Gecse Annabella et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 18. (Szolnok, 2009)
Történelem - Bagi Gábor: A Tiszazug a Mária Terézia-féle úrbérrendezés idején
Történelem Bagi Gábor A Tiszazug a Mária Terézia-féle úrbérrendezés tükrében* A török kiűzése után a Tisza és a Körös alsó folyása által közrezárt Tiszazug Heves vármegye része lett. Csongrád megye határa már korábban a két említett folyóig szorult vissza, és a XVIII. század eleji határviták lezárása végül ezt a helyzetet törvényesítette és véglegesítette. I. A táj elvadulása, átalakuló birtokviszonyok Rákóczi-szabadságharc végére a Magyar Alföldhöz hasonlóan a Tiszazug településrendszere is jórészt elpusztult, és az újratelepülés sajátosságainak megfelelően számottevő átalakulás előtt állt. Amíg a Mohács előtti korban a területen jelentősebb központok, mezővárosok nem alakultak ki, addig az újranépesedés a települések közötti új, jelentősebb hierarchia kialakulását eredményezte. Hogy pontosan mennyit változott a Mohács utáni két évszázadban a táj képe, azt igen nehéz meghatározni. Bizonyos, hogy számottevő mezőgazdasági művelés alá vett területek vadultak el ismét. A legfeltűnőbb bizonnyal a szántóterületek nagyarányú csökkenése volt, de szőlők pusztulása, a rétek és legelők rendszertelen használata, a futóhomok terjedése is általános jelenséggé vált. Ugyancsak súlyos következményekkel járhatott a vizek szabályozatlansága. A folyóvizek a korábbiaknál jóval nagyobb területeket önthettek el, és változtathattak időlegesen vagy állandóan mocsárrá. Hogy pontosan mely részeken volt ez a folyamat jelentősebb, arra pillanatnyilag még nem válaszolhatunk, ám egy dolog mégis elgondolkodtató. Nevezetesen az, hogy a Körös innenső oldalán egyetlen régebbi település sem éledt újjá 1711 után. Mindez bizonnyal több tényezővel is magyarázható, ám a felsorolt okok szerepe mégis meghatározó lehetett. Az elnéptelenedéssel párhuzamosan a török után a birtok- viszonyok is jelentősen átalakultak. Számos korábbi történeti család kihalt, másokat a kuruc mozgalmakkal való kapcsolat miatt fosztottak meg birtokaiktól, ismét mások pedig a fegyverváltságot nem tették le. Az új helyzetben alig néhány nemesi család vált a Tiszazug urává. Cibakházát, illetve a XVIII. századra pusztásodott Sárszöget, Gyügért és Istvánházát az 1630-as évektől a Földváry család birtokolta. (E javakat a Bernátfy família egy kihalt ágától örökölték, amely viszont beházasodás révén a XV. században még jelentős Jenőiektől nyerte el.) A bir* A tanulmány az 0TKA K 68902. szám alatt futó Tiszazug-kutatás keretében készült. tokszerző Földváry György gyermekei, majd férfi- és nőági leszármazottai a Földváryak egy-egy ágát (linea) alkották, akik az osztatlan birtokok jövedelméből rokonsági fok alapján részesültek. Végeredményben tehát Földváry György leszármazottai nemesi közbirtokosságot hoztak létre. Mivel az 1710-es évekre a közbirtokossági tagok száma 40, míg a század végére száz fölé nőtt, a birtokok és a bérleti rendszer felosztása nem volt célszerű. Ezért az egészen a jobbágyfelszabadításig létezett.1 Problémásabb ennél Tiszaföldvár birtoklástörténete, melynek határába a XVIII. századra Homokszállás és Tatári (Tatárszállás) is beolvadt. E birtokokon az 1600-as években a Széki, Semsei, Recski, Bosnyák, Hamvay, Bory, Vitéz, Háncsok családokat említették. 1693-ban a Bosnyák leszármazott gróf Forgách Simon és Bertóthy István szolnoki kapitány szerezte meg, és 1703-ban is őket említették itt Farkas Ferenccel együtt. 1711-től a Rákóczi és Forgách birtokrészt az Udvar lefoglalta a Kincstár számára. 1722-ben özvegy Bertóthy Imréné Divinyi Anna Borbála nevű testvére fiára, Olasz Lászlóra hagyta egész itteni birtokát. Ő előbb megindította a visszatelepedést, majd 1727-ben eladta javait Podmaniczky Jánosnak. így az egyik fél birtokrészre a birtokszerző Podmaniczky (Gombos puszta és a sápi rét ellenében) a Királyi Kincstártól nyert adományt, míg a másik felet Martfű pusztával 1200 forintért vásárolta meg.2 A Sáp pusztát magába olvasztó Nagyréven 1638-ban a birtokos Nagyréviek férfiága kihalt, ám a lányágból Nagyrévi Piroska, valamint a rokon Harangi János és István megakadályozta az eladományozást. 1662-ben Piroska Harangi János és Mátyás szoboszlói lakosokra hagyta itteni javait.3 Harangi János 1711 után a települést megváltotta, majd újratelepítette, és 1719-ben maga is ide költözött. 1742-ben a Nógrád megyei Vajda László a családtagok tiltakozása ellenére megvásárolta özvegy Harangi Istvánné birtokrészét, és maga is birtokos lett. 1770-ben jobbágyokkal ez a két család rendelkezett, bár mellettük - talán beházasodottként - még a Farkas és a Pélyi Nagy nemesi famíliákat is említették. Tiszakürt, Tiszasas és Tiszaug a XVIII. század legelején Mihályi Deák Pál huszárezredes kezébe került, aki hamarosan gróf Schlik császári tábornokkal keveredett birtokvitába. Deák özvegye Almásy Ágnes másodszorra rapini Stösszel Kristóf (7-1754. jún. 18.) Heves megyei alispánnal kötött 1 DÜMMERTH Dezső 1982. 207-260. 2 BAGI Gábor 2002. 57-58., 69. 3 ILLÉSSY János 1900. 941. 113
