Gecse Annabella et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 18. (Szolnok, 2009)
Irodalom- és művészettörténet - Bistey András: Egy szolnoki prózaíró a XX. század közepéről
Irodalom- és művészettörténet togatni ezeket az iskolákat. Általában kibéreltek egy-egy szobát valamelyik tanyában, az volt a tanterem és a vándortanító lakása is. Ezek az iskolák többnyire csak télen működtek, amikor kevesebb volt a munka a mezőgazdaságban, és a nagyobb gyerekek munkáját a szülők nélkülözni tudták. Gyomai György mintegy húsz évet töltött el tanyai és vándortanítóként a Szolnok környéki tanyavilágban, közelről megismerte az ottaniak életét, szokásait, gondolkodásmódját, és körükben szerzett tapasztalatait beépítette elbeszéléseibe és regényeibe. A tanyavilágot az 50-es évek elején hagyta ott, amikor a szolnoki, ma már nem létező, Sípos téri iskola igazgatója lett, onnan ment nyugdíjba. 1973-ban halt meg. Irodalom és népművelés Tanítóként Gyomai György megismerkedett a tanyákon élők helyzetével, és miközben folyamatosan tapasztalhatta elmaradottságukat, a világból való kivetettségüket, érzékelte a tudás iránti tiszteletüket és vágyukat is. Ez ösztönözte arra, hogy érdeklődéssel forduljon a népművelés korabeli lehetőségei felé. Tudta, hogy a modern világban nélkülözhetetlen ismereteket a tanyasiak csak a tanítótól várhatják, és várják is, hiszen ő az egyetlen, aki folyamatosan közöttük él. Maga is bizonyára tartott népművelő, későbbi szóval úgy mondhatnánk: ismeretterjesztő előadásokat, legalábbis erre utal, hogy több írásának ez a témája, s a leírások olyan életszerűek, hogy csak személyes tapasztalatokon alapulhatnak. A népművelés kérdéseivel nem elvont, tudományos formában foglalkozott, hanem a gyakorlati tapasztalatokat gyűjtötte össze és adta tovább. Rendszeresen publikált a Magyar lélek5 6 című népművelő havi folyóiratban, ahol 1939 márciusa és 1944 júliusa között 17 közleménye jelent meg. Ezek egy részét közreadta a Virrad a tanyán6 című kötetében is. A Virrad a tanyán 1944-ben jelent meg. A cím alatt az „elbeszélések” megjelölés szerepel, de a 18 írás zöme nem sorolható a hagyományos elbeszélések közé. Gyomai sajátos műfajt teremtett ezekkel az írásokkal, amelyet - az alkalmazott művészet analógiájára - alkalmazott irodalomnak is nevezhetnénk. Olyan írások ezek, amelyeknek a művészi igények kielégítése mellett gyakorlati funkciójuk is van: népművelő olvasóiknak tanácsokat adnak, például szépirodalmi eszközökkel fölvázolnak bizonyos váratlan szituációkat, és segítenek annak eldöntésében, hogy az előadó hogyan viselkedjen az adott helyzetben, hogyan oldja meg a gondokat. Nem mindegyikük mérhető szépirodalmi mércével, de közülük a legjobbak képesek érzékeltetni a váratlanul felbukkanó nehézségek keltette feszültséget. Ilyen például az elbeszélésnek joggal nevezhető Az első népművelési előadás című írás, amelynek fiatal tanítónő 5 Magyar Lélek 1939-1944. évf. 6 GYOMAY György 1944. GYOMAI GYÖRGY /V/ÍP/F/fRM&OK hőse nagy izgalommal készül első, felnőtteknek szóló előadására a tanyai iskolában. A téma a gyermekhalandóság. Ám alig kezdi el az előadását, egy idősebb asszony gúnyosan közbeszól, hogy neki ugyan ne beszéljen gyermekhalandóságról meg a gyermekgondozásról, hiszen nincs is gyereke, ne tanítsa őt, aki hat gyereket szült. A tanítónő zavarba jön és elkeseredik, de egy másik résztvevő a segítségére siet, amikor azt válaszolja a közbeszóló asszonynak, igaz, hogy hat gyereket szült, de csak kettő maradt életben, tehát nagyon is szüksége volna korszerű gyermekgondozási ismeretekre. Később a szerző ezt az epizódot beépítette Szerelem a Sóhajtó-dűlőn7 című regényébe is. Jóízű anekdotikus elbeszélés a Gyűjtik a nótát, amelyben népdalgyűjtők kalandjait meséli el, akik mindenféle furfang- gal szeretnének megnótáztatni egy idős tanyasi embert, de ő semmiképpen sem akar kötélnek állni. 7 GYOMAY György é.n. (1) 601
