Tárnoki Judit szerk.: Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 19. (2009)
Régészettudomány - Fodor István - A turbinói bronzkés ismeretlen fotója Pósta Béla fényképgyűjteményében
Régészettudomány lójegyzetei nem maradtak ránk, de Jankó János beszámol itteni ténykedésükről, ennek kapcsán a múzeumban végzett munkájukról is. 1 9 Hazaküldött beszámolójában Pósta röviden csak azt írja, hogy „A természetvizsgálók uráli társaságának főmúzeuma Jekaterinburgban van. Senkit nem lephet meg, hogy az Urálon-túli első állomásunkon bőven találkozunk a szibériai bronzkor jellemző emlékeivel..." 2 0 Külön ugyan nem említi a turbinói kést, nem kétséges azonban, hogy azt alaposan szemügyre vehette s le is fényképezte. A 3. és 4. kép közül azonban legalább az egyik biztosan nem az eredeti tárgyakról készült, hanem egy korábbi felvétel másolata, hiszen valószínűtlen, hogy két különböző összeállítású táblára is rátette volna, ráadásul mindkét beállításban a tárgy ugyanazon oldalát fényképezte volna le. (Ez egyébként sem egyszerű dolog, mert az orosz muzeológiai hagyományok szerint a tárgyakat papírkartonokra zsineggel felkötözték, oly módon, hogy a tárgyak mellé lyukakat ütöttek a kartonba, s azon húzták át a zsineget, amelynek végeit a hátoldalon összekötötték. A hoszszú zsineggel rögzítették a kartonon lévő összes tárgyat, tehát annak kibogozásával - ha nem vízszintesen tartották a kartont, arról minden tárgy lepotyogott. A múlt század hatvanas éveiben még a Moszkvai Történeti Múzeum raktárában is így tárolták a régészeti tárgyak jelentős részét. Az itt közölt fotók eredetijén is jól látszik a rögzítő zsineg.) A jobb minőségű 4. képről nagyítottuk ki a kés fotóját, amely igen pontosan visszaadja annak egykori állapotát (5. kép). Az ívelten görbülő bronzkés hossza - mint említettük - kb. 35 cm (bár valószínűleg valamivel, talán 5-8 mm-el rövidebb). F. A. Tyeplouhov jutott arra a megállapításra, hogy a pengét és a markolatot külön öntötték, majd összeforrasztották. A késnek ezen az oldalán egyértelműen jól látszik a forrasztás helye. M. P. Grjaznov megfigyelése szerint a kés felületét élénk zöld színű oxidréteg fedte, a patinától mentes részek fémesen csillogtak. Ennek alapján a tárgyat vizsgáló kutatók arra a megállapításra jutottak, hogy az kétségkívül jó minőségű, óntartalmú, lágy bronzból készült. A kb. 22 cm hosszú penge szélessége 4,5 cm körül volt, éle töredezett, a gerincben végződő fok vastagsága 1 cm. A penge a csúcsa felé eső részen erősebb ívben görbül. A tárgyat alaposan elemző D. N. Eding arra gondolt, hogy a markolat eredetileg egy másik pengéhez illeszkedett, mivel a forrasztás meglehetősen primitív módja tanulatlan mesterkézre vall, aki nem készíthetett ilyen magas színvonalú markolatot, az ő munkája csupán a penge lehetett. 2 1 Bahder ezzel szemben arra utal, hogy a turbinói kés nagyfokú hasonlósága a markolaton lószobrocskákat megjelenítő szejmai késsel 2 2 kizárja ezt a feltevést, mivel az utóbbi pengéjét és markolatát együtt öntötték ki. 2 3 19 JANKÓ János 2000.104-109. 20 PÓSTA Béla 1898b. 343. 21 EDENG, D. N. 1940. 87. 22 Ld. a 11. jegyzetet. 23 BAHDER, 0. N. 1964. 122. A 13 cm hosszú masszív markolat 3 cm széles és 1 cm vastag. A penge felőli 7 cm-es alsó szakasza egyenletes, sima, felső részét viszont 10 vízszintes hornyolat tagolja, amelyek érdesebbé tették a felületet, akadályozván, hogy a markolat a tenyérben csúszkáljon. A markolat felső része kiszélesedik, amelyen három db. háromszög alakú áttörés van, oldalaikat fogazás-szerű árkok tagolják. A markolat végét három, egymás mögött álló kos szobrocskája ékesíti, amelyeket viaszveszejtéses eljárással öntöttek. Együttes hosszuk mintegy 6 cm. Megmunkáltságuk kissé elnagyolt, bár jellemző tulajdonságaikat - szarvukat, fülüket, szemüket - jelölték az egykori mesterek. Az archeozoológusok véleménye szerint az állatok a hegyekben honos muflonhoz hasonlóak s minden bizonnyal az Altáj-Szaján hegységben, vagy a mongol hegyekben élhettek. Minden megfontolást egybevetve 0. N. Bahder arra a következtetésre jutott, hogy a turbinói kés semmiképpen nem készülhetett előkerülési helyén - tehát az Urál-Káma vidékén - hanem valahol messze keleten, az Altáj-hegység közelében. 2 4 Régóta tudjuk, hogy Pósta Béla a régészeti fényképezés egyik úttörője volt, méghozzá kényszerszülte úttörője. Az igen nagy iramban haladó Zichy-expedícióban nem volt lehetősége arra, hogy a régészeti anyagot lerajzolja, így csak a fotózás, méghozzá a sietős fotózás maradt számára az egyetlen lehetőség. Az óriási mennyiségű fénykép igazolja, hogy Pósta rendkívüli munkát végzett ormótlan nagy masinájával, teljesen alaptalan tehát Jankó János rosszmájú megjegyzése, aki lustasággal vádolja meg őt naplójában. 25 Pósta fényképgyűjteményét még messzemenően nem aknázta ki a kutatás. Pedig a turbinói kés fényképe is jól példázza, milyen értékek lappanghatnak e kollekcióban, ha hozzáértéssel vesszük kézbe a régi felvételeket. Sajnos, ez eddig ritkán fordult elő, Pósta fotói nagyrészt szétszóródtak, gondozatlanul porosodtak szekrények, fiókok mélyén. De talán mégis reménykedhetünk: egyszer majd eljön feltámadásuk. » 2. « Végezetül vessünk egy pillantást a szejma-turbinói bronzművesség kutatásának jelenlegi állására. Természetesen nem arra gondolok, hogy részletekbe menően elemezzem e rendkívül ágas-bogas kérdés minden részletét, hiszen az nagy hozzáértést s legalább egy vaskos monográfia megírását igényelné. Nekünk, magyaroknak már csak azért sem szabad e probléma mellett szó nélkül elmennünk, mert az összefügg a finnugor őstörténettel, tehát valamiképpen a mi ősi múltunkkal is. A vonatkozó régebbi szakirodalmat — tallózva — 1973-ban megjelent dolgozatomban mutattam be. 2 6 Már itt s más korábbi dolgozatomban is jelez24 BAHDER, O.N. 1964. 122-123. 25 JANKÓ János 2000.103. - Jankó egyébként a magyar néprajzkutatókról is megsemmisítő véleménnyel volt. Ld. uo. 107-108. 26 FODOR István 1973.13-16. 123
