Gecse Annabella et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 18. (Szolnok, 2009)
Történelem - Szabó Anna Viola: Forog a film a Hortobágyon
Történelem mafelvetése. A rendezőnek csak az író alakjaira volt szüksége, azok megragadására és körülírására, a képek kohéziójának, sorrendiségének megteremtési lehetőségére az alakok közti viszonyok révén, és persze a nagy témára, az ötletre, hogy „a gép megeszi a pusztát”.77 Hogy ez eredendően Móricz vagy a saját ötlete volt-e, az ma már nem kideríthető, de érdekes, hogy Móricz automobilját, mint „gépet” a sokkal életszerűbb gázfúró-toronyra cserélte fel. (Hiszen ő élt kint fél évig a pusztán, nem Móricz!) A filmen a kisbojtárból nem sofőr lesz Németországban, legfeljebb gépész (ha nem mérnök) Pesten. De így vissza fog térni a pusztára, és ott hasznára lesz az övéinek, míg Móricznál végleg hátat fordítana annak. Móricznál az automobil a ló helyettesítője - de miután a ló sem közlekedési eszköz immár, nem önmagában, hanem a magában hordozott életformában érett meg a változásra. S Kovács számadó a film végén, ha kicsit didaktikusán is, de kimondja a módját a változás fájdalommentes lebonyolításának: ha fiainké lesznek a gépek, s nem idegeneké, mégis miénk maradhat a puszta. Húsz évvel korábbról mintha ugyanezt idéztük volna Ecseditől is: a kultúra nem gázolja, hanem átlépegeti a régi ősi világot, mely amannak háta megett még hosszú életű lehet a lassú enyészetig... A forgatókönyv elkészülte után 1935 májusában, az állatok kihajtása után, a pásztorok üzenetét véve, ismét a pusztán van a rendező, szereplőt válogat, forgat, majd elfogy a pénze, a magyar államtól próbál támogatást nyerni, nem nyer, július végén, augusztusban mégis újra forgat, hiányzó jeleneteket a befejezéshez78... A filmet 1936-ban mutatják be - és Magyarországon „csúfosan megbukik”.79 A puszta immár ismét csak a külföldinek jelenthet vonzóerőt, s Magyarország számára külföldön csinálhat propagandát - valamivel, ami valójában nincs is... A magyar közönség A délibábok hazája óta nem járt a Hortobágyon; „Hát ezt még hordják?” - csodálkozik el a miniszteriális képviselő a cifraszűr láttán a hivatalos bemutatón.80 A kultúrpolitika számára nem tényező a Hortobágy, a gazdasági válság és az aszály kellős közepén járunk, a Hortobágy problémája csak áttételesen kulturális természetű, hiszen a gazdasági ellehetetlenülés az életforma gyökeres megváltozását, netán elhalását, megszűntét is okozhatja. Az elkészült film képi világa azonban olyan erőteljes, hogy a szemlélőnek eszébe sem jut a történet fordulatai mögött, az eseményeket kiváltó, nem is olyan mélyen rejlő okokon, összefüggéseken elgondolkozni. A rendező és az operatőr - ahogy tulajdonképpen Móricz is - megpróbál megfeledkezni a valóságról, és hagyja magát elragadtatni a látványtól és a puszta romantikájától. A filmet ma már elsősorban dokumentatív erejű felvételei miatt becsüljük - ezért is tartja számon a néprajzi filmkatalógus; s erről az eredetiségről biztosít a kisbojtár beköszöntője is - „a mi tanyánkat, a mi pusztánkat, a mi életünket igazán mutatja meg” - de ha jobban belegondolunk, az eredeti helyszínen kívül mi itt a „valóság”? A száguldó ménesek, gazdag gulyák, gondtalan pásztorélet? „Nem kell mán csikós. Nincs lú. Nincs marha... Az idén má csak hatezer barom ilót a pusztán, meg kétezer lú... Annak előtte benne vót a városi rendeletbe, hogy egy ménesbe ezer lúnál több nem lehet, most meg hogy ötszáznál kevesebb nem lehet... Most énnekem vót egy ménesem meg egy gulyám. A mínesbe vót kétszáznegyvennyóc lú, a gulyába meg háromszáznegyven marha... ” Ez nem a filmen hangzik el, ezt a riportban mondja a számadó. A filmen viszont kétszáz ló is rengetegnek látszik, és milyen szépek, szabadok a hatalmas ég alatt... A filmen az „ősi és természeti csoda” jelenik meg, a természet örök körforgása, ahogy „a tavasz minden sarkából bőségesen patakzik az élet”, sokkal inkább egy hangulat, egy állapot, egy látvány megragadása, mint bármiféle folyamat rajza. A Hortobágy sokat köszönhet operatőrének, nem csak az eredeti képek felvételében, hanem a képszekvenciák megszerkesztésében és összeállításában is. A Hortobágy alapeleme a tempó, a mozgás, mint a körforgás és a változás kimondatlan metaforája, a képszerkesztésben is. Schaffer operatőr sokszor vág egymás mellé analógiásán mozgó dolgokat: a gázkút forgó kerekeit a gémeskúttal, a pásztorok ebéd közben mozgó kanalait a gépészekével, a ló temetését és a gép kiásását - „Meghalt a Daru - Most már te is a géphez tartozol, Jancsi" - és a vihar mindenkit fenyegető, mindenkit egyformán megmozgató, közös veszélyét. Walter Ruttmann híres Berlin-filmje 1927-ben ugyanerre a technikára épült - s abban Schaffer is dolgozott - de ott az analógiás mozgások nem jelentettek önmaguk tempóján kívül semmit:81 itt viszont valami felé mutatnak; s nem az elmúlás, hanem az egymás mellett élés reménye felé. A rádőlő gáztorony alatt halálát lelő társuk elhulltán sajnálkozó szomorú lószemek képsora Huszárikot előlegezi; de a hatalmas állatsereglet áramló képei, amelyek már A délibábok hazája kritikusát is nemzeti büszkeséggel töltötték el, nem teszik átélhető veszéllyé a gépek fenyegetését. A kiscsikó születése a gépésznek is örömet okoz, s a viharkárt gépészek és pász 77 Móricz naplóbejegyzését idézi KŰHÁTI Zsolt 1996 (-1997). 130. 81 KRACAUER, Siegfried 1991.162. 78 Móricz jelen van a forgatás egy napján: MÓRICZ Zsigmond 1935. 713-720. 79 Idézi KŐHÁTI Zsolt (1996-) 1997. 60. 80 Móricz levele Magoss Olgához. Budapest, 1935. május 22. MÓRICZ Zsigmond 1963.111. 223
