Gecse Annabella et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 18. (Szolnok, 2009)

Irodalom- és művészettörténet - Szabó István: Ami Szolnokot országosan is ismertté tette VIII. A Szolnoki Művésztelep 1949–1950

Irodalom- és művészettörténet elejétől 1948 végéig tartó periódus) a tavalyi kiállítás volt az első, amelyen képzőművészeinknek a szocialista realizmus felé való törekvése meglátszott. AII. Magyar Képzőművészeti Kiállítást azonban bizonyos felkészültséggel várja a közön­ség. Hiszen most már van mihez mérni a megtett utat... A II. Magyar Képzőművészeti Kiállítás kétségtelen fejlő­dést mutat az elsőhöz viszonyítva. Amikor ezekről az ered­ményekről beszélünk, feltétlenül rá kell mutatni arra is, hogy művészeink elmúlt évi munkáját milyen tényezők segítették. 1. Elsősorban meghatározta képzőművészeink útját és fel­adatait a Magyar Dolgozók Pártjának II. kongresszusa, amely világosan megszabta a képzőművészet helyét és jelentősé­gét a kultúrforradalomban. 2. Másodsorban meg kell említenünk a Moszkvában rendezett „Magyar Képzőművészeti Kiállítás”- t. Az az ér­tékelés, amelyet a kiállítás a szovjet műtörténészektől, műkritikusoktól és művészektől kapott, igen nagy jelentőségű volt képzőművészeink munkájában. 3. Harmadsorban nagyjelentőségű volt képzőművészeink moszkvai és leningrádi tanulmányútja, ahol személyesen is megismerkedhettek a szovjet képzőművészeti élet munka- módszereivel és eredményeivel...”™ A második nagy, műcsarnokbeli országos seregszemléről - miként az elsőről is - a kiállítás szerény, bár ekkor már nemcsak szöveges, hanem 33 alkotás fekete-fehér fotóját is tartalmazó illusztrált katalógusán kívül - a háború utáni korszak szűkös anyagi lehetőségeihez képest színvonalas album is jelent meg, 53 jó minőségű, többségében egész ol­dalas illusztrációval, s függelékként a kiállító művészek rövid pályaképével. Előszóként a kiadványhoz a festők doyenje, a Kossuth-díjas Csók István, a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége elnökének a kiállítás megnyitásán mondott beszédét társították. A két kiadvány előszava szinte szóról szóra megegyezik. Látszik az azonos kezűség, látszik, hogy ugyanaz a személy az összeállítója mindkét bevezetőnek, melyet az ekkor már 86 esztendős idős művésznek - hogy a szövegnek súlya is legyen - a kezébe-szájába adtak. Ugyanúgy, mint a névtelen katalógusszöveg írója, Csók is Révait idézi, mondván: „...a miniszter elvtárs (az I. Ma­gyar Képzőművészeti Kiállításon elhangzott) megnyitó- beszédében úgy az elért eredményekre, mint a hiányos­ságokra rámutatott és ez a mostani (vagyis a II. Magyar Képzőművészeti Kiállítás) a magyar művészetnek ezen ala­puló, egyéves komoly fejlődését mutatja. Örömmel látom a kiállításon, hogy a magyar képzőművészeti élet legkiválóbbjai szeretettel és érdeklő­déssel fordultak a magyar dolgozó népet legjobban érdeklő témákhoz. Példa erre nem egy mű, amely a történelemmel foglalkozik, akár a régmúltból, akár a közelmúltból - a mun­kásmozgalom életéből - veszi mondanivalóját. Nem egy fiatalabb művészünk munkájában látunk komoly haladást, vannak olyanok is, akik a tavalyi kiállításon részt sem vettek vagy csak igen szerényen szerepeltek, a mosta­nié pedig komoly alkotásokkal lépnek a közönség elé. Azok a művészek, akik tavaly Munkácsy-díjat kaptak, legnagyobb részben bebizonyították, hogy a Magyar Népköztársaság ál­tal alapított új képzőművészeti díjhoz méltóan fejlesztik to­vább tehetségüket. Nagy örömmel látom a fiatal művészgárda izmos tehet­ségét és kérem őket, ne álljanak meg a megkezdett jó úton és teljes erővel, lelkesedéssel, lankadatlanul haladjanak to­vábbra is azon az úton, amelyet a nagy magyar hagyomá­nyok és a szovjet képzőművészet példája megvilágít. Különös örömmel köszöntőm a Kiállítás falain az idős, sőt a legidősebb művészgeneráció alkotásait. Képzőművészeti életünk erejét és lehetőségeit példázza az a tény, hogy ezek a mestereink milyen friss és eleven alkotásokkal szerepelnek ezen a kiállításon. A grafikai művekkel kapcsolatban megállapítható, hogy művészeink egy része igen színvonalas, harcos grafikai műveket állított ki. Más része azonban a kiállított grafikák­nak még nem tudja betölteni az a hivatást, amelyet ettől a műfajtól - amely a leggyorsabban tud reagálni a társadalom igényeire - joggal elvárhatunk. Általánosságban az egész kiállítással kapcsolatban meg­állapítható, hogy művészeink több gonddal és szeretettel dolgoztak a maguk elé tűzött feladatok megoldásán, a képek és szobrok művészi színvonala hatalmasat fejlődött, bár im- itt-amott még jelentkezik olyan alkotás is, amelynél látszó­lag a művész túl gyorsan akart sikereket elérni, amelyekhez szakmai vagy eszmei felkészültsége még nem elegendő. Nekünk művészeknek mindenképpen az a célunk, hogy a kultúra nagy alkotásait ne rombolják, ne pusztítsák el. Ez a békevágy kifejeződik a művészek alkotásaiban is... ”75 Beszéde további részébenben Csók is ugyanazokat az erényeket és hibákat emelte ki a két kiállítás viszonylatában, mint a szerényebb megjelenésű kiállítás-katalógus névtelen­je. Vagyis, hogy: „a. képzőművészeti életünk elmaradt a grafika területén; b. a portréművészet nem részesült megfelelő megbecsü­lésben művészeink előtt; c. történelmi képfestészetünk (az első országos sereg­szemlén) úgyszólván nem volt.”76 A névtelen írás azonban tetézi a Csók szájába adott ki­állításnyitó „gondolatokat”. Mindenekelőtt leszögezi, hogy a második seregszemle „...kétségtelen fejlődést mutat az előzőhöz viszonyítva...”77 Mely „eredményt”, pozitív fejlődést 74 Előszó. In: KATALÓGUS II. 1-2. 75 CSÓK István é.n. 3. 76 Előszó. In: KATALÓGUS II. 1. 77 uo. 2. 629

Next

/
Oldalképek
Tartalom