Gecse Annabella et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 18. (Szolnok, 2009)
Néprajz - Szilágyi Miklós: Gazdák és mezőgazdasági munkások (Szócikkek egy tervezett, de soha el nem készülő társadalomnéprajzi lexikonból)
Néprajz olyan, a személyes életsorsot értelmező-értékelő narratívok is, melyek a nincstelen létállapotból való lassú kiemelkedésükkel (faluszéli ház, egy-két holdnyi föld megszerzésével) bizonygatják, hogy a szorgalmas, törekvő és szerencsés ~ számára mégsem volt lehetetlen a „szegényparaszti” szintre vergődés - akármelyik életformát választotta is. ledolgozás: A mezőgazdasági munkástól (mind a -*• cselédtől, mind a -> részesmunkástól, bár különböző formában és mértékben) a munkaadó által elvárt/megkövetelt, a jobbágyi robothoz hasonló „ingyenmunka”, melyet valós vagy vélt kedvezmények ellentételezéseként, gyakorlatilag azonban a biztos foglalkoztatásának kieszközlése érdekében volt köteles teljesíteni. A XIX-XX. század fordulójának agrárközgazdászai és politikusai a ~ különböző formáit a pénzgazdálkodásra és a munkás „vállalkozói szabadságára” alapozódó kapitalista üzemvezetést indokolatlanul terhelő feudális maradványként ítélték el, s a XX. századra jelentősen vissza is szorult az „ingyenmunka” nyílt megkövetelése a nagybirtokosok, az uradalmak részéről. Teljes mértékben azonban nem számolódottfel, különösen nem a nagygazda-paraszt- munkás viszonyban. Ezért a szocialista korszak történettudománya és néprajztudománya is (olykor helyettesítvén az érvelést a marxizmus klasszikusaitól, főképp Lenintől vett citátumokkal) a földmunkásság kizsákmányolásának legfőbb megnyilvánulási formájaként értelmezték a kapitalizmuskori agrárgazdaságokra jellemző volt —t.23 mindenes: A -> gazda (alkalmasint a kisvárosi iparos vagy kereskedő) által alkalmazott -*• cseléd, akinek a városi ház- ban/ház körül, illetve a tanyán előadódó, ám „alantasnak” tekintett: a gazda és (ha voltak) a felnőtt férficselédjei által nem szívesen vállalt kisegítő munkákat (udvar és utcaseprés, állatok alól trágyázás, ivóvízhordás, tűzrevaló készítés a konyhára stb.) kellett végeznie. Vagy a libapásztor, a kis- kanász munkaköréből már kinőtt fiúgyermeket, vagy a testi erejében meghanyatlott, amúgy a megbízhatóságát, hűségét korábbi szolgálata során már bebizonyító öreg férficselédet alkalmaztak —nek, a legnehezebb fizikai munkákat ellátni képes cselédénél kevesebb, a naturáliákat és a készpénzfizetést kombináló bérért. Ha egy-egy középparaszti gazdaság egyetlen serdülő fiút alkalmazott cselédként, az ő „segítségként” való foglalkoztatása is gyakorlatilag —munkakört jelentett.24 mosóasszony, bejárónő: A -> nincstelen családok asszonyaira jellemző alkalmi munkavállalási forma nagygazdai és úri háztartásokban. Főleg az alföldi nagyközségekben/kisvá- rosokban jelentett számon tartott munkavállalási lehetőséget, de a nagyvárosokban (így Budapesten) is jellemző volt, hogy a háztartási -* cseléd mellett, illetve ennek hiányában a legnagyobb házi munkákra —t alkalmaztak. A munkaadó és a munkavállaló közötti kapcsolat rendszerint állandósult: olyan ~ végezte heti rendszerességgel a nagymosást (ki- egészítőleg persze a vasalást, s hét más napján esetleg a kenyérsütést is), amelyikkel a nincstelen család többi tagja más jellegű munkakapcsolatokat is fenntartott: az -► aratómunkásai, -> harmadosai, -> dézsmásai is ők voltak a gazdának, illetve (úri háztartás esetén) az alkalmi napszámos munkákat e család férfitagjai látták el.25 napszámos: Olyan mezőgazdasági munkás, aki nem szegődött el egész évre -> cselédnek egy nagygazdához, úri birtokoshoz, illetve uradalomba, hanem az alkalmi munkakínálatokat igyekezett kihasználni, hogy biztosítsa családja megélhetését. Bár a —életforma a napi- vagy heti bérrel fizetett és az -*■ embervásáron felkínálkozó eseti munkaalkalmak bizonytalan voltának való kiszolgáltatottsággal azonos értelműnek látszik, a XX. század első felének mezőgazdasági bérmunkát vállalni kénytelen kétkezi munkásai általában nem ebben az értelemben tekintették magukat —oknak. Csak akkor keresték a némi kiegészítő jövedelmet biztosító alkalmi mezőgazdasági és egyéb —munkákat, ha a család „kenyerét" a -*• részesmunkák és a -► részesművelés (aratás és cséplés, illetve harmados/negyedes kukoricakapálás) révén biztosítani tudták. A gazda és részesmunkása közötti patriarchális kapcsolat miatt rendszerint nem volt rá szükség, hogy a ~ folytonosan munkát keressen: a -» gazda évről- évre ugyanazon részesmunkásai munkaerejét vette igénybe, s ha alkalmilag —ra volt szüksége, a részesarató is bizton számíthatott rá, hogy nem fogad fel a gazda „idegent”.26 nincstelen: Saját tulajdonú földdel, s annak megműveléséhez szükséges igás állatokkal, mezőgazdasági eszköz- készlettel nem rendelkező paraszti életvitelű egyén, illetve családja. A falusi, mezővárosi —k közös jellemzője volt, hogy más gazdaságában végzett mezőgazdasági munkák révén tudták biztosítani maguk és családjuk megélhetését. Jelölhetett tehát a szó a mindennapi szóhasználatban bármilyen jogi helyzetű parasztmunkást (-*■ aratómunkás, cséplőmunkás, cseléd, napszámos, tanyás, uradalmi cseléd), függetlenül attól, hogy volt-e vagy nem saját háza s a ház körül kisgazdasága néhány állattal. Bár a törekvő parasztmunkások jó része idő telvén szert tett valamelyes ingó és ingatlan vagyonra, az önellátásra törekvésével pedig rendszerint együtt járt, hogy a természetbeli keresményére alapozva évről évre sertést és baromfikat neveljen, ezeknek az elemi létfenntartást szolgáló javaknak a birtoklása mindaddig nem módosította —ként való megítélésen, míg (bármily csekély) földvagyont nem szerzett. Jóllehet utána is vállalnia kellett mezőgazdasági bérmunkát/részesmunkát, tehát pa- rasztmunkási létformája alig módosult, a föld tulajdonlása 23 BALASSA Iván 1955.; SZILÁGYI Miklós 1999/b. 24 KISS Lajos 1981.1.141-143. 25 ÖRSI Julianna 1990. 63. 26 KISS Lajos 1981.1.187-221.; ÖRSI Julianna 1990. 65-66. 267
