Tárnoki Judit szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 19. (2009)

Muzeológia - Szabó István - A binyekáreszségről (részletek)

Muzeológia sebbek a nyolcvanas évek eleji kutató utak, melyek során Tiszafüredtől indult a tudós csapat. Az egyiken én is részt vettem, s Füredtől Szolnokig tartottam néprajzos kutató tár­saimmal. Testa állóképessége, vasidegzete ekkor tűnt fel ne­kem különösképpen. Árvízvédelmi csónakokkal csordogáltunk le a Tiszán. Az egyikben Testa forgatta az evezőlapátot Szabó Tanár Úrral együtt. Kis utasuk is volt, Szabó Zsuzsi. Mondanom sem kell, hogy az evezés Testára és Lacira hárult. Július volt, igen meleg. Mondhatnánk azt is, hogy dög hőség volt (szenved­tünk is emiatt eleget; sört alig tudtunk szerezni a falvakban, a kocsmákban hiánycikknek számított, s ha hozzájutottunk, hiába eresztettük le a Tisza medrébe, nem nagyon tudott lehűlni a folyékony kenyér). Tiszaderzsnél kaptak el bennün­ket az újságírók, s interjúvolták meg a Szabó Testvéreket: mi célja is van ennek a Tisza-kutatásnak? Alig hogy útnak ered­tünk, komoly vihar előjelei kezdtek mutatkozni. Hamarosan gomolyfelhők gyülekeztek, s feltámadt a szél. Igyekeztünk nagyon, hogy a biztos abádszalóki öbölbe, táborhelyünkre érjünk. De nem sikerült. Már célegyenesben voltunk, amikor kitört a vihar. Ömlött az eső. A hullámok kivertek Bennünket a partra, Őket a nádasba. Testa rendületlen nyugalommal élte át a természet lázadását, holott valóságos háborús állapo­tok uralkodtak. A csapatot szétszórta az elemi erő. Igen nagy volt az örömünk, amikor a vihar elmúltával összeverődtünk, s folytathattuk utunkat Abádszalók felé. Itt végeztünk a mun­kával, s Kiskörét céloztuk meg, a zsilipet. Már estefelé járt, s igen kockázatosnak tűnt az útnak indulás. Körülbelül tudtuk, merre kell eveznünk, s nekivágtunk. Testa Laci kislányával Zsuzsival egy csónakban. Ráadásul erős szembeszél fodroz­ta a Tisza-tavat, verte a hullámokat. Elszakadtunk egymás­tól. Teljes erővel húztuk az evezőlapátokat, s nagyon szorí­tottunk a Szabó-hajónak, hogy épségben érjenek ők is a cél­ba. A Tisza-tó elég siralmas látványt nyújtott, ami kicsit fo­kozta a bizonytalanság érzését bennünk. Felduzzasztva a Ti­szát ugyanis, elárasztották az abádszalóki öblöt. Csakhogy a terepet nem tisztították ki az elárasztás előtt, ráeresztették a növénytakaróra a vizet, amelyben a fák elhaltak, s a sík­víz a száraz csonkokkal, mint valami holdbéli táj, siralmas látványt nyújtott. Az út felét meghaladva vettük észre a kis­körei zsilip jelzőlámpáit. így már biztos cél felé evezhettünk együtt, mert túlvergődve a „halott" erdőfoltokon, ligeteken, ismét egymásra találtunk a csónakjainkkal. Szépen csordogáltunk lefelé a Tiszán, s gyűjtöttünk a fo­lyó menti falvakban. így érkeztünk meg Tiszapüspökibe. A falu elég messze esik a Tiszától, így sokat kellett gyalogol­nunk. Négyen kerestük fel a plébániát, ahol szívélyes fo­gadtatásban részesültünk. Szabó Testa és Havassy Péter a régi egyházi iratok után érdeklődött kitartóan. Testa jó álló­képességét még akkor is megőrizte, amikor kitűnő szilvóri­um adagokkal tette próbára a Plébános Úr. Csak akkor ren­dült meg kicsit, amikor a következő napokban a falu jeles műintézményében, a kocsmában hiába kerestünk sört. Még szódavíz sem akadt. Itt ért engem is a döbbenetes élmény: a fehérbort „tróblival", a vöröset pedig „kólával" összevegyítve itták a derék helybeliek. Szabó Testa minden alkalommal bizonyságot adott szá­munkra a Tisza menti kutatások során is, hogy vasidegzetű, hallgatag ember. Ezt a hitemet erősítette meg 1991 nyarán is, amikor Szabó Tanár Úrral, Elekovyval, Frankel Leo alias Kotics Józsival érkeztünk meg Sárospatakról Tiszafüredre, a kutató táborba. Földi javakkal felszerelkezve hajnalig tartott a baráti eszmecsere, vigasság. S Testa igen jól bírta. Nagy állóképességét bizonyítva az által is, hogy Kockás Pierre, az észt kameramann egész éjjel orosz nyelvű társalgásra - és hallgatására - késztette Őt. Edzettsége, kitartása, vasidegzete, a szakmai erényeken túl arra érdemesíti Szabó Testât, hogy ő legyen a Tisza Örö­kös Fó'binyekáresze!" A tiszafüredi tábor működése idején nemcsak azért adott több binyekáreszt is a muzeológiának, mert ekkorra már any­nyira közismertté és rangossá lett a megtisztelő kitüntetés, hogy erején felül is igyekezett mindenki teljesítményével ki­érdemelni, hanem azért is, mert házigazdánk, szálláscsi­nálónk, Vadász Pista egy emeletes kollégiumot, az egykor „Bika-istálló"-nak nevezett volt szállodát szerezte meg szá­munkra. Amelyben mindenre bőven nyílott lehetőség. Mind az elmélyült munkára, mind a közös étkezésekre, mind a da­lolásra, mind pedig a gyerekekkel, diákokkal való szakmai foglalkozásokra. Sőt mivel külön működött egy felnőttek ve­zette rajzoló diákcsapat is, a helyszínen készült skiccek alap­ján készült rajzok véglegesítésére is. Ilyen ideális feltételek közepette az avatások mozzanatai is lassan kikristályosodtak. Az ezek menetét bemutató írások közül a precíz múzeumi munkájukról ismert, mindent doku­mentálni, rögzíteni akaró, megrögzött archiváló munkatársak: Bagi Gábor, Gulyás Kata és Vadász István írásait idézzük. Nemcsak az időbelisége, de alapossága miatt is Vadász Pista összefoglalása kívánkozik közlésre először. Eddigiek­kel ellentétben precízen adatolt, illusztratív fényképeit a szö­veg közé illesztettük. így lettem binyekáresz „A binyekáreszi címet nem lehet „akarni", mert az görcsös igyekezetbe torkollhat. Binyekáresz valószínűleg csak úgy „lesz" az ember: véletlenül, váratlanul. A muzeológusi lét­be való beilleszkedési folyamat hozza magával: akkor, ha az embernek szerencséje van. És olyan tetteket hajt végre, amit amúgy természetesnek gondol, és nagy odaadással tesz. Esetemben ilyen lehetett az, hogy a megyei népművészeti kötet készítésekor a közreműködőknek sikerült megszerez­nem egy éjszakára az 1980-as évek elején a tiszaörsi tsz gyógyvizes, szaunás üdülőjét. Úgy, hogy még egy vacso­rára, reggelire és éjszakai szállásra is vendégül látta a tsz­vezetősége a munkában megfáradt szerzőket. Ez jó beug­ró lehetett a Tisza-tó kutatáskor a kollégiumi szálláshely megszervezéséhez. Alighanem különös érdemekre tehettem szert akkor, amikor a 30-40 fős tábor lakói számára sike­585 |

Next

/
Oldalképek
Tartalom