Gecse Annabella et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 18. (Szolnok, 2009)
Irodalom- és művészettörténet - Bistey András: Egy szolnoki prózaíró a XX. század közepéről
Tisicum XVIII. BISTEY ANDRÁS Egy szolnoki prózaíró a XX. század közepéről Szolnok a XX. századot megelőző időkben - az egyetlen Verseghy kivételével - nem adott jelentős életművet létrehozó költőt vagy prózaírót a magyar irodalomnak. Sőt a múlt század első felében felbukkant kezdeményezések is majdnem teljesen feledésbe merültek a későbbi évtizedekben. így a helyi és az országos köztudatban olyan vélemény alakult ki, hogy a városnak nincsenek irodalmi hagyományai. A változás néhány évtizeddel ezelőtt kezdődött, elsősorban Szurmay Ernő kutatómunkája nyomán. 1980-ban megjelent egy vékony kötet Kurjantásnyi Magyarország címmel,1 mely ugyan elsősorban Szolnokról írott verseket közölt, de ez adta az ötletet, hogy össze kellene gyűjteni azoknak a munkáit is, akik életük nagy részét Szolnokon élték le, itt alkottak, és műveikkel is kötődnek a városhoz vagy annak közvetlen környékéhez, például kiterjedt tanyavilágához. Mert voltak ilyenek, bár a köztudatban csak néhányuk emléke maradt meg: elsősorban K. Tóth Lenkéé és Kiss Gáboré. Róluk a 80-as évek elején még sok szolnokinak voltak személyes emlékei, így nem véletlen, hogy a kutatómunka, ismét elsősorban Szurmay Ernő jóvoltából, az ő munkásságuk feltárásával kezdődött. Kiderült, hogy a két világháború közötti szolnoki lapok egy majdnem teljesen elfelejtett irodalom dokumentumait őrzik. Hamarosan kötetek is előkerültek, bizonyítva, hogy Szolnok nemcsak ihletője volt sok költőnek, írónak, de alkotókat is adott a magyar irodalomnak. Általánosan elfogadott vélemény volt egészen a legutóbbi időkig, hogy a magyar irodalom vezető műfaja a líra. Irodalmunk legnagyobb alakjai költők voltak, s a vers volt a legnépszerűbb az olvasók körében. Nem véletlen, hogy a Szolnokon született művek zöme is költemény. Ezt az első, összefoglaló jellegű kötet, Szurmay Ernő Emlékjelek2 című könyve is bizonyítja. A benne szereplő szerzők többsége költő. Jelentősebb prózaírói munkásságot elsősorban a pedagógus-író, Gyomai György3 folytatott. Mások is írtak prózát, például a szintén pedagógus Vajay József, aki Hullócsillag címmel történelmi regényt és több elbeszélést publikált, de írói pályáját megtörte a háború, a hadifogság, a fordulat éve után pedig íróként szinte teljesen elhallgatott, és mint Szurmay Ernő írja róla az Emlékjelekben-, „...minden erejét az oktató-nevelőmunkára - amíg tehette - a város pedagógustársadalmának szolgálatára fordította.” K. Tóth Lenkét, bár prózát is írt, elsősorban költőként tartja számon az emlékezet. Prózája nagyrészt közelebb áll a sajtóműfajokhoz, mint a szépirodalomhoz: inkább visszaemlékezés, közügyekben írott publicisztika vagy a sajtóban „kis színes”- nek nevezett írás. Az 1931-32-ben megjelent Irodalmi Kuríd szerkesztője, Szandai- Szabó Sándor szintén több elbeszélést közölt a folyóiratban, de ő szakított az irodalommal, még mielőtt jelentős prózai életművet hozott volna létre, és nevét ma szobrászként a képzőművészet története tartja számon. A két háború között Bodnár Andrásné és Su- chyné Sovány Márta is publikált regényeket és elbeszéléseket, amelyek elsősorban a nők sorsával, a családban és a társadalomban játszott szerepükkel foglalkoztak. A tanyai tanító Gyomai György életének fontosabb állomásait is Szurmay Ernő kutatta föl és ismertette a már említett Emlékjelek című kötetben. Gyomai 1899-ben született. Tanítói oklevelet szerzett, és ez meghatározta egész későbbi életpályáját és írói munkásságát is. 1925-től élt és tanított Szolnokon, pontosabban a Szolnok-Ugar tanyai iskolában. Később a Szolnok környéki tanyai és úgynevezett vándoriskolákat igazgatta. A vándoriskola még létezett a két világháború közötti Magyarországon. Olyan helyeken hozták létre, amelyek még a tanyai iskoláktól is olyan távol estek, hogy a környéken álló tanyákban lakó gyerekek, főként télen, nem tudták volna lá1 kurjantásnyi Magyarország 1980. 2 SZURMAY Ernő 2000. 3 A háború előtt megjelent írásait a szerző váltakozva Gyomay és Gyomai néven jegyzi. Miután későbbi írásaiban a Gyomai nevet használja, a szövegben mindvégig így említem. 4 Irodalmi Kurír 1931-32. 600
