Tárnoki Judit szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 19. (2009)

Muzeológia - Szabó István - A binyekáreszségről (részletek)

Tisicum XIX. 6. kép rült megszerveznem a folyamatos vörösbor-ellátást és hozzá nagy 25 literes szódáspalackból folyamatosan tudtam biztosítani a szódavizet a fröccshöz .... Mert a szállás, az étkezés megrendelése, a különféle kedvezmények elérése, a helybeli kalauzolás az alapszolgáltatásként, rutinból kellett, hogy menjen ... Ez nem érdem, ez egyszerű munka, ilyet bárki tudhat. Tehát a binyekáreszi címem megalapozása vélhetően 1982 novemberében-decemberében, az örsi fürdővel kezdődött és az 1985-től kezdődő Tisza-kutató tábor szervezése körüli teendőinek ellátásával függött össze. Mivel a binyekáreszi avatásom 1990. június 30-án, a tiszafüredi középiskolai kollégium nagy tanulószobájában történt, bízvást állíthatom, hogy kb. 8 esztendő alatt érdemeltem ki ezt a címet. Észrevétlenül, hisz az avatás előtti fél óráig titokban tartották ezt az egyébként igen sok embert megmozgató, szerteágazó munkát igénylő szertartást. Előzetesen annyit már tudtam, hogy néhányan előttem járnak: kedves emlékű barátunk és egyetemi szobatársam, Sztrinkó Pista, maga Szabó Tanár Úr, Nagy Molnár Miklós, Darkó Tanár Úr, Nóvák Tanár Úr, s talán már binyekáresz volt akkor Jegorov Apó is. No meg hallottunk akkor már Ráduly Emil vizibinyekáresszé avatásáról is. Szóval ebből az volt a lényeg, hogy Szabó Tanár Urat többször hallottam arról nyilatkozni - mindig éjszakai órákon, mert a nagy dolgok akkor történtek -, hogy „binyekáresz 7. kép csak férfi lehet, mert nőnemben nem ragozható a szó....". Továbbá, hogy „a címet ki kell érdemelni, de a jelölt nem igen tudja, hogy mivel lehet...". Valamint „az adományozás mindig bizottság dolga, ezt egy ember nem végezheti...", és hogy „a bizottságban egy főbinyekáresz és legalább két másik binyekáresz kell, hogy legyen, de az egész binyekáreszi testület legyen informálva előzetesen a lehetséges gyarapodásról". Szó nincs tehát spontán ötletről, összebeszélésről, egyéni ambíciók tobzódásáról. Szóval, így érkezett el az a jeles nap, amikor a szertartás végén a Tisza-tavi binyekáresz, „Binyekáresz de Tisza-Tó" cím viselésére feljogosító oklevelet kaptam. A szertartás a következő volt. A tiszafüredi kollégium nagy tanulójában összegyűlt a táborlakók sokasága: emlékezetem szerint legalább harminc ember üldögélt ott. Kíváncsiság, várakozás és rácsodálkozás közepette, kezdetben kissé meghökkenve, majd egyre inkább felszabadultan figyelték a fejleményeket. Többen tógában vonultak be az ünnepségre: az ágyneműként kiosztott lepedőket öltötték magukra. Emlékezetem szerint a bizottság is így jelent meg, majd a tógákat levetették. A bizottság tagja Szabó Tanár Úr, mint főbinyekáresz, valamint Nagy Molnár Miklós és Darkó Jenő - tehát két binyekáresz volt. Ez rögtön nyilvánvalóvá tette, hogy itt komoly, felelősséggel járó funkció viselői léptek a színre. Ez megkövetelte a jelölttől is a méltó megjelenést. Abban az időben 586