Gecse Annabella et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 18. (Szolnok, 2009)
Néprajz - Fazekas Mihály: A lótartás és hasznosítás a Nagykunságban a XIX–XX. században
Néprajz tanyának, amit még apánk épített, amikor még mi gyermekek voltunk. Ezt 3 hold földre építette apám, ott a keresztútfélen, amely a Hattyús útra jött ki. Azok arra rossz földek voltak. Gyengén vagy sehogy se termettek. A református egyház földjével voltunk határosok, csak a csatorna választott el bennünket.- Hogy keltek fel a lovakhoz és mikor adtak nekik enni?- Hát minálunk minden hajnalban 2 órakor keltünk fel a lovakhoz. Mindennap.-És ki kelttel?- Hát míg gyerekek voltunk, apánk. Amíg olyan kicsik voltunk.- Hány éves kortól kezdve gondozták maguk a lovakat?- 12 éves voltam, mikor elhagytam az iskolát. Attól kezdve én voltam a kocsis. így mondták. Utána én keltem fel a lovakhoz. Mindig. Az nagy öröm volt a számomra: akkor kezdtem nagyfiú lenni. Legalábbis magamat annak tartottam. Öt elemit jártam, mert a szüleim 7 éves koromban adtak fel az iskolába, mert nagyon gyenge kisgyereknek tartottak. Elég az hozzá, azt nem felejtem el, mikor levizsgáztam ötödikből, és mentem kifelé a tanyára... Apám mondta: tanuljál, fiam, taníttatunk. Én akkor csak annak örültem, hogy vége az iskolának - örökre - és mehettem kifelé a tanyára. Tanulni nem szerettem. Pedig fogta az eszem jól. Amikor kiértem a tanyára, az apám a tanya végénél állt. Tudta, hogy megyek kifelé. Várt. Ahogy kiértem, köszönök, hogy „Jó napot kívánok!” - mert akkor még így köszöntünk, nem mint mostanában, hogy „Kézit csókolom!” Apám így fogadott: „Na kisfiam, kiérkeztél!” Hát a tanyával az ól egybe volt építve, a város felől való vége volt az istálló, utána volt a kamara. Azután volt a konyha, szoba, ami legtúlnan volt. Na, csak - azt mondja az apám - gyere fiam. Bevezetett az istállóba. Akkor volt az a rossz, sárga lovunk, meg az Olga. Akkor két lova volt apámnak. Na, azt mondja, mikor beléptünk az ajtón: Látod azt a két rossz lovat? Fiam, most már ezeknek te leszel a gazdája! Te dolgozol vele, minden. Teneked kell hozzá felkelned korán, etetni, megpuculni őket, itatni, minden. Úgy is lett, és már hajnalban szólt az apám, hogy fiam, kelj fel. Én mint gyerek, kicsit álmos voltam, de csak felkeltem aztán, és indultam a lovakhoz. Akkor apám is felkelt, megmagyarázta, mit kell a lovaknak enni adni, meg mi körülöttük a teendő. Aztán én magam is örültem neki, hogy na, most már én vagyok a kocsis. Elébb enni adtam a lovaknak. Az apám is kijött, mikor már gondolta, hogy enni adtam a lovaknak. Aztán mondta a további tennivalókat: Fiam, a dudvát is hányjad kifelé, aljazz le, takarítsd ki az istállót, ahogy kell, vakard meg őket egy kicsit; de mindezt meg is mutatta. Elmondta közben, hogy ennek ezután így kell lennie! így is volt.- Maga is hajtotta a lovakat?- Én. Mindig. Még akkor is, mikor piacra mentünk, s valamit vittünk. Én hajtottam, az apám csak jött vélem a szekéren. Árultak valamit. Terményt vagy malacot, anyám tejtermékeket. Mikor mit. Mindig engem küldtek a szekérrel. Később megtanultam a szekérrakást, mert azt is nekem kellett csinálni. Egy év alatt meg kellett tanulni mindent!- Még egy 12 éves fiú csak kisfiú...- Bizony csak kisfiú.- Nehéz lehetett akkor János bácsinak!- Bizony nehéz volt! Még meg amilyen nagy szál legény voltam, mert én akkor is az apraja közt voltam a gyerekek közt.- Hol szerezték a lovat, lovakat? Adták-vették a vásárban vagy nevelték?- Igen. Szaporítottuk is, csikókat neveltünk, mikor már én is nagyobb fiú lettem, de adtuk is meg vettük is, mert apám azon volt, hogy minél több ló legyen, meg tehén, borjú, ökör is. Azt mondta nekem, hogy minden hold földre legyen egy-egy nagyjószág: ló, tehén, ökör, vagy csikó, borjú! Mert a jószágok termelték a trágyát, mert a földek trágyázását minden második vagy még inkább harmadik évben el kellett végezni. Nem került rá sor sűrűbben, mert a föld mindig szaporodott. Bár apám búzából vette a földeket, de adót nem fizettünk búzából soha, mert apám mindig úgy fizette az adót, hogy ősszel eladott egy tehenet, csikót vagy lovat, disznót, és abból fizette az adót. A búzát, ami termett, bevittük a kereskedőnek.- Hogy hívták a lovaikat János bácsiéknak?- Volt Tündér, Remény, Csillag, Kesely, Bandi - és így tovább. A Bandit vettük, ami nem jó ló volt! Rúgós is volt, rettenetesen ideges ló volt, nem tűrte meg, hogy a hátára üljünk: nem lehetett meglovagolni! Pedig még földet is raktunk zsákba, rákötöttük, de azt is addig rázta, verte magáról lefelé, míg meg nem szabadult tőle. A Bandit nem tudtuk megülni! El is adtuk hamarosan.- Hány éves korban kezdtek lóra ülni?- Én már mikor az iskolát elhagytam, felültem rá. Meg előtte is.- Fürösztötték-e a lovakat?- Igen. Lemostuk sokszor. A lábait vederből mostuk le.- A hátát is?- Mindenütt!- Állta?- Megszokta. Volt olyan ló is, amelyik eleinte nem állta - vagy legalábbis nem szerette -, de később csak megszokta. Az öreg lovunk úgy állta, mintha parancsolták volna néki. Az borzasztó jó ló volt, de az oroszok elvitték 1944-ben. A szomszéd lovával fogták be őket egy ökörszekérbe, és elnyargaltak velük. Többé sohasem láttuk. Pedig rettenetesen szerettük azt a lovat. Az egész család. Hazajött a tanyára, irányítani sem kellett.- Rúgós lovuk volt-e?- Volt, igen. Az a Bandi rúgós ló volt. Azt puculni is csak úgy lehetett, hogy a lábát felkötöttük, de a fal mellett nem lehetett megközelíteni, mert odanyomta volna az embert a falhoz! Ezért a jászol közepén lehetett hozzá közelíteni, akkor is vigyázva! Túl is adtunk rajta mihamar. 397
