Gecse Annabella et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 18. (Szolnok, 2009)
Történelem - Elek György: Karcagi téglagyárak és téglabélyegek (1949-ig)
Tisicum XVIII. Elek György Karcagi téglagyárak és téglabélyegek 1949-ig A karcagi - mint általában az alföldi - ember egészen a XX. század közepéig földből, vályogból építkezett. A vert vagy vályogfalú épületeket nádtető fedte, és a XVIII. század második felétől folyamatosan küldözgetett hatósági tiltások ellenére a XIX. század közepéig a kémények egy része is fából vagy vesszőfonásból készült. Hosszú időnek kellett eltelnie, amíg a tégla a lakóházak építésénél komolyabb szerephez jutott. A vert falhoz és a vályoghoz kitermelhető agyag nagy bőséggel állt rendelkezésre, ahogy a tetőfedéshez használt nád is, s a gazda vagy a cselédje egy nyáron kivethette az új épülethez szükséges mennyiséget. Ha nem akart vesződni vele, akkor megvásárolhatta, mert vályogvetéssel, valamint tapasztással és egyéb sármunkával többen is foglalkoztak. (A második világháború előtt főként a cigánylakosság foglalkozott eladásra szánt vályog vetésével, úgyhogy ezt a munkát Karcagon ma már cigányfoglalkozásnak tartják. Az a nézet ma is tartja magát, hogy a tapasztáshoz is a cigányok értettek a legjobban. Ma már nincsen ilyen foglalkozású ember a városban, sőt a déli és az északi külvárosok 1980-as években emelt lakóházai is zömmel szilikáttéglából készültek. Karcagon kihaló foglalkozás a vályogvetés és a tapasztás.) A karcagi Kápolnás-halmon az 1870-es években előkerült templom téglaalapjai és a temetéseknél kultikus céllal alkalmazott téglák igazolják, hogy ezen a tájon már a XII-XIII. században égettek téglát.1 A XVI-XVII. századi Karcagon és a környékbeli falvakban egyedül a templomok készültek téglából. A tizenötéves háború után újjáéledt Karcag egyetlen téglaépülete szintén az 1618 körül emelt református templom volt. Ennek építése és a különböző korokban végrehajtott bővítései (1633-ban tornyot építettek hozzá, az 1670-es években fallal vették körül) bizonyítják a helyi téglakészítés előzményeit. A település többszöri újjáépítése tüntette el a környékbeli téglatemplomok maradványait is, mert a karcagiak a romokat elbontották, a becses építőanyagot pedig a saját templomuk falaihoz használták fel.2 A Rákóczi-szabadságharc utáni békésebb időszakban gyarapodásnak indult, s az 1734. szeptember 10-én kelt vásártartási engedéllyel mezővárossá lett Karcagújszállás elöljárósága 1737-ben új városháza építéséről döntött. Ezzel 1 KOVÁCS László 1988. 2 A régi romokból kitermelhető téglamennyiséget még 1771-ben, a karcagi római katolikus templom építésekor is számba vették, de a terepbejárás után kevés hasznú vállalkozásnak ítélték, és lemondtak róla. kapcsolatban találjuk az első, téglakészítésre vonatkozó bejegyzést a város jegyzőkönyvében.3 Ebből az tűnik ki, hogy a városban állandó téglaégető nem volt, a nagyobb építkezéshez szükséges mennyiséget alkalomszerűen készíttették el, jelen esetben az agyag kiválasztásában és a kiégetésben is járatos fazekasmesterek segítségével. Öt esztendővel később új református templom építését határozták el „égett téglákból”. Forrásunk sajnos csak annyit jegyez meg, hogy ehhez megfelelő mennyiségű téglát égettettek, s a falat Csermák Vencel debreceni kőműves és legényei rakták.4 Harminc évvel később, a római katolikus templom építésekor készült elszámolásból már valamivel többet tudunk meg erről a tevékenységről, bár a mester nevét és illetőségét ezúttal sem hagyták ránk. A jegyzőkönyvi bejegyzés szerint 37 ezer tégla készítésében állapodtak meg, ezrét 2 Rft 16 krajcárért vették át. A szerződött mennyiségből 12 ezret kiégettek és „kiraktak”. Mivel azonban időközben kiderült, hogy a kőműves csak a következő évben tudja a munkát elkezdeni, a többi 25 ezerről úgy határoztak, hogy az a jövő évig „a’ Kementzében maradna". Utasítást adtak arra nézve is, hogy a kirakott 12 ezer téglát a bíró úr hordássá be a városba, rakassa össze és „jól befedesse”, „hogy mind az el tékozlástól, mind a’ téli időnekmostohaságátúl éppen meg maradjon.”5 Az első téglavetők és a mellettük felépített égetőkemencék helyét ma már nem ismerjük, de mivel a város Madarasi út és Füzesgyarmati út közötti oldalán találjuk a legtöbb régi agyagbányát és vályogvető gödröt, feltehetően ezek valamelyike lehetett az. Az említett városszél földrajzi nevei is a talaj megfelelő adottságairól árulkodnak. Északon található az Agyagoskert és az egykori Agyagos lóger. Az ezzel déli irányban szomszédos Nagyvénkert nevű szőlőskert mellett volt a XVIII-XIX. században a fazekasmesterek agyagos gödre. A Nagyvénkert déli oldalán, a mai Marsi-tónál szintén volt egy agyagkitermelő hely. 1772-ben a délnyugati oldalon három új kertet létesítettek. Ezek egyike később a közelében lévő téglavetőről a Tégláskert nevet kapta. A délnyugati városszélen találjuk a régi Közbirtokossági Téglagyárat, közismert nevén Kistéglagyárat, ettől délkeletre a „gödrök köze” nevű 3 SZML Karcag város levéltára tanácsjegyzőkönyv (a továbbiakban: SZML tjkv. Karcag). 1737. május 19. „Téglák(na)k vetések,s Égetések determináltatott és minthogy a’ Fazekasokkal való alku ,s egyezés el is végeztetett." 4 ELEK György 1995. 59. 5 SZML tjkv. Karcag, 1772. október 4. 198
