Tárnoki Judit szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 19. (2009)

Történettudomány - Pallos Lajos - A Szenttamási Katonai Érdemjelvény egy elfeledett példányáról

Tisicum XIX. 1. kép: A Szenttamási Katonai Érdemjelvény. A szegedi Móra Ferenc Múzeum egykori példánya volt. A nyolcszög egyik oldalán keskenyebb szalag átfűzésére szolgáló fül volt alkalmazva. A nyolcszög oldalai a központ felé gyengén bekanyarodtak s a szög csúcsai egy-egy gömböcskében végződtek. Az érdemjelvény előlapján koszorúkörzetben „Szent-Tamás April 3-án. 1849." Felirat volt olvasható, - a hátlapon pedig szétterjedő sima kereszt, a melynek közei a központból szétsugárzó vonaldíszítéssel vannak kitöltve. Egyébként a szent-tamási katonai érdemjelvényt a mellékletek V-ik száma alatt közölt rajz híven tünteti elő. Ez alakra Kocsis mindenekelőtt cinből előmintákat készített, a melyektől azután ellennyomatot vett, s csak ezekbe öntötte az érdemjelvények előállítására felolvasztott harang-ércet. Az öntvényeket végül egyenként kicsiszolta. Keserves fáradozással egyedül maga készítette el a megrendelt darabszámig a jelvényeket. Munkást nem kapott. Azok a harcmezőn voltak. A mire munkájával elkészült, a kormány már Szegeden székelt. Sokszor sürgette az érdemjelek átvételét, s az ő szerény, keservesen kiérdemlett munkadíjának utalványozását. De a mint neki mondták, akkor „ily csekélységgel bíbelődni" idejük nem volt. Kocsis tehát nyugalmasb napok után várt, mígnem egyszer azt látta, hogy a kormány és a sereg elköltöztek, a császári hadak bevonultak. De azért reményt nem vesztett. A közhiedelemmel tartva soká várt Kossuthra, a kormány és a hadsereg visszajövetelére; mert még követelni is fogják majd tőle a dicső napok tanú- és emlékjeleit. Munkájának nagy halmazát tehát elrejté, elásta jó helyre, s a temetés titkos művét nem leste ki senki. Azután sok ideig faggatták is a hatalom közegei hol szelíden, hol fenyegetően; de ő a titkot nem fedte fel, azt állította, hogy az érdemjelvényeket az elmenekült kormány magával vitte. Csak hosszú idő elteltével, a midőn a remény utolsó csilláma is elhalványult már, bizalmas barátja Bognár Lajosnak eskü mellett a titkot felfedezte. Bognár ügyes kovács volt. A rókusi toronyórát is ő készítette, s öntött harangokat, sőt ágyukat is. A szent-tamási érdemjelvényeket tehát Kocsistól átvette, az ő jelenlétében azokat felolvasztotta, majd harangot öntött azokból. Kocsis neje azonban a beolvasztás alkalmával mintegy 25 darabot a legnagyobb ügyességgel mégis megmentett, s azokat gond és félelem közt rejtegette. Az alkotmányos élet megújulása idején egy-egy bizalmasának titokképen az érdemjelvényt mutogatni, s mindig mint az egyedüli és utolsó példányt ritka kegyképpen elajándékozgatni kezdte. Ez úton lett ismeretes a szent-tamási katonai érdemjelvény. Perczel 1868-ik évi szegedi látogatása alkalmával a tiszteletére rendezett lakomán tisztelői által egy ily érdemjelvénnyel nagy lelkesedés közt feldíszesíttetett." Az elmondottak alapján ez a kitüntetés már a 19. század végén is nagy ritkaságnak számított. Az elbeszélésben megemlített konkrét példány, amelyet Perczel Mór kapott szegedi látogatása alkalmával, valószínűleg azonos azzal a darabbal, amelyet jelenleg a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum őriz. Kenyeres Dénes veszprémi kutatása valószínűsíti, hogy ez a darab, amelyet Perczel József 1913-ban adományozott a | 550