Bagi Gábor et al. (szerk.): Tisicum - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 17. (Szolnok, 2008)
Írások az ünnepeltről és az ünnepelttől - Szabó László: Szabó István muzeológusi munkássága
régész, közép- vagy legújabb koros muzeológus, nem is beszélve a néprajzosokról. Az észtekkel való foglalkozást, s ma már látjuk, hogy az észt történelembe, azon belül is az észt művelődéstörténetbe való mélyebb behatolást a város, a megye és a múzeum egy véletlen esete idézte elő. Az orosz szakot végzett Szabó Istvánt kérték fel egy Szovjet-Észtországból érkezett kiállítás rendezéséhez segítségül. Ez idő tájt kezdődött Szolnok és Tallinn testvérvárosi kapcsolata. A kiállító művészek, restaurátorok és Szabó István, s a frissen Szolnokra került Egri Mária művészettörténész között személyes barátság szövődött, ami nem hivatalos utakkal, hanem baráti meghívásokkal folytatódott, s táplálta a megye és a város, majd a megye és Észtország (akkor Észt SZSZK) hivatalos kapcsolatát is. Ő maga erről egy rövid életrajzában így ír: „Szolnoki letelepedésem, muzeológusi pályám szinte a Szolnok—Tallinn kapcsolatokkal egyidejű. A hatvanas évek második felétől rendszeresen közöltem cikkeket az észtekről, elkészítettem a Damjanich Múzeumban 1972-ben megnyílt észt állandó kiállítást, Írtam és szerkesztettem az Észt Füzetek köteteit, a megyében és megyén kívül rendezett észt kiállítások katalógusait, számos kultúrtörténeti publikációt tettem közzé a megyei lapok és országos folyóiratok hasábjain, illetve rendszeres híradással voltam a Magyar Rádió Szolnoki Stúdiójának adásaiban az észt történelem, kultúra eseményeiről. 1984 óta az észt vizsgálatokhoz hasonló módon foglalkozom az őszét kultúrtörténettel is. ” E kétmondatos beszámolót szükségesnek tartjuk oldani és bővebben ismertetni. Először az aktuális vonatkozásokkal rendelkező feladatoknak kellett eleget tenni. (Észtország felszabadulása, Lenin és Észtország stb.), majd a művészek kiállításcseréi, az európai szintű észt grafika és iparművészet tanulmányozása, az észt művészet népi gyökereinek megismerése, a nemzeti eposz: a Kalevipoeg minden kulturális megnyilatkozást átható volta, nyelv- és nemzetmegtartó ereje, az ősiség XX. századi modem feltámadása, egy nép fennmaradásának küzdelme, s ebben a kultúra szerepének felfejtése következett. A múzeum és a megye, ha nem is támogatta túlságosan ezt a törekvést, de nem is gátolta. Lehetővé váltak a magánutak. A múzeum állandó észt kiállítást nyitott, ehhez méltó vezetőt adott ki, a vezető észt grafikusok némelyike illegális úton Szabó István és Egri Mária közvetítésével juttatott ki műveket különféle külföldi szimpóziumokra, ahol díjat is nyertek. Jóllehet észtül nem tanultak meg, de minden elérhető orosz és angol nyelvű forrást gyűjteni kezdtek a múzeum észt gyűjteményébe, amelynek számára minisztériumi támogatással sikerült megvásárolni a Pécsett élt jogász professzornak, Csekey Istvánnak észt hagyatékát. Ő volt az első világháború után az új Észt Köztársaság alkotmányának egyik megalkotója. Az ő hagyatékában fellelt — a Szovjetunióban indexre tett — két világháború között publikált statisztikai és egyéb, főként német nyelvű könyvek olvasói Tallinnból, Tartuból érkezett szakemberek voltak. Misszió is volt ez, s közben múzeumi gyarapítás is, hisz az említett észt gyűjtemény részeként rangos képzőművészeti anyaghoz is hozzájutott a múzeum. S akkor még nem említettem a szakemberekkel, művészekkel magnószalagra rögzített 6. kép. A Damjanich Múzeum első észt grafikai kiállítását kísérő Eric Pöld főrestaurátor társaságában Egri Máriával 1969-ben sok-sok órás beszélgetést és a helyszínen készített fotók, diák sokaságát. Egy egész észt művésznemzedék dokumentációja található a Damjanich Múzeumban. S ennek a gyűjtő- és kutatómunkának a lelke Szabó István volt. 1995-ben jelent meg a már említett Fejezetek az észt kultúra történetéből szerény címet viselő önálló, német nyelvű kivonattal ellátott kötet, amelynek tartalomjegyzéke az alábbi: Bevezető 5 A haladó értelmiség útkeresési kísérletei Észtországban a nemzeti öntudatra ébredés időszakából 23 Az észt történelemről 23 A nemzetté válási folyamat elindítói 38 A Tallinni Skanzen 59 A kóruskultúra Észtországban 77 A színházművészet kialakulása 89 Az észt képző- és iparművészet 125 A filmművészet tanúságtétele 157 Összegzés 181 Irodalom 189 Idegen nyelvű összefoglaló 209 A könyv irodalomjegyzéke 480 tételt tartalmaz. Ebből 29 saját, észt vonatkozású publikációja. Ez a munka, hatalmas felhasznált irodalmával a Szovjetunió széthullása után, Észtország függetlenné válásával, úgy tűnik, későn jelent meg. Ma már sokkal könnyebben, sokkal jobb forrásokhoz juthatunk hozzá. Nem szükséges rejtve becsempészett utalásokra hivatkozni, azokból rekonstruálni a múltat, sőt — különösen a korai cikkeknél alkalmazott képes beszédre, körülírásra, analógiára gondolva — nyíltan megírhatjuk a megtörténteket, kimondhatjuk az igazságot. A munka viszont sokkal korábban nem jelenhetett volna meg. A későbbi megjelenés lehetővé tette a szabadabb fogalmazást, egyenes beszédet, el lehetett hagyni tiszteletköröket, azaz mindaz kihozható volt belőle, amit ez a nagy mennyiségű, de heterogén forrásanyag lehetővé tett. Megállapításai ma is érvényesek nemcsak az észtekre vonatkozóan, de arra nézve is, hogy még a legszorítóbb körülmények között is lehetett és kötelessége 17
