egysége a szomszéd Hszinhuan elfoglalására készült. A gazdagabbak, amint lehetett, elhagyták lakhelyeiket, és mentették, ami menthető volt, vagy elrejtették értékeiket. A külterületen szolgáló atyák, felkészülve a kitelepítésre, összeszedték az értékesebb holmikat, és ládákba zárták. A misszionáriusok tulajdonát képező könyveket pedig szétosztották a misszió iránt „jobb akaratú pogány" családok között, hogy őrizzék meg addig, amíg nem normalizálódik a helyzet. Visszavonták a bérmálási terveket, magukhoz vették az oltáriszentséget, a kelyheket, ostyatartókat (cibórium) és a szentségtartókat (monstrancia), és visszamenekültek a misszió központjába, Paokingba. A várost Csang erői felügyelték, aki maga is keresztény lévén, nem engedte bántani a misszionáriusokat. 10 5 Mivel jelentős katonai erőt állomásoztatott Paoking környékén, ezért a kommunista csapatok soha nem tudták végleg megszállni a várost, bár Hu Long seregének 1935. november 28-án sikerült egy időre elfoglalnia a legnagyobb külmissziós bázist, Hszinhuant. „A kommunisták, amikor megérkeztek a missziónkba, szinte azonnal a külföldi misszionáriusokat keresték. És mivel minket már nem találtak, mindent elloptak a missziónkból, ami csak mozdítható volt. Amit pedig a kommunisták otthagytak, ellopta a hitoktatónk, Peng és a szolgánk, Tan. (...) Missziónk első és legfőbb rablói Hszinhuában a saját segítőink voltak. (...) a kommunisták buzdították a bátortalan népet a misszió ellen, hogy rombolja le és ürítse ki missziónk házait. Ezt szívesen megtették. Teljesen kiürítették: elloptak minden mozdítható dolgot, az ajtókat és az ablakokat is, az ablakok vasrácsait kihúzták a ház falaiból. Csak az összerombolt falat és a tetőt hagyták ott!'™ 6 Aki nem engedelmeskedett a felbujtásnak, azokat kegyetlenül megbüntették, vagy lemészárolták. Senkit és semmit nem kíméltek. Nemcsak a misszió, de a város kereskedőinek vagyona is hasonló sorsra jutott. Ez idő alatt Paokingban Csang tábornok és katonai vezetői arról tanácskoztak Hunan tartomány kormányzójával (Ho Csien), hogy hogyan tudnák a kommunistákat kiűzni Hunan tartomány határain kívülre. A dolog érdekessége, hogy e tanácskozásokra meghívták P. Károlyi atyát is, mint a térség jó ismerőjét és „nagy tiszteletben álló, művelt nyugati" lakóját. A tárgyalás azzal végződött, hogy a résztvevők elhatározták: a kommunistákat visszaverik az északi szomszéd tartomány, Hupej területére. A véres ütközet azonban elmaradt, mert a kommunista horda ellenállást nem tanúsítva, önként kihátrált Hunanból. A karácsonyt a misszió lakói már a legnagyobb örömünnepléssel és hálaadással ülték meg. 104 GERNET Jacques 2001.481. 105 Egyes kutatók szerint toleráns magatartása csupán annak volt köszönhető, hogy túlságosan is függött az amerikai és brit támogatástól. PANIKKAR, M. K. 1993. 296. 106 APAP 2005. 87. A japánok 1931 óta tartó, de szűnni nem akaró étvágya végre jobb belátásra intette a szembenálló feleket, és sikerült „egységfrontot" létrehozniuk 1937 áprilisában. Az agresszorok ugyanis addig semmilyen ellenállással nem találkoztak, akadálytalanul haladhattak a déli tartományok felé, és foglalhatták el a fontosabb városokat. A kínaiak összefogása miatt végül lelassult az előrenyomulás. 1938. augusztus 18-án Paoking is bombázás alá került, de a várost nem szállták meg. Azonnal elkezdték a sebesültek ellátását és a romok eltakarítását, amelyben a magyar misszionáriusok segítségére is számíthattak. 1939. szeptember 17-e és október 6-a között a japánok közvetlenül a tartományi fővárost, Csangsát támadták százezerfős sereggel a missziótól északkeletre, de a kínaiak visszaverték a rohamot, és sikerült elvágniuk az utánpótlási útvonalakat. A következő év elején Paokingot újra bombázzák. Ekkor már a missziós épületek is megrongálódtak, de a templom hihetetlen módon épségben maradt. 10 7 Ettől függetlenül már szinte sehol nem voltak alkalmasak a feltételek a missziós munka elvégzéséhez. 10 8 Az anyagi források elapadtak, a római Hitterjesztés Kongregációjától nem érkezett meg semmilyen anyagi támogatás. A misszionáriusok teljesen a külföldi szervezetek gyorssegélyeire és a kínai keresztények adományaira voltak utalva, de leginkább önmagukra. Az infláció az egekbe szökött, a szárazság miatt a földek szinte műveihetetlenné váltak, így nem csak a lakosság, de a vidéken állomásozó katonák sem tudták saját ellátmányukat fedezni. A japánok számára fontos tartományi fővárosban, az 1941. szeptember 27-30. közötti napokban súlyos utcai harcok bontakoztak ki a kínaiakkal, a légierő és a tengerészet bevonásával. Az ott állomásozó olasz ferenceseket elzavarták. „A japán hadsereg megérkezett Csangsához; itt egész napon át riadót jeleznek. Paoking népe nagyon retteg. Ezer és ezer sebesült katona jött naponta a város katonai kórházaiba. Az a hír járja Paokingban, hogy Csangsa elesett." 10 9 Végül is a fővárosból sikerült visszaverni a támadást, de közben lakosságának jó része áldozatul esett. 11 0 A misszióba özönlő emberáradat visszaszorítására P. Lombos prefektus kénytelen volt a helyi mandarin (Laj) segítségét kérni, de próbáltak mindenkit kellően ellátni. Az év végén még újból támadás érte a várost, de a kínai túlerő visszavonulásra kényszeríttette a „japán ördögöket". A megszállókkal szembeni sorozatos kapituláció és területátadás a hazafias érzelmű kínaiakat meglehetősen dühítette, akik a japánbarát politikusok elleni merényleteket készítettek 107 „Többen látni vélték a környéken, hogy a misszió temploma felett egy fehér lepelbe öltözött ragyogó női alak lebegett, és a lövedékek irányt tévesztettek. A nép úgy vélte, hogy maga a Boldogságos Szűz Mária az." THUN Albin 1997. 20. 108 A tamingi magyar jezsuita misszióban uralkodó állapotokról értesíti P. Lombost P. Kékessy Imre SJ 1940. január 27-én kelt levele (FL jelzet nélkül) 109 APAP 2005.123. 110 Mint Lombos naplójából kiderül, az összecsapás együttesen kb. 230.000 fős emberáldozatot követelt, ebből 140.000 volt civil lakos. APAP 2005. 123. »119«
