Gecse Annabella et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 18. (Szolnok, 2009)
Néprajz - Hála József: A mester és két tanítványa. Adatok Hermann Ottó, Finta Sándor és Lambrecht Kálmán kapcsolatához
Néprajz Lambrecht Kálmán (Magyar Állami Földtani Intézet, Tudománytörténeti Gyűjtemény) A cikk következő, A hálátlanság könyve címet viselő részében - utalva Herman egykori önzetlen segítségére - az alábbiakat vetette papírra a szerző: „Finta Sándorban, a valamikor Turkevén, majd Ecseg pusztán nevelkedett pásztorgyerekben Herman Ottó ismerte föl a szobrász istenadta tehetségét. A hóna alá nyúlt, rendszeres iskolázáshoz segítette, gondját viselte, hírét a maga nevének nemes patinájával öregbítette. Magától Herman Ottótól tudom, mi mindent tett egy emberöltő előtt azért, hogy ezt az Ecseg pusztán fölfedezett magyar őstehetséget megmentse. A pártjára állott súlyos és kemény vádak ellenében is. És Finta Sándor, aki - ezt Kornis Gyula államtitkárnak, egy amerikai útjáról a Budapesti Hírlapnak küldött cikkéből tudom - beérkezett művésznek számít Amerikában, furcsa módon hálálta meg azt a sok szeretetet, amivel öreg tudós Herman Ottó elhalmozta. [...] Finta Sándor könyvét bizony kár volt kiadni. Nem szolgálja a magyarság megismertetésének nagy és szent ügyét. Aki a kezébe veszi, az nagyon hamis fogalmat nyer erről az alig ismert földről. És még ezt a hamis fogalmat is merőben torzító tükörben tálalja elébe a nyílván jóhiszemű szerző, aki azonban sokkal jobban tette volna, ha megmarad a szobrász vésőjénél és azzal szerez további megbecsülést hazájának. Külön könyvet kellene írnom, ha részletesen ki akarnék térni mindazokra az aprólékos baklövésekre, irodalmi ízléstelenségekre, amelyek hemzsegnek Finta másfélszáz lapos könyvének minden egyes oldalán. Az illusztrációk kritikája külön fejezetet érdemelne. Mert ezek bizony még a szövegnél is szánalmasabbak. Nem karrikaturák ezek, hanem papírra vetett idétlenségek." - olvashatjuk a továbbiakban, majd Herman Ottó torzképe és Meghamisított jellemrajz címek alatt kifejtette a szöveggel és a rajzokkal kapcsolatos kifogásait. A terjedelmes dohogás után Lambrecht így zárja cikkét: „Finta Sándor egész könyve, de különösen itt idézett sorai azt bizonyítják, hogy a szerző művésze lehet a vésőnek, de nem kenyere az írás. Ne írjon tehát többet! Legalább is ilyen könyvet ne! Amelyben élete legnagyobb jótevőjének emlékét prédául dobja ezernyi meg nem értő olvasó mosolyának - ha ugyan mosolyogni tudnak ezeken az időtlenségeken. Fogadja meg Finta Sándor jó tanácsul: sculptor ne ultra scalprum/”28 Lambrecht Kálmán „súlyos kritikájára” Finta Sándor egy nyolc gépelt oldalas választ küldött a Budapesti Hírlap szerkesztőségének. Ehhez dicsérő levelek másolatait mellékelte és olyan amerikai magyar lapokat küldött, amelyek „áradozó hangon” írtak a könyvről. „Válaszában Finta Sándor a kritika egyes részleteit próbálja megcáfolni. Válaszának lényege azonban nem e cáfolatokban, hanem következő önvallomásában rejlik: »Ezernyi kritikus, akik a könyvemmel behatóan és megértéssel foglalkoztak, mindannyian felfedezték azt a tényt, hogy a könyv teljesen új alapon van megírva, ahol a humor a szatírával ölelkezik mindvégig. Egy könyvből nem lehet kiszakítani egy alakot, vagy egy mondatot és azt úgy bemutatni, mintha az reprezentálná a könyv szellemét vagy az irányát. És viszont nem lehet egy könyvet szatirikus irányban tartott képekkel illusztrálni, ha ugyanakkor egy szereplőnek az alakját konvencionális formában akarjuk bemutatni. Én nem azt akartam az illusztrációkkal visszaadni, hogy a szereplők centiméterre kik és milyenek voltak, hanem azt, hogy én, amikor tíz éves voltam, mint láttam őket és miket éreztem a változó körülmények hatása alatt... A gyerek a külső impressziók alatt szabadon hagyja a fantáziáját alkotni s ijedtében vagy lelke- sültségében a személyeket, vagy a tárgyakat torzítva látja. A kicsi fogalma elveszően kicsi lett előtte, míg a nagy gigászivá tornyosulhat. Ezt az elrajzolási fogást, amely a könyv értékét csak emelte, mindenki felismerte eddig, aki jóérzéssel vagy megértéssel vette a könyvemet a kezébe«’’ - olvasható a cikk elején, majd Lambrecht Kálmán válasza következik: „»Aki a kezébe veszi (Finta könyvét), az nagyon hamis fogalmat nyer erről az alig ismert földről. És még ezt a hamis 28 LAMBRECHT Kálmán 1933.
