Gecse Annabella et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 18. (Szolnok, 2009)
Néprajz - Gecse Annabella: Munka és munkanélküliség egy közösség értékrendjében
Néprajz A rituális vagy kultikus célok miatt társas formájú munkákat Baracán két alcsoportra bonthatjuk. Az egyikbe azokat sorolhatjuk, amelyeknél a cél egy kisebb közösség - leginkább a család - célja volt, a másikba pedig azokat, amelyek az egész faluközösség közös célja miatt jöttek létre. A család körül létrejött társasmunkák az emberi élet fordulópontjaihoz köthetők, a lakodalomhoz és a temetéshez. (Baracán a keresztelő nem járt együtt előkészületekkel, a gyermekágyas asszony gondozása is egyetlen személy feladata volt a családtagokon kívül, a komaasszonyé.) A lakodalom hetében számos munkát végeztek társas formában. A társulás alapja valamennyi esetében a rokonság, sőt a közeli rokonság volt. (Nagyszülők, szülők testvérei, keresztszülők családja.) A disznótor, a baromfi feldolgozása, a lakodalmi ételek előkészítése - néhány kivétellel - ennek a csoportnak a közös munkája volt, amelyben a részmunkákat a nemek szerinti munkamegosztás hagyományos rendje szerint végezték. (Nem tartoznak ide a térbeli távolság, széttagoltság miatt azok az előkészületek, amelyeket a meghívott családok végeztek, csak azért fontos megemlíteni őket, mert a lakodalom napján egy mederbe terelődtek, térben is összekapcsolódtak. Ilyen munka volt a sütés (a süteményeké), amelyet Baracán minden lakodalomba meghívott asszony külön, otthon végzett el, csak az eredmény jelent meg a lakodalmas háznál. (Ugyanez volt a helyzet az ennél speciálisabb kalácssütéssel, amely kizárólag a keresztanya feladata volt.) Igazi társas formája volt a csigacsinálónak, sőt ha nem a lakodalomhoz kapcsolódott volna, akkor a szórakozás miatt társas formát öltött munkák közé kellene sorolnunk. A csigacsináló a lakodalom előtti napok egyik estéjén az asszonyok és lányok munkája volt. Nem is csak a munka volt ebben közös, hanem a tésztához való lisztet, tojást is a résztvevők hordták össze. Az, hogy igazán szórakozás jellege is volt, arra mutat, hogy leggyakrabban ilyen alkalmakkor ittak az asszonyok komapoharat, itt választottak pálinkakomaasszonyt. A lakodalom napján a meghívott rokon asszonyok csaknem mindannyian megjelentek a lakodalmas háznál, és úgy kezdték az ételeket elő- és elkészíteni, hogy szinte automatikusan mindenki a saját feladatát csinálta, a korok szerinti munkamegosztás rendjében. A lakodalomba (az 1960-as évekig) soha nem hívtak külön szakácsnőt, mert bizonyos volt, hogy a meghívott asszonyok között lesz majd olyan, aki idősebb kora, tapasztalatai miatt képes lesz irányítani a főzést, összehangolni a munkákat. Ebben ez a társasmunka az egyszerű kooperációra hasonlít. Az előkészületekben részt vevő asszonyok voltak azok, akik a lakodalom után a visszarendeződésben is segítettek. A haláleset ugyanezeknek a rokonoknak a körét aktivizálta, kibővítve a szomszédokkal. Az ide kapcsolható munkákat a nemek szerinti éles munkamegosztás jellemzi. A sírásás a férfiak, a torra való felkészülés (főzés) a nők társasmunkája volt. A másik alcsoportba sorolható társasmunkák a faluközösség egészéhez köthetők. Ezek közül a legjelentősebb a templom nagy ünnepek előtti díszítése volt. Egyébként, vasárnapra az 1940-es évekig a templomdíszítés a harangozó feladata volt. Húsvét, pünkösd, búcsú és karácsony előtt vették át feladatát az ilyenkor „akcióközösséget”22 alkotó asszonyok. A díszítés takarítással kezdődött, amelynek során mindenki a neki megfelelő munkát végezte, kor szerinti megosztásban: az idősebbek könnyebbeket (portörlés), a fiatalok a nehezebb részét (felmosás, ablakmosás). A díszítés annyiban hosszú előkészületet igényelt, hogy a kerti virágok ültetésénél, vetésénél fontos szempont volt, hogy melyik mutat jól a templomban, melyikkel nem célszerű valami miatt (pl. nem elég tartós) díszíteni. Azt is figyelembe vették az asszonyok, hogy akkor virágozzanak, mikor a nagy ünnepek vannak, főleg a búcsú. Díszíteni az ünnep előtti napon szoktak. Reggel mindenki leszedte és elvitte a templomba az erre az alkalomra szánt virágait, ott közösen csináltak belőlük csokrokat, majd vázába rakták, és a takarítás végeztével a helyükre tették őket. A virágokat mindig az idősebb asszonyok válogatták össze, ők döntötték el, hogy egy-egy helyre melyik csokor kerül. Csak egyik fázisában és az eredménnyel elért ünnepi falukép egységében tekinthető társasmunkának az úrnapi sátrak elkészítése. A munka előkészítő fázisa, a zöld lomb összegyűjtése az erdőn, majd behozása szekereken a faluba a férfiak társasmunkája volt. Ettől kezdve azonban megoszlott négy meghatározott család között. Azok az asszonyok csinálták az úrnapi sátrakat, akiknek a háza előtti útszakasz azok hagyományos helye volt, de bizonyára nem véletlen, hogy ezek a legjobb gazdák házai voltak. Egy-egy asszony - azután, hogy a férfiak közösen összerakták két ív alakú hajlított fából a vázat - egyedül csinálta meg, majd díszítette ki a sátrat. Tehát a munkának ez a szakasza csak annyiban tekinthető társasnak, hogy - mint a lakodalmi sütés - egy cél felé tartott, az egész közösség terét tette ünnepivé. A társas formát külső organizációs erők hatására öltő munkák közé visszaemlékezések szerint csak a legelőtisztítást lehet besorolni. A külső organizációs erő a falu vezetése, de a munka maga mindenki érdeke, csak az indítványozás, az időpont kijelölése a vezetésé. Az 1980-as években ilyen közmunka jelleget öltött - a későbbiekben részletezett - temetőkaszálás és a szénagyűjtés. Korábban a községi önkormányzat egy-egy családnak adta oda kaszálásra a temető füvét, de miután a szövetkezet állami gazdasággá alakult, és nem lehetett tehenet tartani, nem akadt jelentkező, akinek a szénára szüksége lett volna. 22 Az egy-egy munka (akár rendszeres, akár alkalmi) elvégzése céljából társuló akcióközösséget Fél Edit definiálja, szembeállítva a pozícióközösséggel, amelynek együttműködési lehetősége helyzetéből, általában fizikai közelségéből adódik. FÉL Edit 2001.324. 303
