Gecse Annabella et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 18. (Szolnok, 2009)
Történelem - Havassy Péter: Várurak és várúrnők a középkori Gyulán
Történelem A választást követően János király kinevezi Temes vármegye főispánjának, majd temesvári kapitánynak, s végül még ebben az évben váradi püspöknek is. Szapolyai annyira bízott Czibak hűségében, hogy Ferdinánd meginduló nagy hadjáratában a püspök csapatainak védelme alá helyezte magát. Imre főpapot egyre inkább János király fővezérének nevezték, s és ilyen minőségben vett részt a Cserni Jován csapatai elleni hadjáratban, s nyerte meg a döntő csatát 1527 júliusában. Czibak 1529. július 17-én körbezárta Gyulát és a várat, s 1530. március 16-án át is adták neki. Ezt követően elfoglalja Vajdahunyad és Világos várát, s 1532-ben és 1533-ban Gyulán tartózkodik, mert János király is itt száll meg, de nem a várban, hanem a plébánián. Tehát Czibak tekintélyét nemcsak váradi püspöki mivolta, hanem az is növelte, hogy jelentős várak és nagyszámú katonaság volt a kezén, ráadásul 1533-tól még az erdélyi vajda méltóságát is elérte, s ezt többen nem nézték jó szemmel, köztük Lodovico Gritti, a király kincstartója, később kormányzója, aki sokak szerint János trónjára áhítozott. Czibak, aki gyerekkorától rendíthetetlen hűséggel szolgálta Szapolyait, nem nézhette jó szemmel a velencei kalandorból kormányzóvá előlépett Gritti mesterkedéseit. Amikor Szapolyai Isztambulba küldi, távollétében nyíltan szervezkedni kezdett Gritti ellen, aki ennek hírére mintegy 4000 fős sereggel megjelent Erdélyben, és magához rendelte a nemességet. Czibakkal elhitették, hogy nem esik bántódása, ezért kétszáz fegyveres kíséretében elindult Brassó felé. 1534. augusztus 11-én este Felmérhez értek, ahol tábort ütöttek. Éjjel azonban Gritti emberei, Batthyány Orbán és Dóczi János vezetésével, magyar és török katonákkal rájuk törtek, hosszas küzdelem után a püspököt lefejezték, testét megcsonkították. Szapolyai Várad biztonságában figyeli az eseményeket, s nem tesz semmit, azonban Erdélyben valóságos népfelkelés tör ki. Czibak Imre rokonsága, Patócsi Miklós vezetésével, az erdélyi rendek és Petru Rare§ moldvai vajda támogatásával szeptember 29-én elfoglalják a Gritti által eltorlaszolt Medgyest, s a kalandort cinkosaival együtt megölik. Patócsi azonban Gritti egyik emberét, a paduai Francesco Della Valle pohárnokmestert és főkomornyikot életben tartja, s sokáig a gyulai várban őrizteti. Patócsi, nagybátyja halála után, megkapja a gyulai és a világosi várat uradalmaikkal együtt, de övé volt Kecskemét városa, s a jeles családból származó felesége, Bethlen Erzsébet révén Bethlen vára is. A gyulai uradalom számított azonban a legértékesebbnek. János király halála 1540 júliusában azonban a gyulai várat, illetve annak mindenkori birtokosát a következőkben még inkább a politikai áramlatokba sodorta. Szulejmán Szapolyai fiát, a kis János Zsigmondot elismerte magyar királynak, s tulajdonképpen Patócsi érdeke is II. János megerősítése volt, mert Ferdinánd túlsúlyba kerülésével Brandenburgi György ellen elveszthette volna Gyulát, Báthory András ellenében pedig Világosvárat. 1541 decemberében a két király küldöttei megkötik a gyalui egyezményt, melynek a mi témánk szempontjából az a lényege, hogy Patócsi Miklós mégis hűséget fogad Ferdinándnak, másik két jelentős megyei birtokos, Székely Benedek és Ábránfi István nevében is, ezzel a lépéssel maga Békés vármegye is behódolt, cserébe Miklós megtarthatta birtokait. Azonban már nem sokáig élvezhette megőrzött javait, mert pár hónap múlva, 1542 elején meghalt. A Gyulával foglalkozó szakirodalom egyöntetűen állítja, hogy Patócsi Miklósnak nem maradt örököse, s ezért öccse, Ferenc örökölte javait, s lett többek között Gyula ura is. Valóban az lett, de valamilyen korábbi megegyezés alapján, talán még Czibak idejéből, mert Miklós és - az oklevélben egyértelműen megjelölve, hogy Bethlen Erzsébettel közös gyermekei Patócsi Ferenc, Miklós, Boldizsár, Gáspár, Lajos és János még 1552-ben is osztozkodnak birtokaikon. Mindenesetre Ferenc az egyik legnagyobb birtokosnak számított, s felesége nyilván még tekintélyesebbé tette javait, mert a dúsgazdag gróf Thurzó családból (amelybe a Fuggerekis beházasodtak) származó Margit volt. Azonban Ferenc nem fogadta el a gyalui egyezményt, mert Ferdinánd nem tett egyértelmű ígéretet, hogy megtarthatja várait. A király mindenesetre kételyeket támasztó nyilatkozatot tesz: „...ami Patócsy Ferenc úr ügyeit illeti Gyula és Világos várakat illetőleg, mivel e jószágok nagy férfiaké, ő felsége alkudozni fog velük, és tehetsége szerint igyekezni fog, hogy Patócsy úr kívánaténak elég tétessék." Tehát Ferdinánd nem merte felvállalni György őrgróf és Báthory elvesztését. Ettől kezdve azonban Izabella királyné és János Zsigmond pártján áll Patócsi, s Fráter Györgynek is ellenfele lesz. György barát 1543. február 11-éré összehívta Gyulára az „országgyűlést”, nyolc megye tanácskozását, melyen királynőnek ismerték el Izabellát, tehát tulajdonképpen elutasították a Habsburg fennhatóságot, sőt élelmiszerek szolgáltatását szavazták meg a törökök számára. Az 1544 augusztusában Tordán tartott gyűlésen a dél-tiszántúli vármegyék, köztük Békés, sorsukat egyértelműen Erdélyhez kötötték. György barát azonban mégis tető alá hozta a nyírbátori szerződést 1549-ben, melynek értemében Izabella különböző kárpótlásokért lemondana országrészéről, melyet Ferdinánd nevében Fráter György kormányozna. A török azonban György fejét követelte, s Erdélyben polgárháború tört ki, melyből több szerencsés körülmény összetalálkozása miatt György került ki győztesen, aki az Izabella oldalán álló Patócsit rövid időre börtönbe záratta. Alapvető változás áll be Patócsi megítélésében, amikor az 1551-52. évi nagy török hadjárat megindulása egyre fenyegetőbbé válik, s a gyulai vár szerepe felértékelődik. György barát felismerte, hogy az egész Tiszántúl elvész, ha a király nem egyezik meg Patócsival. Mindenesetre Ferdinánd gyorsan válaszol, s megígéri, hogy Patócsit a vár birtoklásában nem háborgatja. Ezt követően hosszas huzavona kezdődik, melynek végkicsengése az, hogy végül Patócsi köteles minden hadiszerszámmal együtt 1552. május elsején 109
