Tárnoki Judit szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 19. (2009)
Régészettudomány - Szathmári Ildikó - Megjegyzések a bronzkori háztartások edénykészletéről
Tisicum XIX. fogású edényfülek is hozzájárultak. Erre utalnak a gyakorlati kísérlettel megerősített tapasztalatok, ugyanis a külső felületükön díszített, belsejükben simára eldolgozott edényekből már az egészen apró szilárdabb anyagot is csak nehezen lehetett kiönteni. A füzesabonyi telep bögréinél figyelemre méltó, hogy nagyjából négy méretben készítették azokat. Nem zárható ki, hogy az eltérő méretek egyben eltérő, specifikus funkciókat is jelentettek. A legtöbb közepes, normál méretű, átlagosan 2-3 deciliteres bögre mindennapi használatát sokak alj-részének erős kopása is megerősíti (3. kép 1, 3-9). Ugyanakkor feltűnő, hogy több olyan, az előbbieknél kisebb, gondosan kidolgozott, díszített kisbögre is található a füzesabonyi leletanyagban, melyekkel inkább egy gyermek folyadékszükségletét elégíthették ki. (3. kép 2,10). Ezek általában 3A-1 deciliter körüliek, 5-6 cm magasak. Nyilvánvaló, hogy a legkisebb, miniatűr edények - köztük bögre formájúak is - nem evésre-ivásra készültek (3. kép 18-20). A 20-25 milliliteres, 3-4 cm magas agyagedénykék játékedények lehettek. A 10-14 cm magas, átlagosan Vt literes űrtartalmú nagyméretű bögrék (kancsók?) között néhány nagyon gondosan polírozott, vékony falú, gazdagon díszített edény van. A felhúzott és belsejük felé kissé benyomott egyedi szájperemek (3. kép 3, 17) lehetetlenné teszik a tényleges napi használatukat. A gyakorlati kísérlet során kiöntött folyadék sugárban szóródik, hasonlóan az apró szemű, szilárdabb anyaghoz. Mivel az edények belső polírozásai is alig koptak meg, valószínűsíthető, hogy ezek kizárólag díszedényként funkcionáltak. Az intenzív földművelésen, részben állattartáson alapuló, paraszti életmódot folytató kora és középső bronzkori teli közösségek leletanyagában előfordulnak a megszokottól eltérő, olyan „különlegesebb" edénytöredékek, melyek funkcionális szerepére - természettudományos vizsgálatok hiányában - leginkább a kulturális antropológiai, néprajzi példák segítségével következtethetünk. Mivel ezek a töredékek (edények) csak korlátozottan vannak jelen, feltételezzük, hogy a bronzkori háztartásokban speciális konyhai tevékenységekre (tartósítás, erjesztés, savanyítás, desztillálás-lepárlás) szolgáltak. A füzesabonyi ásatásokon több töredéke került elő az ún. desztilláló, lepárlóedényeknek (3. kép 29). Ezeket az edényeket csak a peremük alatt körbefutó gallér-szerű, felfelé ívelő párkányukról lehet felismerni, mivel az edény többi része teljesen megegyezik a fazekakéval. A lepárlóedények szerves részét képező, a párkányhoz csatlakozó, könnyen letörő kiöntőket az ásatásokon gyakran külön találják meg. A füzesabonyi kultúra lelőhelyeiről (Ináncs-Várdomb, EdelényLudmilla-dűlő, Ároktő-Dongóhalom 1 4, Nagyrozvágy 1 5) jól ismert lepárlóedény rekonstrukciós rajzát és működését egy szepescsütörtöki (Spissky Stvrtok) darab alapján közölték. 1 6 14 P. FISCHL Klára 2006.125.129.157.157-159. jegyzetek. 15 KOÓS Judit 2003. Taf. 14/4. 16 RYSÁNEK, Jan-VÁCLAVÚ, Vladimír 1989.196-201.; FURMANEK, Vaclav 2004. 35. Kat. C. 27.161. Néprajzi adatokból tudjuk, hogy hasonló formájú edényeket a későbbi paraszti háztartásokban akkor használtak, amikor az edényben lévő folyékony élelem bizonyos részét (például a leves tetején lévő zsiradékot) össze akarták gyűjteni újbóli felhasználásra. Ennek feltétele volt, hogy a tűzre tett, lefedett étel túlforrjon, így a gallér-részben összegyűlt, a kiöntőn keresztül távozott értékes anyagot egy másik edényben összegyűjthették. 1 7 Valószínű hasonlóképpen működhetett a bronzkori lepárlóedény is. Fontos lenne annak ismerete, hogy vajon ez az edény is érintkezett-e valamilyen formában a tűzzel. Mivel azonban a magyarországi leletek esetében ezideig csak az edények peremtöredékeit lehetett biztosan beazonosítani, egyelőre kérdéses a válasz. Egy másik, a bronzkori háztartásokban szintén fontos szerepet betöltő edénytípussal, a pácolóedénnyel a füzesabonyi anyag áttanulmányozása során nem találkoztunk, de bizonyosan ismert volt a telep életének időszakában, amit a vatyai kultúra hasonló leletei is (Alpár-Várdomb, Dunaújváros-Kosziderpadlás) bizonyítanak. 1 8 A régészeti szakirodalomban pácolóedényként határoznak meg a kutatók minden olyan edénytöredéket (edényt), melyek közös jellemzője a kerámiák belső oldalának durván seprőzött, bütykökkel tagolt felülete, valamint az esetlegesen meglévő „léleklyukakat" jelző átfúrások. Az edények funkcióját is jelentősen befolyásoló edénybelsők pontosabb rekonstruálására, formájukra hosszú ideig nem lehetett következtetni, mivel az ásatásokon legtöbbször csak oldal- vagy aljtöredékek kerültek elő. Az utóbbi évek publikációi, 1 9 az újabb feltárásokból származó kiegészíthető darabok (Üllő, Érd-Simonpuszta) 2 0 tették lehetővé a megközelítő rekonstrukciót, a bronzkori háztartásokban betöltött szerepük árnyaltabb körvonalazását. A nagyobb méretű, 50-60 cm magas, vastagabb falú bronzkori pácolóedények többsége szűknyakú, és általában az erősen öblösödő hashoz viszonyítva igen keskeny aljrészszel rendelkezik, így bizonyos, hogy önállóan nem álltak meg biztonságosan. Szélesebb nyak-kiképzésükben térnek el az elmondottaktól a gerjen-váradpusztai, valamint a pisgolt-i kora bronzkori darabok. 2 1 Az edények - inkább csak billentésre, rázáshoz alkalmas - fülei olykor a nyakon (Diósd-Szidóniahegy), közvetlenül alatta (Ároktő-Dongóhalom), ritkáb 17 Ezúton köszönöm CSUPOR István néprajzkutatónak (Magyar Néprajzi Múzeum, Kerámia osztály), szíves szóbeli tájékoztatását. 18 BÓNA István - NOVÁKI Gyula 1982. 67. 19 SZABÓ Géza 1992. 73-77. LXXXV.t. 1; KULCSÁR Gabriella 1997. 34; BONDÁR Mária 1999. 51; P. FISCHL Klára 2006. 65. 20 KŐVÁRI Klára - PATAY Róbert 2005. Fig. 33-34. Az érdi leletet ORAVECZ Hargita tárta fel 2008-ban. Az edény TÓTH Gusztáv publikálja. TÓTH Gusztáv 2010. (kézirat) 21 SZABÓ Géza 1992. LXXXV. 1.1 ; ROMAN, Petre - NÉMETI, loan 1986. Fig. 5.2. 302
