Gecse Annabella et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 18. (Szolnok, 2009)
Irodalom- és művészettörténet - Szabó István: Ami Szolnokot országosan is ismertté tette VIII. A Szolnoki Művésztelep 1949–1950
Irodalom- és művészettörténet Ugyanebben a folyóiratszámban még többször is olvasható vele kapcsolatos hír: a festőszakosztály szeptember 7-én tartott értekezletén „Benedek Jenő a sajtóban eddig megjelent kritikákkal foglalkozott...’’55, illetve: „...az Elnöki Tanács vásárolta meg Benedek Jenő Szovjet-magyar barátság c. festményét...”] a Honvédelmi Minisztérium A nép fia c. vásznát, a Szépművészeti Múzeum pedig a Mit láttam Benedek Jenő: Szovjet-magyar barátság (1950) a Szovjetunióban? c. festményét.56 Futott hát vele a szekér, hiszen méltatásokat kapott, jegyezhetett ebben az esztendőben továbbra is. Radó János az I. Magyar Képzőművészeti kiállítás mérlegét megvonva úgy értékelte, hogy „...a kiállítás egyik nagysikerű képe a Mit láttam a Szovjetunióban?. Számtalanszor hallhattuk, amint egyszerű dolgozó parasztok álltak meg a kép előtt és mondották: „...éppen így volt nálunk is" Kell-e ennél meggyőzőbb kritika? Benedek Jenő napjaink egyik legfontosabb problémáját és eseményét festette meg. A Szovjetunióból hazajött parasztküldöttség tagjainak beszámolója nagy eseménye a magyar falunak. Benedek képén világosan érzékelhető haladó gondolkodású dolgozó parasztságunknak az az őszinte szeretete és érdeklődése , mellyel az élenjáró szovjet mezőgazdaság felé tekint...”57 58 * Voltak persze szakmai szempontú elismerések is a méltatások között. Pogány Ö. Gábor a Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társulat Művészeti Szakosztályának első ülésén, október 13-án azért dicséri, mert „...Benedek Jenő Koszta Józseftől Bihari Sándorhoz pártolt a kiállításra készülőben...”55 A méltatok között találjuk a balos elkötelezettségű ítészt, Rabinovszky Máriuszt is, aki azonban egész életében csakis szakmai alapozottsággal mondott véleményt művészekről, műalkotásokról. 1950-ben is ezt tette Benedek Jenővel kapcsolatosan, „...képei első látásra mindenkit megragadtak, de a többszöri látás nem használt képeinek - és nem a mesterségbeli színvonala miatt. Amit a kép mondani akar, azt egyszeri, tüzetes megnézés alkat- mával ki lehetett meríteni. Nagyon jó típusokat választott, nagyon jó témát dolgozott fel, de mégsem adott újat a többszöri megnézésre. Pozitívumként a kép javára kell írni mégis a szerencsés témaválasztást, a néhány igazán megnyerő embertípus ábrázolását és a közérthetőséget...”53 Kritizáló megjegyzést csupán egyetlen pályatárs tesz, aki a kiállított képek közé szervezett ankéton a Szövetség többi tagjával együtt végigjárva a termeket megjegyzi, hogy az „...nincs elmélyítve, az egész felületes, megelégszik a riportszerű közvetítéssel...”60 Benedek tehát - mint a Szolnoki Művésztelepet országos fórumokon is reprezentáló, ambiciózus, tehetséges festő- mindenütt sikeresen szerepel, s a sikerektől nekibuzdulva rendre nyilatkozatokat is tesz. Képcímeit is másképpen adja, mint neves pályatársai. Míg Bernáth, Szőnyi megelégszenek egy-egy tematikára utaló megnevezéssel, csakhogy a kívánalomnak megfelelően teljesítsék a velük szembeni elvárásokat (Krumpliszedők, Család), ám egyébként korábbi témáiktól, stílusuktól lényegében soha el nem szakadva folytatják egyre kiteljesedő életpályájukat, Benedek éppen az ellenkezőjét produkálja mindennek. Kezdetben pasztózusan festett falusi életképeket, portrékat, embercsoportokat ábrázol jó művészi színvonalon, belenevelődött realista szemlélettel, ábrázolási módszerekkel. Az ötvenes évektől stílusa, hangzatos képcímekkel alátámasztott tematikája a hatalom elvárta irányba lendül. S amikor látja a tetszést, a visszaigazolást, még szóban is rátesz egy-két lapáttal. Mint például akkor, amikor a Szövetség szervezésében 17 műtörténészt, műkritikust, művészeti írót mozgósítva a felkért bizottsági tagok Budapesten száz művésszel, vidéken 12 városban beszélgettek el az I. Magyar Képzőművészeti kiállításra készülő alkotókkal, hogy megtudják: hogyan készülnek erre a mérföldkőnek aposztrofált, országos kitekintésű vernisszázsra. A közlemény képanyaga szerint a fővárosiak közül Csók István, Beck András, Kerényi Jenő, Imre István, Szentiványi Lajos, Domanovszky Endre műtermeiben tettek látogatást, a szöveg szerint a szolnokiakat Benedek Jenő képviselte, aki újabb, igazodó-vonalas nyilatkozatot tett. Ezt Szegi Pál így ismerteti „...Benedek Jenő három hatalmas, többalakos képet festett meg, sőt, aki régi képeit a gyöngéd, sejtelmes víziók ihletét követve vetette vászonra, külön kiselőadást tartott nekünk arról, hogy a modell után való munka- a világ új felfedezését jelentette számára. Hajnaltól alko- nyodásig nem tudta abbahagyni a munkát, úgy rabul ejtette az új, varázsos munkamódszer...” Mintha napjaink csúsztass A Magyar Képző-és Iparművészek Szövetsége hírei. In: Szabad Művészet IV/9. (1950. szeptember) 364. 56 uo. 366-367. 57 RADÓ János 1950. 430. 58 Művészetünk haladó hagyományai és az I. Magyar Képzőművészeti kiállítás. In: Szabad Művészet IV/11. (1950. november) 459. 59 Művészet és az új közönség. In: Szabad Művészet IV/12. (1950. december) 467. 60 Művészettörténeti Intézeti Munkaközösség: A Magyar Képző- és Iparművész Szövetség szakmai ankétja. Szabad Művészet IV/12. (1950. december) 478. 625
