Gecse Annabella et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 18. (Szolnok, 2009)
Irodalom- és művészettörténet - Szabó István: Ami Szolnokot országosan is ismertté tette VIII. A Szolnoki Művésztelep 1949–1950
Tisicum XVIII. hitték, hogy a „népies motívumok”, a „tősgyökeres témák” már elégségesek ahhoz, hogy „magyar” művésszé avassa őket. De Szolnokot nem az olcsó „tősgyökér” sovinisztái alapján kell megítélni. A Fővárosi Képtár Rákóczi úti Fényes Adolf Termében rendezett kis kiállítás sokban hozzájárult a szolnoki művésztelep munkásságának helyes átértékeléséhez. Fia szerepe volt is Szolnok népszerűvé válásában a múlt század 50-es, 60-as éveiben az érdekes „egzotikumok” hajszolásának, s később a kispolgári romantikus ha- zafiság vagy a cigányromantika olcsó, anekdotázó kedvének - Szolnok mégis a realista hagyományok életben tartásának jelentős őrhelye volt évtizedeken keresztül. S főképp a száraz akadémizmussal szemben volt az életszerűség elvének következetes képviselője. Ez a kiállítás, ha töredékesen is, de elénk tárja az életképfestés és az alföldi realista tájábrázolás egy-két figyelemreméltó dokumentumát, s élményt adó módon ismertet meg nemcsak Pettenkofen, Deák-Ebner, Bihari művészetével, de néhány becsületes kismesterrel is, kiket számon kell tartani a magyar művészet történetének."48 A kiállítás anyagát feltehetően (a lap nem közöl erre vonatkozó részleteket) a Szépművészeti Múzeum gyűjteményéből állították össze, s a válogatás időbeli kiterjedését sem ismerjük. De ha szerepeltek is köztük az „új telepesek”, az csak Benedek Jenő lehetett, hiszen 1950-ben országos szinten csak az ő munkáival képviseltette magát Szolnok valameny- nyi fórumon. S ez talán természetes is, ha tudjuk, hogy az 1950. augusztus 20-án első ízben kiosztott Munkácsy-díjat is elnyerte, mégpedig jeles szakírók és kritikusok elismerő véleménye alapján: „...Benedek Jenő kiállított önarcképe azért figyelemre méltó, mert a művésznek a realizmus irányába való határozott fejlődését mutatja...”49 „...Benedek Jenő nagy zsánerképei... azt bizonyítják, hogy a realista életkép feladatok megoldásától nem választhatók el a portré, az arcképábrázolás feladatai sem...” - írja róla Szegi Pál az I. Magyar Képzőművészeti kiállítás táblaképeiről szólva.50 A korábban említett, ugyancsak Szegi nevesítette Kislexikon már - megelőlegezve Benedeknek a Munkácsy-díjat - imigyen ismerteti a művészt és munkásságát: „...Benedek Jenő festőművész (szül. 1906. Kecskemét), az asztalosmesterséget tanulta ki, s felszabadult asztalossegédként kezdett foglalkozni a piktúrával. Első mestere Révész Imre, a kecskeméti művésztelep vezetője volt. Felkerült a Képzőművészeti Főiskolára, ahol nagy nélkülözések árán tudta csak befejezni tanulmányait. Járt Olaszországban és Németországban. A Szinyei Társaság „Fiatalok Kiállításá”-n kitüntetést kapott. A Főiskola elvégzése után rajztanár lett. Ma is rajztanár Szol48 (sz.) 1950.138-139. 49 (székely) 1950/a. 232. 50 SZEGI Pál: 1950/b. 327. nokon, a nagyhagyományú szolnoki Művésztelep lakója. Legújabb festményei a szocialista realizmus felé haladó magyarfestészet értékes eredményei közé tartoznak.”5' Az élvonalba tartozók közé való emelődése - úgy tűnik - elő volt készítve, hiszen az I. Magyar Képzőművészeti kiállításról megjelentetett, bőséggel illusztrált reprezentatív katalógusban, amelyben Szovjet-magyar barátság című olajfestményét reprodukálták, a függelékül mellékelt életrajzi ismertetés szó szerinti ismétlése az idézett KislexikonbeW összefoglalásnak, s csupán annyival egészül ki, hogy a Mit láttam a Szovjetunióban? festményéért megkapta a Munká- csy-díj második fokozatát.52 S mivel a díj átvételekor - Ber- náth Auréltól eltérően, aki ugyanekkor és ugyanebben a kitüntetésben részesült - Benedek indíttatva érezte magát, hogy a díjazottak nevében Dobroszláv Jenő, Szilágyi Jolán, Pór Bertalan és Imre Istvánhoz hasonlóan köszönetét mondjon a „... Magyar Dolgozók Pártjának és népi demokráciánk kormányának azért az útmutató és szeretetteljes Benedek Jenő: Mit láttam a Szovjetunióban? (1950) támogatásért, melyben a haladó magyar képzőművészetet részesítették...”53 - azonnal egy grádiccsal feljebb került a „futtatott” művészek társaságában. Pedig ekkor már e iihegés nélkül is jó pozícióban volt. A Szabad Művészet tőszerkesztője, Szegi Pál úgy nyilatkozott róla: „...nagy kompozícióin... Benedek Jenő a portrék egész sorát festette meg az „arcképfestő" elmélyedő, becsületes gondosságával... Az egyalakos képeken csak egy jellemrajz megalkotása a feladat, a sokalakos képeken az egyes alakok hiteles, élő jellemzésén kívül szervesen, elevenen kell egymással összekapcsolni az önmagukban is befejezett emberábrázolásokat. A kiállítás legtöbb sokalakos képe ebből a szempontból kelt hiányérzetet a szemlélőben...”54 51 (szegi): 1950. 297. 52 Új magyar képzőművészet. Az 1950. évben rendezett I. Magyar Képzőművészeti kiállítás anyagából. Budapest, é. n. 91. 53 A Munkácsy-díj első kiosztása. In.: Szabad Művészet, IV. évf. 8. sz„ 1950. augusztus, 294. 54 SZEGI Pál 1950/b. 327. 624
