Gecse Annabella et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 18. (Szolnok, 2009)
Irodalom- és művészettörténet - Szabó István: Ami Szolnokot országosan is ismertté tette VIII. A Szolnoki Művésztelep 1949–1950
Tisicum XVIII. tó frazeológiáját használná, amikor a korábbi időszak minden eredményét kisajátítva, azokat a maga felfedezésének nyilvánítja, nem is gondolva arra, hogy azért nem mindenki szenvedett - sem akkor, sem most - teljes amnéziában. S nagyon is jól ismert, hogy mióta az ember fest: modell után dolgozik, vagyis a modell után festés nem a szovjet mintát adaptálni akaró szocreál találmánya, s ezért nem is „új ez a varázslatos módszer”.61 Feltehető, hogy az új szolnoki gárdából a szolnoki műtermeket látogató hivatalos „kérdező biztosok” itt jártuk idején a többi telepi művészt is megkérdezték, megkérdezhették. Nyilatkozatot azonban egyedül Benedek Jenőtől közöltek. Mégpedig azt, amit Benedek szinte már előre begyakorolt, s refrénszerűen ismételt. A helyi sajtó közleményéből ismerjük ugyanis a Szabad Művészet idézett körkérdésére adott válaszával szinte egy időben közzétett híradását, mely szerint „...A haladó képzőművészeknek rendeznek képkiál- lítást Szolnokon a Megyeháza nagytermében augusztus hó 1-én 11 órai kezdettel, mely 3-án délután zárul be. A kiállításon Szolnok és Jászberény városok festőművészei és grafikusai vesznek részt. Név szerint Baranyó Sándor, Benedek Jenő, Botos Péter (=Sándor), Chiovini Ferenc, Patay Mihály festőművészek... (akiknek) képei arra a képkiállításra készülnek, amely augusztus 20-án lesz Budapesten,62 A szolnoki megyeházbeli kiállítás bezárása után ugyancsak a helyi sajtó tárlatértékelő írást közöl, „...a szolnoki és jászberényi művészek készülődnek és a Nemzeti Kiállításra szánt műveikből Szolnokon rendeztek kiállítást... A kiállításon járva örömmel állapítottuk meg, hogy az országos viszonylatban is számottevő Szolnok megyei festők, mind tartalom, mind pedig kifejezés tekintetében elindultak, sőt egyesek biztosan haladnak a szocialista realizmus útján. Erről beszélgettünk a tárlaton időző Benedek Jenő szolnoki művésszel.- Ez azzal magyarázható - mondja -, hogy a Párt és a kormányzat mindent megtett, hogy művészeinket a szocialista realizmus útjára, az egyetlen járható művészi útra segítse. Ez azonban nem elég. Szükséges, hogy a művész öntudatosan meglássa a dolgozó nép küzdelmét és győzelmeit. A művésznek állandó érintkezésben kell lennie a dolgozó néppel, hiszen csak így festhet a népről a népnek. Örülök annak, hogy a szovjet festők útmutatása nyomán festett képeimen munkások és dolgozó parasztok saját való, boldog életüket ismerik fel. S valóban, három kiállított nagyméretű kompozíciója ezt tükrözi. „Mit láttam a Szovjetunióban?” - egy paraszt fiatal beszél erről családja körében. Az arcokra kiülő figyelem, az érdeklődve előrehajolt alakok, a beszélő ifjú széles gesztusa, mind a megvalósult szocializmus hazáját, a Szovjetuniót sugározzák. „A nép fiai”, a dolgozók a valóban megnyílt 61 SZEGI Pál 1950/a. 209. 62 képkiállítás Szolnokon. In: Szolnok Megyei Néplap 11/31. (1950. július 29.) 8. lehetőségeket mutatja be. Öröm fénylik a falusi szobában. Szabadságát tölti otthon két parasztfiúból lett honvédtiszt. A „Szovjet-magyar barátság” bájos jelenetet mutat be. Szovjet katona guggol egy talicskában ülő kislány előtt és virágot nyújt át neki. Egy parasztlegény és egy parasztlány gyönyörködve mosolyog a kedves idillen. Benedek mindhárom képén a derűs, élénk színek, a biztosan megrajzolt zárt kompozíció, a kidolgozás befejezettsége és a mindent bearanyozó optimizmus a jellemző vonások...”63 Ez volt tehát az első „főpróbája” a Szabad Művészetbeli, idézett nyilatkozatnak, amely azután - látva, hogy menynyire kelendő - további részletekkel gazdagodott. Különösen azután, hogy a hatalom - kedvező és hálás partnerre találva Benedekben - jutalmazta is, mégpedig vásárlásokkal, Munkácsy-díjjal. Mindez Benedek Jenőnek a helyi sajtóban leközölt alábbi interjújából derül ki: „A Magyar Népköztársaság minisztertanácsa által alapított „Munkácsy Mihály díj 4000 forintos II. fokozatát nyerte Benedek Jenő szolnoki festőművész, rajztanár „Mit láttam a Szovjetunióban” című olajfestménye az I. Magyar Képzőművészeti Kiállításon.- Nagyon boldog vagyok - feleli Benedek elvtárs a hozzáintézett kérdésre -, hiszen azt a legnagyobb kitüntetést kaptam, amit magyar festő megkaphat.- Úgy gondolom, hogy a Munkácsy-díjat osztó bizottság, a művészi igényen kívül, méltán vette tekintetbe azt a körülményt is, hogy a szocialista realizmus legelső úttörői közé tartozom és a népemhez közelálló, könnyen érthető műveket alkottam.- Első kiállításom 1944-ben volt. Emlékszem, hogy azon a kiállításon szereplő művek is realista művek voltak. De mennyire más realizmus volt az: sötétszínű, kizsákmányolt, nehéz sorsú, szegény parasztokat, sötétbeágyazott, szenvedélyesen drámai hangulatokat festettem.- Kritikai realizmus volt az, tüntetés a fennálló rendszer ellen. A második kiállításom 1948-ban volt. Tanácstalanság, zűrzavar korszaka volt ez, úgy a magyar képzőművészeti életben, mint nálam. De mint mindig, most is segítségünkre sietett a Párt. Ideológiai vonalon megjelölte az irányt: „A nép életét, harcait, a valóságot ábrázoló, a nép győzelmét hirdető művészetet kell alkotni”. Majd jött a tisztító erő, a Budapesten rendezett Szovjet Képzőművészeti Kiállítás.- Gyakorlatilag megjelölte számunkra az utat: olyan művészetet kell létrehozni, mely a dolgozó nép számára könnyen érthető formában, legfejlettebben adja vissza a valóságot.- Az augusztus 20-án megnyílt I. Magyar Képzőművészeti Kiállításon három nagyobb méretű olajfestménnyel szerepelek: „Mit láttam a Szovjetunióban”, a „Szovjet-magyar barátság” és „A nép fiai” címmel. A kiállítás előtt már hónapokkal 63 Szolnoki festőink a haladó művészet útján. In: Szolnok Megyei Néplap II/32. (1950. augusztus 5.) 4. 626
