Gecse Annabella et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 18. (Szolnok, 2009)
Régészet - Fodor István: A belső-ázsiai normád népek halottas szokásainak sajátos eleme, a tul
Régészet Leletünk elsősorban a szablya díszítése miatt lett közismert a szakirodalomban. Legelőször az Élet és Tudomány folyóiratban mutattuk be a legszebb leleteket,3 majd a Jász- Nagykun-Szolnok megyében előkerült trepanált koponyákkal foglalkozó dolgozatunkban hivatkoztunk a lelőhelyre.4 Azonban legtöbbször a honfoglaló leleteket bemutató nagy kiállítási katalógust szokták a kutatók idézni. Az ezüst dirhemet Kovács László megemlíti a honfoglalás kori érmeket összefoglaló, nagyléptékű tanulmányában.5 Úgy véljük, hogy a teljes leletegyüttes bemutatása talán nem érdektelen, különösen azért nem, mert időközben előkerült egy másik gazdag síregyüttes is, melyből szablyánk ezüst markolatdíszének egyetlen pontos mása látta meg a napvilágot. A gnadendorfi leletet a Magyar Nemzeti Múzeum kiállításán ismerhettük meg, írott formában pedig Révész László ismertette.6 Mindenekelőtt tisztáznunk kell egy nagyon fontos kérdést. Jelesül azt, hogy az összegyűjtött tárgyak egy vagy két sírból kerültek-e elő? Saját ásatási tapasztalataink alapján korábban úgy véltük, Tiszasülyön egy férfi és egy női sír került elő. Az elmúlt évben azonban dr. Fóti Erzsébet részletesebben is megvizsgálta az előkerült koponyákat. Az eredményről előzetesen úgy tájékoztatott bennünket, hogy az 1. sír koponyája teljes bizonyossággal egy 35-45 éves férfié volt. A 2. sírhoz tartozó koponya meghatározása már „nehezebb eset”, de mindent összegezve valószínűleg ez is férfihez tartozott, melynek életkora 25-35 év között lehetett. Az 1. sír rövid agykoponyájú europid, a 2. sír pedig hosszú agykoponyájú europid egyedhez tartozott. Mindkét esetben kevés mongoloid vonás is megfigyelhető. Taxonómiailag az 1. sírban lévő férfi az antropológiai jegyek alapján tipikusan a honfoglalók korai rétegéhez tartozik.7 Amennyiben elfogadjuk a fenti antropológiai véleményt - s miért ne tennénk ezt -, magyarázatot kell adnunk arra a kérdésre, hogy miért kezeljük egy egységként az előkerült tárgyakat, tudván azt, hogy ezek bármelyik előkerült férfivázhoz tartozhattak.. Annak, hogy mi egy tárgyegyüttesként kezeljük ezeket, két alapvető oka van. Az egyik az, hogy miközben összeszedtük a „találóktól” a tárgyakat, mindenki úgy emlékezett, hogy ezek az 1. sírból származnak. A 2. sírhoz tartozó koponyához semmiféle mellékletet nem társítottak. Egy másik ezt erősítő tény az, hogy az 1. sírhoz a tárgyakon kívül még a lócsontokat, az ételmellékletként szolgáló állatcsontot, s egyéb kisebb váztöredékeket is kötöttek. A 2. sírhoz semmit. 3 MADARAS László 1985. 304-305. 4 MADARAS László 1992. 79-81. 5 HONFOGLALÓ MAGYARSÁG... 1996. 292-294, KOVÁCS László 1989. 71-72. 6 RÉVÉSZ László 2006.1-40. és l-XI. tábla 7 Itt köszönöm meg dr. Fóthi Erzsébet előzetes tájékoztatását vizsgálatáról. A teljes közlést később készülő tanulmányában olvashatjuk. Miképpen lehet ez? A kérdésre többféle válasz is adható. Nem egy alkalommal tapasztaltuk terepmunkánk során, főleg homokbányákban, hogy a régész által ellenőrizetlen, gépi földkitermelés során teljes csontvázak tűnhetnek el, hogy azután egy-egy építkezésnél „emberi csontokként” jelenjenek meg. A munkások, ha egyébként észre is veszik a csontokat, csak a koponyával törődnek. Itt is így lehetett. Azt sem zárhatjuk ki, hogy a 2. sír már eleve is melléklet nélküli, esetleg bolygatott, feldúlt volt. Bárhogy is volt, a kérdésre teljesen határozott választ utólag már nem adhatunk. Talán az egy sírhoz való tartozást még az is támogatja, hogy a leletek között egyetlen egy olyan tárgyfölösleg sincs, ami a síregyüttes kettéválasztását feltétlen szükségessé tenné. A temető topográfiai helyzete A temetőt alkotó két sír egy homokdombsor egyik önálló dűnéjén került elő. Mint azt már a bevezetőben említettük, a sírok közvetlen, még bolygatatlan környezetét megkutattuk, ám további temetkezéseket már nem találtunk. Úgy tűnik, egy különálló, kettős temetkezésről beszélhetünk. Ettől mintegy 100-150 méterre kerültek napvilágra a Selmeczi László által megásott sírok. Úgy tűnik számunkra, hogy egy ilyenfajta temetőelhelyezési rend a honfoglaló magyarság sajátja lehetett. Feltételezésünk alátámasztására két példát is említhetünk az utóbb időszak modern feltárásai közül. Révész László Karoson figyelt meg hasonló rendet,8 mi magunk Szolnok-Szandán.9 A nagyléptékű „autópálya típusú” leletmentések ebben a kérdésben is áttörést eredményezhetnek, s ha igazolják a temetők ilyen típusú elhelyezkedésének általánosságát, akkor egy, csak a X. századi magyarokra jellemző sajátossággal lehetünk gazdagabbak. Temetkezési szokások Sajnos ez az a terület, melyről a legkevesebbet sikerült kiderítenünk. Néhány, a honfoglaló magyarokra jellemző szokás meglétét azért rögzíthettük. A váz eredetileg háton fekvő, nyújtott helyzetű és bolygatatlan volt. A részleges lovas temetkezés meglétét a lócsontok igazolták. A leölt ló koponyáját és lábcsontjait az állat bőrébe csavarva a halott lábához helyezték. A halott mellé étel- és italmelléklet került, amit az edény és a mára már sajnos elveszett állatcsont bizonyít. 8 RÉVÉSZ László 1996. 8.1. kép 9 MADARAS László 2006. 215.1. térkép 53
